Újpesti Duna-strand, átláthatósági rendelet és karácsonyi húzós játék – ezt visszük a novemberi testületire!

2024. november 28. napján ismét ülésezik Újpest Képviselő-testülete! Bauer Béla képviselőtársammal az MKKP frakció nevében az alábbi előterjesztésekkel és javaslatokkal készülünk hogy

Újpesten is legyen minden jobb!

1) ÚJPESTI DUNA-STRAND LÉTREHOZÁSA

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata sikerrel alakított ki Óbuda Duna-parti részén szabadstrandot, amelyet 2024 nyarán ezrek látogattak. A vízminőség romlása a múlté, a Város és Folyó Egyesület által végzett mérések Budapest több helyszínén emberi fürdésre ideális szintet mérnek évek óta.

forrás: https://www.outdoorswimmingsociety.com/swimmable-cities/

2004-ben a Tungsram, 2009-ben az Újpesti Gyógyfürdő került bezárásra. Újpesten a “Tungi” újranyitása évek óta téma az újpestiek körében. Varga József és újpesti civilek csoportja több száz aláírást is gyűjtött ennek érdekében, sőt levelet írtak Déri Tibor polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester részére is. Kéréseik azonban nem teljesültek.

A kormányzati elvonások, valamint a gazdasági nehézségek persze, nem segítik elő ezt az egyébként méltányolható és jogos állampolgári elvárást. A gazdasági recesszió, valamint az önkormányzatiság újabb és újabb leépítésére tett kormányzati kísérlet azonban nem lehet magyarázat mindarra, ami a Dunaparttal az elmúlt 5 évben nem történt.

forrás: https://www.outdoorswimmingsociety.com/swimmable-cities/
20241128_javaslat_ujpest_dunastrand_megvalositasa.pdf

Az előterjesztés szövegét így zártuk:

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy számoljuk fel a “MIÉRT NEM LEHET” kultúráját
Újpesten is, kezdjünk egy új időszakot, ahol a közjót szolgáló, filléres ötletek nem hasalnak el már a
döntési szakaszban. Kérem Tisztelt Képviselőtársaimat, támogassák előterjesztésünket!

Előterjesztés letöltése itt.

2) ÁTLÁTHATÓSÁGI RENDELET ALKOTÁSA

Helyzeti előnyünk, hogy magunkon végrehajtjuk amit követelünk – hiszen nem csak ugatunk, cselekszünk is. Újpesten ráadásul rengetegszer szaladtunk már átláthatósági akadályokba: nem adják ki a közérdekű adatokat, nem közvetítik a testületi üléseket – és így tovább.

Úgyhogy itt az ideje az átláthatósági rendelet alkotásának!

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete 172/2019 (XI.28) határozatában elköteleződött az “Ez a Minimum!” program megvalósításának ügyében. Az előterjesztést a következőképpen vezette fel Déri Tibor polgármester: 

“Az átláthatóság, számonkérhetőség és a részvétel nem csak állami szinten fontos mércéje a jó és elszámoltatható kormányzásnak. Az önkormányzatok számos olyan ügyben hoznak döntést, amely az ott élők életét alapvetően befolyásolja, ráadásul adóforintokból gazdálkodnak, és a lakosság közös tulajdonát kezelik.

Az »Ez a minimum« program olyan átfogó korrupció elleni és átláthatósági intézkedéseket magában foglaló javaslatcsomag, amely az önkormányzatok nyilvános működésére, a közérdekű adatigénylések rendszerének átszervezésére, az átlátható költségvetési és önkormányzati vállalati gazdálkodás igényére, az önkormányzatok által kötött szerződések, illetve a lefolytatott közbeszerzési eljárások nyilvánosságára fogalmaz meg minimálisan elvárható intézkedéseket, melyre tekintettel javaslom ezen előterjesztés sürgősségi tárgyalását.”

A program megvalósítása, végrehajtása folyamatos, ugyanakkor álláspontunk szerint lassan, korántsem zökkenőmentesen halad.

20241128_javaslat_uj-atlathatosagi-rendelet-megalkotasa.pdf

Előterjesztés letöltése itt.

3) KARÁCSONYI HÚZÓS AJÁNDÉKOZÁS A KÉPVISELŐK KÖZÖTT!

Bizonyára többeknek feltűnt már, a jelenlegi testület képviselői régről halmozzák fel sérelmeiket
egymással szemben – vagy éppen most sértik meg egymást, de ez részletkérdés.

