Túl azon, hogy jövőre már tényleg a Kétfarkú Kutya Párt szeretné ellenőrizni: törvényesen működik-e vajon az Állami Számvevőszék, írunk pár szót az “átláthatatlannak” vélt gazdálkodásunkról és az úgynevezett tiltott pártfinanszírozási ügyünkről is, amelyeket a két, 2020-21-es évekre vonatkozó ÁSZ-jelentés állapított meg.
A súlyosan átláthatatlan gazdálkodás náluk valójában azt jelenti, hogy 2020-ban 6, 2021-ben 2 esetben találtak papír alapú számla nélküli kifizetést. Több száz tételből összesen ennyit. Na de kezdjük az elejéről!
VALÓDI ÁTLÁTHATÓSÁG
A jelentések tartalma mellett (melyeket a mai napon szintén feltöltöttünk a honlapra) nyilván eltörpül, hogy a legátláthatóbban működő magyarországi párt vagyunk részletes online dokumentumtárral, amely magában foglalja:
- a közérthető és részletes kampányelszámolást, amely cégnevet, összeget és írásos beszámolót tartalmaz, többféle módon is levezetve,
- fent vannak a honlapunkon a párt és a pártalapítvány által kötött szerződések,
- a KÖSZpénz pályáztatási rendszerünk nyerteseinek feltüntetését, a pályáztatás módját
- írásos beszámolókat minden nagyobb pénzköltéshez,
- és bármikor lehet tőlünk adatot igényelni az adat@mkkp.hu mail-címen.
A célunk nemcsak az ÁSZ-nak való megfelelés, hanem a nektek való megfelelés is. A fenti példa nélküli intézkedések az ÁSZ ellenőrzés során természetesen nem számítanak… Mindegy is, 2022 eleje óta mindkettőre kiemelt figyelmet fordítunk az új pénzügyi adminisztrációval.
TILTOTT PÁRTFINANSZÍROZÁS
A tiltott pártfinanszírozást pedig az ÁSZ szerint a Kétfarkú Kutya Párt pártalapítványa valósította meg, a Savköpő Menyét Alapítvány. A Kétfarkú Kutya Párt pártalapítványának alapítója meglepő módon a Kétfarkú Kutya Párt, amelyet az ÁSZ-jelentés szerint a Kétfarkú Kutya Párt pártalapítványa tiltottan finanszírozott.
Ez már önmagában is hülyén hangzik, ám az állam által a politikai szervezetekre erőltetett, pártra és pártalapítványra bontott, mesterkélt támogatási rendszer maga a probléma.
AZ ÁTLÁTHATÓSÁGOT NEM SEGÍTI, HANEM MEGNEHEZÍTI.
Az 1% fölötti eredményt elért pártok esetében a pártalapítványba érkezik a pénz (az állami támogatás) 2/3-a. Ezzel a törvény semmi mást nem ér el, mint hogy minden párt elkezd mutyis szociként gondolkozni, hogy na, akkor milyen párttevékenységeket szervezzen ki “okosba” a pártalapítványba.
A szürkezónában otthonosan mozgó politikai erők ezeket simán lepapírozzák, sőt, mivel például az sincs meghatározva, hogy a teljesen megfoghatatlan “tanácsadás”-ra mekkora részét költhetik a kapott összegnek, a pénzmosás melegágyaként használják az alapítványokat. Aki viszont tisztességesen akarja csinálni, annak szarrá van bonyolítva az élete.
KONKRÉT ESETEINK
- Az irodánkat a Savköpő Menyét Alapítvány bérelte, és nem adta tovább “albérletbe” a Kutyapártnak. A használat arányában ez 2020. évben 1 073 101 Ft, 2021. évben 618 490 Ft “támogatást” jelent.
- A tábor helyszíneit, amelyet közösen tartottunk, a Savköpő Menyét Alapítvány bérelte, ugyanakkor a tábor szervezéséért a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szedte a bevételt adminisztrációs okokból. Ez 2020. évben 617 550 Ft, a 2021. évben 3 304 283 Ft-ot jelentett.
A tiltott pártfinanszírozás megállapítását a fenti esetekben vitatjuk.
2022 eleje óta azon vagyunk az új pénzügyi adminisztrációval, hogy a törvényi kereteken túl tegyünk eleget a saját magunk és általatok szabott átláthatósági elvárásoknak – fentebb olvasható a dokumentumtár.
Nyilván rendbe tesszük, amit szükséges, a megállapítást és a kiszabott 5,6 milliós bírságot, ahogy fentebb írtuk, vitatjuk, és ahogy bizonyára kiderült, a pártfinanszírozási rendszert sem hagynánk érintetlenül, ha rajtunk múlna.
Ha a jelentés kapcsán bármilyen kérdés merülne fel benned a fentieken túl, az adat@mkkp.hu vagy a nagy.david@mkkp.hu címeken várjuk kérdésedet!
LEGYEN MINDEN JOBB!
Írta: Nagy Dávid és Terdik Roland