Esélyegyenlőség

>> cikkem a 2020. évi, 2,5 hónapon át tartó melegételosztásainkról (hamarosan)

Valahonnan valahova – mesélek kicsit az életutamról

Én nem budáról származom, és viszonylag sokféle életmódot megtapasztaltam már az évek során. Nyolc éves koromtól autostoppal jártuk Európát, ahol több ország nagyvárosában operaáriákat énekeltem, mert úgy alakult, hogy hallás után le tudtam ezeket utánozni. Sátrazva aludtunk parkokban, vagy hálózsákban a tengerparton – sokszor hónapokig -, vagy szívességből vendégeskedtünk embereknél Svájcban, Franciaországban, Németországban, akikkel a stoppolás, vagy az utcazenélés közben ismerkedtünk meg. Ez az életmód felnőtt koromig a mindennapjaink része volt, ezekről az utakról tértünk időnként haza Magyarországra, sokáig egy kétszáz lelkes zalai faluba.

Tudom tehát, milyen gyerekként viselni a családfenntartó felelősségét, nyers tehetséggel, utasításra pénzt keresni. Nem az én családom az egyetlen Magyarországon, ahol ez szokásban van.

Ahonnan jövök, ott mi ismerjük a nyomort, az alkoholizmusba és közmunkába zárt zsákfalu kilátástalanságát. Gyerekként megkaptam a természetben kószálás teljes szabadságát, de emlékszem arra is, milyen penészes ruhákban, nyirkos falak közé, koszos szőnyegekhez, egy omladozó vályogházba visszatérni, ismerem a lavór hideg vízben fürdést, és hogy milyen a csalánleves, amikor más nincsen. És főleg: milyen mindezt mégis borzasztóan szeretni!

Társadalmi felelősség – milyen szerepet válasszunk Budán?

Látom, hogy a II. kerületben sok tekintetben kiváltságos, szerencsés helyzetben élünk. Ennek megvan az az előnye, hogy a helyben jelentkező problémákat könnyebben oldjuk meg, és jogot formálunk arra, hogy ezek meg legyenek oldva. Viszont megvan az a hátránya is, hogy egy elszigetelt, viszonylagos jómódban esetleg megfeledkezünk a társadalom egészében jelenlévő krízisekről. Ez torzíthatja képünket arról a valóságról, ami embertársainkkal közös sorsunk.

Ezért az önkormányzatnak azt gondolom, ha valahol, akkor itt kiemelten feladata, hogy az esélykiegyenlítést ne csak helyben kezelje, de aktívan foglalkozzon azzal, hogy az erőforrások koordinálásával hogyan tehetünk hozzá egy szélesebb társadalmi felelősségvállalás megvalósításához, a közös jó érdekében. Ehhez fel kell vállalnunk azt, hogy tehetségünkhöz mérten élen járjunk a szociális innováció terén. Különben elmulaszthatjuk azt a lehetőséget, hogy a valódi, cselekvő szolidaritás által érdemben hozzátegyünk a magyarországi összhelyzet javításához.

A hajléktalan emberek helyzetének megértése legalább annyira fontos, mint az ellátás fejlesztése és a kiléptetésre, megelőzésre irányuló intézkedések

Amíg külön problémát jelent, hogy sokan nincsenek tisztában a hajléktalanság kialakulásának okaival, az ellátórendszer működésével, a szociális munka mibenlétével, a kerületi és fővárosi adottságokkal, és amíg egy kerületi melegedő létesítése állhat, vagy bukhat lakossági hozzáállásunkon, amíg akár egy tesztüzem elindulása is ezen múlik, akkor a megoldáskeresésnek ezzel a részével is kiemelten foglalkoznunk kell. Több nyilvános fórumra, közeledésre ismeretbővítésre van szükség a hajléktalanságról a szociális munkáról, és arról, hogyan tudunk laikusként felelősen segíteni.

>> Amit eddig elértem:

két éve előcsomagolt meleg ételt biztosítunk a Széll Kálmán téri melegedőben, telente néhány alkalommal – a helyszínen alapból zsíroskenyér és tea felszolgálásából áll a szolgáltatás;
tanulmányt készíttetett a helyi hajléktalanság helyzetéről az Önkormányzat, felmérte a kerületben aktív, bevonható jótékonysággal foglalkozó szervezetkről, csoportokról melynek lakossági online felmérés is része volt – pályázati úton a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei
1 alkalommal lakossági fórumot tartott a Máltai Szeretetszolgálat, mint helyi feladatellátó, melyben a helyi hajléktalanság helyzetéről szóló tanulmányt is bemutatták;
elsőként hoztam be az elsőként lakhatás program kidolgozott koncepcióját, és magát a housing first szemléletet a kerületbe, és több évig kitartóan tematizáltam az Önkormányzatnál – az Utcáról Lakásba Egyesület konkrét programjával megismertettem az illetékes bizottságot, és a témafelelős döntéshozókat – valójában: kitartóan lobbiztam az ügyért, melynek következtében 3 év után elindult egy pályázati program a kerületben, 2 lakással!

>> Amiért még dolgozni kell:

kisléptékű, az elvárható igényeknek megfelelő nappali melegedő/melegedők létesítése a kerületben;
valósuljon meg a kerület hajléktalanellátással, jótékonykodással foglalkozó szervezeteinek, csoportjainak koordinálása;
hajléktalan emberek rehabilitációs programjának bővítése: több forrás a költségvetésből, több bevont szakmai szereplő és jótékony csoport;
zuhanyzás, alaphigiénia, WC-használat lehetőségeinek fejlesztése hajléktalan emberek számára;
több szociális munkás a kerületben, több utcai jelenlét;
elsőként lakhatás program elindulása és bővítése: több lakással, nyilvános ismeretterjesztő programokkal;
rendszeres programok, találkozási pontok hajléktalan emberekkel közösen: olvasókör, teázás, beszélgetés, ingyenes hajvágás stb. – vegyes közösségek tereinek, programjainak létrehozása;
5 évről legalább 1 évre csökkenteni a lakcímelőírást a szociális bérlakások igényléséhez;
CSR tevékenység a hajléktalan emberek segítésére;
koordinált lakáspolitika, közös lakásállomány létrehozása fővárosi szinten: politikafüggetlen, határozott, célirányos együttműködések több kerülettel ezért az ügyért;
rendszeres lakossági fórumok a hajléktalanságról, munkacsoportok szakemberekkel, érintettekkel, lakosokkal: ismeretfejlesztés és jó gyakorlatok építése céljából;
a kerület vállalja több hajléktalan ember ellátását a mostani 80-100 embernél, hogy a városi eloszlás és teherviselés igazságosabban alakuljon;
a kerület építési szabályzatában vizsgáljuk meg a kisebb lakóingatlanok kialakításának lehetőségét, elszórtan a kerületben, hogy ellensúlyozzuk az “elit-szegregációt”;
több, nyitottabb együttműködés a helyi egyházakkal és parókiáikkal a hajléktalansággal kapcsolatos szemléletformálásban és a segítésben;

Hiszem, hogy erőforrásaink jobb koordinálásával, ismereteink bővítésével, helyenként konfrontáló találkozásokkal valódi szerepünk lehet abban, hogy összességében csökkentsük a rasszizmusra, kirekesztésre való hajlamot, mindannyian könnyebben boldoguljunk és jobban megértsük egymást.

Fontosnak tartom, hogy az önkormányzat ebben sokkal erősebben vállaljon feladatot, mint amennyire azt most teszi.

Komment!