Felavattuk a Dézsi Csaba András tanuszodát a győri Aranyparton

Az elmúlt hónapok városszépészeti beavatkozásai után győri csapatunk egy igazán fajsúlyos projektbe vágta a fejszéjét. Társadalmilag érzékeny csapatként nem hagyhattuk szó nélkül azt a problémát, ami már hetek óta foglalkoztatja a helyi választópolgárokat: az úszási lehetőségek erőteljes beszűkülése joggal kelt ellenérzéseket a városlakókban, mi viszont úgy éreztük, hogy érdemben tudunk javítani a helyzeten. Szerencsére egyértelmű útmutatást kaptunk a város polgármesterétől, aki nemrég egy interjúban a következőt nyilatkozta:

Lehet azt mondani, hogy eljött a világvége: bezártuk a győri uszodákat! Ennek tényleg akkora tragédiának kell lennie a folyók városában? Én annak idején a Mosoni-Dunában tanultam meg úszni nyáron, télen pedig korcsolyázni.”

Így nem kellett heteket eltöltenünk a projekt kidolgozásával, de a kivitelezés is példaértékűen gyors volt: az alapkő letételétől a szalagátvágásig mindössze öt perc telt el. Ennek egyetlen hátulütője volt, mégpedig az, hogy a munkát sajnos nem tudtuk baráti oligarcháknak kiszervezni.

November 4-én egy sajtótájékoztató keretében át is adtuk Győr működő városi tanuszodáját, ahol a névadóhoz hasonlóan bárki megtanulhat úszni, a rezsiválság miatt bezárt uszodákra többé nem ér hivatkozni. A próbaúszást Berta Marcell, a Kutyapárt más települések fürdőinek ellenőrzéséért felelős mosonmagyaróvári nagybiztosa mutatta be.

„A sport edzi a testet és a szellemet is. Az itt eltöltött idő alatt szellemünk a népnemzeti nevelés jegyében közelebb kerülhet az ősi nomád türk-kipcsak életforma hagyományaihoz. Testünk pedig hozzászokik a kellemesnél alacsonyabb hőmérséklethez, így már meg sem érezzük majd, ha az iskolában vagy az irodában 18 fokban kell eltöltenünk egy egész napot”

– hangzott el az ünnepélyes avatóbeszédben, amit Gonda Eszter, az MKKP győri csapatának oszlopos tagja olvasott fel. A lakosság ezután nagy örömmel birtokba is vette a létesítményt, használja mindenki bizalommal, csak legyen nála szíverősítő!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more

A Karolina hanyatlásának története: az állam előbb átvette, majd bedöntötte a mosonmagyaróvári kórházat

2012-ben az állam átvette a mosonmagyaróvári önkormányzattól a kórházat, mondván, az önkormányzat rossz gazdája volt. Az első években ez jó Read more

Győri körzet-keringő, avagy „egy dolgod lett volna…”

Kezdjük egy egyszerű feladattal. Állapítsuk meg az alábbi térképvázlat segítségével, hogy egybefüggő-e a győri 10-es önkormányzati egyéni választókörzet: Az aktuális Read more

„Egy nagyobb lakópark elférne itt, csak útban vannak az épületek” – Mi lesz a sorsa Sopron elhagyott gyermekotthonának?

Sopron egy több mint 750 éves város, mely ebből adódóan telis-tele van régi, műemlék jellegű épületekkel. Konkrétan kis hazánkban Budapest Read more