Az utóbbi időben kifejezetten megnőtt a passzivista aktivitás Celldömölkön, bár a klubot Sárváron tartottuk, akcióból viszont többet is sikerült a környéken kivitelezni. A legnagyobb visszhangot az a hullámvasutas táblánk kapta, amellyel a Kemenesmihályfa és Celldömölk közötti borzalmas útviszonyok örökkévalóságára szerettük volna felhívni a figyelmet.
A tábla időközben elcsavargott, de már visszakaptuk a közútkezelőtől egy figyelmeztetés kíséretében, hogy legközelebb kérjünk engedélyt a kihelyezése előtt. Bár lehet, hogy újra el kellene majd olvasni a levelüket, mert eléggé jogászosan vam megfogalmazva. Idetennénk, de harmadik félnek nem szabad megmutatni a benne lévő üzleti titkok miatt. Képzelhetitek…
Ezen kívül a Rendkívüli Ügyek Minisztériumához beküldött más projektekkel is foglalkoztunk. Egy négyszínfestés keretében létrejött a Városgondnokság 2.0 névre keresztelt szervezetünk helyben, valamint betelepítettünk néhány kátyúevőszörnyet is.
Több táblát helyeztünk ki erősen kátyús útszakaszokon, valamint az egykori KRESZ-park mellett (ahol most vagy hat focipálya van) megalapítottuk a helyi Kátyúszörny FC-t, hogy a gyermekek valóban hasznos tudásra tehessenek szert. Kiemelten foglalkoztunk a vasútállomások melletti biciklitárolókkal, mert a feliratokból az derült ki, hogy biciklibirizgálók élnek a környéken.
Egyik sétálásunk közben majdnem kificamítottuk a bokánkat a Bagolyvár előtt a fűben csatangolva, így ezeket a lyukakat beárvácskásítottuk, akárcsak a vasúttal szemben lévő MÁV főhadiszállás előtti beton virágkaspókat. Utóbbinál mindenki megnyugtatása érdekében a csapat direkt igénybe vett egy szakembert, akinek virágültetésből van diplomája, így a kukacvirágok, varjúhájak és a hagymás virágok nem lettek kigazolva. Sikerült több fiatalt is bevonnunk, a virágágyás felszántásán még egy ekés Duplo-traktor is dolgozott. Matricázni vagy csak néhány jó szóra is sokan csatlakoztak hozzánk.
@mkkptiktok Celldömölkön jártunk. Le kell menni vidékre meg ilyenek elvileg. #mkkp #kutyapárt ♬ Cumbia Buena – Grupo La Cumbia
@mkkptiktok A növények épp leszokóban vannak a cigiről, úgyhogy ne dobj már közéjük csikket. #mkkp #kutyapárt ♬ Monkeys Spinning Monkeys – Kevin MacLeod & Kevin The Monkey
Több helyen átragasztottunk propaganda-buszmegállókban lévő szankciós plakátokat orosz bombás matricákkal.
Tervezünk még buszmegálló-felújítást, de azzal megvárjuk a jó időt, hogy elég meleg legyen a festéknek, addig megpróbálunk egyéb beltéri dolgokkal foglalkozni. Ami már biztos: január végén vagy február elején egy adománygyűjtés hátrányos helyzetű családoknak, valamint egy társasjátékos vagy hasonló közösségi est, hogy ne legyen annyira sivár minden téli este.