Félmillió forintot dobtatok össze a nyáron megbírságolt tüntetőknek, így mindenkinek ki tudtuk fizetni a büntetése felét

Nyár közepéhez képest szokatlan módon az idei július nem az uborkaszezonról, hanem a kata és a rezsicsökkentés szigorítása miatti tüntetésekről szólt. Bár komolyabb rendbontás egyik alkalommal sem történt, mégis elég sok embert bírságolt meg a rendőrség. Van akit azért, mert lelépett a járdáról, mást azért, mert az általa szervezett rendezvényen összefirkálták emberek az aszfaltot, de olyan is volt az indoklások között, hogy:

„Az általa hajtott kerékpárral kerékpáros csoport tagjaként úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a közlekedés többi résztvevőjét – gépjárműforgalmat – szándékosan akadályozta olyan módon, hogy a járművével a párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten indokolatlanul lassan haladt.”

Egy másik szerencsés így idézte fel a vele történteket:

„A mai napon a reggeli Margit-híd foglalás után a hagyományoknak megfelelően körbesétáltuk a várost, majd a Kossuth téren kötöttünk ki. A térre járművel nem lehet behajtani onnan ahonnan a tömeg jött, de gondoltam gyalogos sétatempóban belefér. Hát nem fért. 30.000 plusz 4 pont. Slusszpoén, hogy amikor megálltam a motorommal (még járatva a motort), felült rá egy haverom, széknek használva. Emiatt kaptunk még mindketten egy 10.000-es bírságot. Ő a bukósisak hiánya miatt, én pedig mert utast szállítottam.”

Amikor már a sokadig ilyen sztoriról szereztünk tudomást, közzétettünk egy felhívást, hogy várjuk azok jelentkezését, akik szeretnék, ha segítenénk összekalapozni a bírságuk összegét. Erre végül 15-en jelentkeztek, összesen 945 ezer forintnyi büntetést szabtak ki rájuk. Indítottunk egy adománygyűjtő kampányt, ami kezdetben egész jól futott, de egy ponton elkezdett kifulladni a lendület. Kapóra jött viszont, hogy ekkoriban tettünk szert több ezer tekercs kormányellenes vécépapírra, amit azonnal el is kezdtünk kiosztani – leginkább ingyen, rászorultsági alapon.

Mivel azonban a sok rászoruló intézmény mellett olyanok is írtak, akik inkább csak emlékbe szerettek volna pár tekercset, kitaláltunk egy olyan opciót, hogy adományért cserébe bárkinek küldünk belőle. Az egyenként 5-10-20 ezer forintos adományokat pedig hozzácsaptuk a bírságalaphoz, így végül félmillió forint jött össze, ami a büntetések felét fedezte. Bár jobban örültünk volna, ha a teljes összeget állni tudjuk, ez is komoly eredmény. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Szociális streetart a II. kerületben: kukára szerelhető sörösdobozgyűjtőt készítettünk

SOMBRERO KUKA A ZSIGMOND TÉREN – műfajteremtés: streetart, érzékenység és hasznosság egyben Mexikói figuráink bíztatnak egy Zsigmond téri kukán: tedd Read more

Mi ez, Magyarország? Mindenki segíteni akar! – Így újítottuk fel rengeteg önkéntessel, az adományaitokból egy édesanya házát

Az MKKP Social Club embervédő alakulataként 2024/2025 folyamán egy számunkra újfajta, és meglehetősen összetett projektet valósítottunk meg. A lakhatás még Read more

Több ember és több étel – idén is ételosztás Újpesten

Az osztás során idén 600 adagnál is több ételt tudtunk kisztani, ami a másfélszerese a tavalyinak. Az önkéntesek száma pedig Read more

2 ember 3 este alatt tömött meg 220 csomagot – Kutyapártos Mikulás, harmadik évad

2024-ben a Kutyapárt harmadik alkalommal is úgy várta a decembert, hogy tudta, a Mikulásra ismét számítanak a gyerekek. 2022-ben találkoztunk Read more