Kiégett és magára maradt az ózdi csillagvizsgáló – mi felújítanánk és új funkciót adnánk neki

Mint sokunk, úgy gyerekkoromban én is jártam az egykori csillagvizsgálóba iskolai foglalkozások keretein belül. Nem vagyok egyedül, akiben mai napig mély nyomot hagyott az élmény, ezért is szeretnék tenni az épület átvétele és hasznosítása érdekében – mint ózdi aktív civil és mint ózdi képviselőjelölt.

Fontosnak érzem, hogy újra élet költözzön a falak közé, ezért is indítunk hamarosan közösségi gyűjtést. Első körben az épület megvásárlására dobnánk össze a pénzt. Jelenleg 3 magánszemély birtokolja a telket és az épületet a földhivatal szerint.

Az eddigi megkereséseim alapján szívesen megválnának a területtől, hiszen a romos, leégett épülettel sokat nem tudnak kezdeni. Második körben pedig a hasznosításra írnánk ki pályázatot. 

A csillagvizsgáló a 70-es évektől egészen a rendszerváltás utáni időkig jó állapotban üzemelt (bővebben lásd itt). Sok ózdi diák szeretett itt bele a csillagászatba és a természettudományokba. A 2000-es évek második felétől az ingatlan magánszemélyekhez került, majd egy alapítvány is használta – voltak itt rap bulik és egyéb underground dolgok. 2010-re a komplexum teljesen magára maradt és egyre lepusztultabb lett, míg végül 2021-ben kiégett. A tavalyi évben aláírásgyűjtés indult a megmentéséért.

Ráadásul a csillagvizsgáló 40 cm átmérőjű és majdnem 4 méter hosszú tükrös távcsövének – amely 1985-ben  Magyarország első tíz legnagyobb távcsöve között szerepelt – egyszerűen nyoma veszett, a tükörrel és a mechanikával (40-50 cm átmérőjű fogaskerék, óragép, távirányító, stb. ) együtt. Próbáltuk megtalálni, de egyelőre hiába. Ezek ritkaságok, más célra nem alkalmas eszközök, csak a főtükör ára ma alsó hangon 500 000 Ft. Emellett volt még a távcsőben egy segédtükör, 4 méter speciális cső, tükörtartók, mechanika, elektronikus vezérlés és óragép is.

Nagy ígérgetések helyben persze vannak, hogy majd jövőre végre történik valami, de eddig semmi. Már egy éve volt ez a gyűjtés az “ózdi közösség” Facebook-oldalon, azóta nincs mozgolódás. Néha egy-egy magánszemély szokott posztolni róla, hogy milyen szép is volt régen, de a történet jelenleg itt véget ér. Mi ezen szeretnénk változtatni, és újra kinyitni a csillagvizsgálót: kibővített funkcióval megtölteni az épületet és megnyitni azt a civilek számára. Merjünk nagyot álmodni, legyen újra csillagvizsgálÓ(z)d! 

Az adományokat ide várjuk köszönettel: bankszámlaszám 11734121-21134333 (OTP Bank), kedvezményezett neve: Sorsod Borsod Alapítvány. Kérjük, hogy az utalás közlemény rovatába írjátok be, hogy “csillagvizsgáló”, így tudják majd, hogy erre a projektre küldtétek az összeget. Patreon link hamarosan!

Gyurgyák Tamás

Komment!
Ez is érdekelhet:
Felmérés: Újpesti közétkeztetés

Szeretnénk megismerni a IV. kerületi közétkeztetéssel kapcsolatos véleményüket, ezért kérjük, válaszoljanak az alábbi kérdésekre. A válaszadás anonim, a beérkezett eredményeket Read more

Szavazz ránk és érjük el együtt a Kutyapárt eddigi legnagyobb sikerét!

Vasárnap döntünk arról, ki képviseljen bennünket 5 évig az önkormányzatokban és az Európai Parlamentben. Két éve készülünk erre a napra Read more

Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Terdik Roland polgármesterjelölt és erzsébetvárosi alapelveink

Listavezető jelöltünk, Firnigel Loránd mellett itt a polgármesterjelöltünk és egyéni képviselőjelöltünk a VII. kerület 4. számú egyéni választó körzetében: "Terdik Read more