Egymás házának fotózgatása, a másik vizelés közben való felvétele, rabruhába öltöztetés, feljelentgetés. Ez determinál egy nem túl jóhangulatú, dohos és nyers testületi hangulatot az elkövetkezendő 5 évben.. Ez veszélyes és nem szolgálja az újpesti közérdeket!

Ezért behozzuk új hagyományként a képviselők között


Határozati javaslat:

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy:

  1. karácsonyi húzós játékot fog játszani, és ennek érdekében felkéri a Polgármestert, menjen körbe egy kalappal az ülés végén és húzasson mindenkivel abból egy nevet (sajátot nem ér, azt vissza kell tenni!), 
  2. elhatárolódik azoktól, akik nem akarnak játszani, határidő: azonnal felelős: közgyűlés 3. 
  3. a képviselők játszani fognak és kedveskedni is fognak, meg ajándékot is vesznek a egymásnak.

Felelős: Polgármester
Határidő: folyamatos


Tisztelt Képviselő-testület!

Bizonyára többekben is kellemes emlékeket idéz fel, amikor az iskolában ajándékozósat játszottunk.

Egy kalapból, dobozból, tálból ki kellett húzni egy nevet és meglepni az illetőt karácsonyra valami
aprósággal. Az ajándékozás napjáig pedig kedveskedni kellett a másiknak és várni, hogy ebből
rájön-e, hogy őt húztuk. Szeretnénk, ha a Közgyűlés tagjai is játszanának ilyet, hogy jobban
megismerhessük egymást, közelebb kerülhessünk egymáshoz.

20241128_javaslat_testulet_karacsony_boldogsag.docx-2

Előterjesztés letöltése itt.

+1 FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI TAGCSERE

Nyerges Gábort Csikós Botond váltja az Újpesti Vagyonőr Kft. felügyelő bizottságában. Felkértünk egy helyi, szakmájában jártas civilt, de sajnos ő összeférhetetlen lenne (állományban van a hivatalban referensként), így Gábor megy, Boti jön.

Előterjesztés letöltése itt.

Na, hát így.

A testületi ülésről érkezünk írott és facebook live-os beszámolónk is – tudtok jönni klubra és fogadóórára. Időpontot meg bármikor tudunk egyeztetni az ujpest@mkkp.hu e-mail címen.

Esemény:Havi időpontFB link
Helyi hírlevélMinden hónap 5. napjaFeliratkozás
Beszámoló Facebook liveMinden hónap 1. csütörtökFB esemény
Nyilvános fogadóóraMinden hónap 2. csütörtökFB esemény
Újpesti klub & találkozóMinden hónap 3. péntekFB esemény

Újpest, 2024. november 25.

Bauer Béla & Nagy Dávid

Nagy Dávid
e-mail cím: ujpest@mkkp.hu
facebook: itt elérhető
bemutatkozás: itt elérhető

Bauer Béla
e-mail cím: ujpest@mkkp.hu
facebook: itt elérhető
bemutatkozás: itt elérhető

Komment!
Ez is érdekelhet:
A Budavári Önkormányzat már karácsonyfát is árulhat és cukrászatot is üzemeltethet

A választási eredményeknek köszönhetően most már a Budavári Önkormányzatban is van kutyapártos képviselő. Az némileg szomorúsággal tölt el bennünket, hogy Read more

Személyeskedéssel és képviselőnk családjának emlegetésével nyitott a zuglói Fidesz, majd váratlanul mellénk álltak egy ingatlaneladási vitában

November 28-án rendes közgyűlést tartott a zuglói képviselőtestület. Napirend előtti felszólalással nyitotta az ülést az Összefogás Zuglóért Egyesület képviselője, aki Read more

Már idén is 55 millió forintos pluszkiadással jár a Polgármesteri Hivatal létszámbővítése – Bizottsági ülések Zuglóban

November 26-án, kedden ülésezett az önkormányzat Pénzügyi Bizottsága és a Népjóléti Bizottság is. Mindkét bizottsági ülésen voltak érdemben tárgyalandó ügyek Read more

Rég szomorított el bármi ennyire – Közmeghallgatás Kispesten

November 28-án ült össze másodjára a XIX. kerület újonnan megválasztott testülete, a közel 4 órás ülés után pedig megtartottuk az Read more