Őszinte beton lóherékkel. Kutyapártos hírlevél 2023. október

Hírlevelünkben:

  • 300 ezret kellene fizetnünk hat felújított pad helyreállításért
  • Herecsata Lázár Jánossal
  • Lesz polgármester-jelöltünk Újpesten is 
  • Fideszes képviselő tesztelt minket a XVIII. kerületben
  • Más kétfarkú kutyás hülyeségek.

PADBŰNÖZÉS GÁRDONYBAN

Még augusztusban bűncselekmény gyanúja miatt vitték be a gárdonyi rendőrőrsre padfestő passzivistáinkat. Szeptember végén egy ügyészségi irat alapján derült ki: a polgármester szerint 300 ezer forintos kár keletkezett összesen hat darab “megrongált” utcabútorban.

A gárdonyi helyszínen a bűntett idején először megjelent egy polgárőr és egy rendőr, majd Tóth István fideszes polgármester, végül két nyomozó.
Utóbbiak bűncselekmény gyanúja miatt pár perc elteltével be is vitték a társadalomra veszélyes elemeket kihallgatásra.

A Kúria tavaly év végi jogegységi határozata alapján (minden idegen vagyontárgy fal, és minden falfirkának számít, ami engedély nélkül rákerül) pedig végül az ügyészségen landolt az eset. BŐVEBBEN ITT.

CSODÁSABBNÁL CSODÁSABB NER-ÜGYEK A HEGYVIDÉKEN

Társelnökünk és hegyvidéki polgármester-jelöltünk, Kovács Gergő valamiket csinált egy XII. kerületi templom körül. Közben forgatott egy oknyomozó videót arról, hogy nem lakásoknak szánt, nagy beépíthetőségű építési övezetekben építik tele lakóparkokkal Fidesz-közeli befektetők a XII. kerület megmaradt zöld területeit. Így tarolták le az Orbán-hegyet is, ahol Tiborcz István privátklubja nyílik. A videó ITT LÁTHATÓ. 

Közben a hegyvidéki önkormányzat eladta egy társasház kertjét és egy utca közepét

Segíthetsz Gergő munkájában, ha tudsz még online díjmentesen tulajdoni lapot igényelni. Ezt évente kétszer teheted meg te is. ITT JELENTKEZZ!

FELBORZOLT KEDÉLYEK A HADIK-SZOBOR INTIM LÓRÉSZEI KÖRÜL

Támogatjuk a Várnegyed-beli turisták lovakhoz fűzött szerencsehozó szokásait. Ellentétben Lázár János minisztériumával, amely szerint a Hadik-szobor egyes idegenvezetők által történő bemutatása sok esetben méltatlan módon zajlik. A minisztérium szerint “ez a viselkedés joggal zavarja az itt élőket és bánthatja azokat, akik a huszár hadvezér iránt tiszteletet éreznek. A műemléki védelem alatt álló, a világörökség részét képező történelmi Várnegyed hangulatát megzavaró frivol viselkedés moderálása társadalmi igény.”

Az Index címszerkesztőjének pedig utólag is gratulálunk.

OKNYOMOZÁS TOROCZKAI LÁSZLÓVAL

Miután a Mi Hazánk szócsövének, a Magyar Jelennek állami támogatásait firtattuk, Toroczkai “Tényfeltáró” László a nyomunkba eredt. Két állításra lett felhúzva csodálatos, a Kutyapártot “lejárató” videója, amelyekből végül is egyik sem igaz. A két tévedéséből a szélsőjobbos “oknyomozó riporter” aztán kikövetkeztette, hogy Rogán Antal irányítja az MKKP-t. Lehet, érdemes megtanulni az Opten.hu helyes használatát, mielőtt ilyen anyagokat készít valaki, hogy ne teljes hülyeségeket mondjon, hanem például az igazat. Már ha ez cél egyáltalán. RÉSZLETES ÍRÁS ÉS VIDEÓ ITT.

LEÜLNÉNK KÁVÉZNI A FIDESZ ÖSSZES POLGÁRMESTER-JELÖLTJÉVEL

De nem fogadnánk el támogatást tőlük. A XVIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő és (immár egykori) polgármester-jelölt, Lévai István Zoltán belebukott a Válasz Online és volt országgyűlési jelöltünk, Aleva Márta közös akciójába. Sok nappal későbbi magyarázata szerint csak tesztelt minket, amikor 5 milliót ajánlott fel az indulásért a kerületi önkormányzati választáson. A teszt jól sikerült. Reméljük, ezután egyetlen párt sem mer azzal próbálkozni, hogy ilyen meg olyan segítségért cserébe induljunk vagy épp ne induljunk el valahol.
Ha te viszont segítenél, akkor megteheted egyszeri adományozással itt  vagy oligarchaként rendszeres havi támogatással itt. Az utóbbi esetben igyekszünk extrákat is nyújtani neked.

FESTETT RÓKA ÖNAZONOS BETONON, PANNONHALMI KALAND – EGYEBEK 

  • Küldetés: utazz Pannonhalmára, juss be az igazgatóhoz, és győzd meg a főapátot, hogy ne vegye el az egyház a II. kerületi önkormányzat 1,6 milliárd ft értékű ingatlanát! Juhász Veronika II. kerületi képviselőnk megcsinálta.
  • Polgármester úr lehet pártigazgató úrból. Nagy Dávid pártigazgatónkat megkereste egy dúsgazdag hajléktalan: induljon el polgármesternek Újpesten, hogy ha majd hatalomra kerül, akkor telepítsen hajléktalanbarát padokat a IV. kerületi Fő térre. Dávid tényleg indul amúgy, újpesti tevékenységéről ITT OLVASHATSZ.
  • Köszönjük, hogy idáig jutottál a hírlevélben! Ezen a ponton rendszerint egy offtopik tudományos hír szokott állni. Ha hiányzik valakinek, akkor a következő hónapban majd kettő lesz belőle.
  • “Ez művészeti akciókkal depolitizált, a politika létszféráján kívülre helyezett politika, amivel ellentétben áll a beton önazonossága, egyenessége és őszintesége.” – írta az Index vendégpublicistája a betonrókáról a József Attila-lakótelepen. Bárhogy is, kivételesen önkormányzati engedélyt kértünk a műhöz, és a szükséges festék árát ti dobtátok össze. Köszönjük mindenkinek.

LEGYEN MINDEN JOBB!

Vagy legalább legyen valami.


A Magyar Kétfarkú Kutya Párt megbízásából: 
Terdik Roland
kommunikációs lófa vezető

Komment!
Ez is érdekelhet:
A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more

A cselekvő és kritikusan gondolkodó emberek pártja

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindul a 2026-os Országgyűlési választáson. Szeretnénk mind a 106 oevk-ban jelöltet állítani. A cél az, Read more