Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

2024. június 3-án tartottuk Újpesti Programbemutatónkat, ahol bemutattuk 44 oldalas ÚJPEST PROGRAMunkat.

Ezt követően félórával nekiláttunk Újpest-Központ részleges kifestésének, amit egy tucat ember végzett 20:00-tól hajnal 3 óráig. De megérte.

Másnapra, nagyjából 10 órával később kicserélték a lámpabúrák 10%-át, ami óriási előre lépésnek számít, hiszen pontosan 2 éve tematizáljuk az ügyet, az aluljáró pedig 30 éve rohad. Biztos a véletlen műve:)

Annyira durva dolgot értünk el ezzel, hogy magát Karácsonyt Gergelyt rendelte meg másodnapra Trippon Norbert, ahol kiemelte (!!!) a fejlesztést amit 2 éve sürgetünk.

Ez az az ügy, amelyre 2022-ben és 2023-ban is rákérdeztünk az újpesti közmeghallgatáson – kiderült, egy év alatt 1 E-MAILT küldött el Újpest a fővárosi szerveknek!

Ezek szerint tényleg csak el kellett helyettük kezdeni megcsinálni és másnapra, majd harmadnapra mégiscsak fontos ügy lett belőle. Más nem magyarázza, miért nem fogalkoztak az üggyel 4 éven át.

Szóval ez van. Ha bajod van Újpesttel és senki nem segít, oldd meg, hívd fel rá a figyelmet vagy röhögd ki! Valami a végén segíteni fog.


Mit csináltunk Újpesten eddig?

Mit akarunk Újpesttel?

Probléma bejelentése Újpesten


Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more

Kampányeseménynek álcázott virágültetés az állami számvevőszék szives figyelmébe

Nem, egyáltalán nem arra utalás, hogy esetleg nem feltétlen biztosan az mszp frakciótitkárát kellene megszavazni az önkormányzat köztisztaságáért és zöldfelületeiért Read more