Felépült az I. Székesfehérvári Mészáros-típusú buszmegálló

A Városfejújító KétHét alkalmából igazán nagy fába vágtuk a fejszénket. Kitaláltuk, hogy építsünk mi is egy buszmegállót. Helyszínnek a Park centernél lévő megállót választottuk, sokan jeleztek nekünk, hogy ide elférne egy fedett váró.

Mivel még nem csináltunk Fehérváron hasonlót, ezért két nap alatt sikerült kiviteleznünk. Első nap kiástuk a helyét, lefúrtuk a talajcsavarokat, előkészítettük a terepet a másnapi építésnek:

4
3
1
2
previous arrow
next arrow


Másnap pedig sikeresen felépítettük a buszmegállót, 5 órát töltöttünk a kialakításával:

5
7
6
8
9
10
11
previous arrow
next arrow


A Facebook-posztunkhoz meglepetésünkre hozzászólt a polgármester is, mégpedig küldött egy nagyon hivatalosnak tűnő levelet. Elmondása szerint a város szakemberei megvizsgálták, és szerettek volna pár frissítést elvégezni rajta:

– Megerősíteni a tetőszerkezetet
– Szél és esővédetté alakítani
– A körülötte lévő szegélyt mélyebbre ültetni

Cser-Palkovics András felajánlotta, hogy a polgármesteri kerete terhére ők ezeket elvégzik. Az általuk becsült összeg 350.000 Ft volt, amit mi nem fogadtunk el, tekintettel arra, hogy az egész buszmegálló kijött 225.000 forintból, így végül ezeket a “hibákat” mi javítottuk 80.000 forintból:

20
21
22
23
previous arrow
next arrow





Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

2024. június 3-án tartottuk Újpesti Programbemutatónkat, ahol bemutattuk 44 oldalas ÚJPEST PROGRAMunkat. Ezt követően félórával nekiláttunk Újpest-Központ részleges kifestésének, amit egy tucat Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more