Egyhangúlag csökkentették a polgármester indokolatlanul széles jogköreit Kispesten, miután képviselőnk felszólalt miatta

Nemrég beszámoltam a november 28-án tartott közmeghallgatásról, ami előtt egy közel 4 órás testületi ülést is tartottunk. Mint kiderült, volt, ami még ebbe az időtartamba sem fért bele, így egy rendkívüli ülést is be kellett illesztenünk december 10-re. Ezen a két ülésen az előterjesztések 80-90%-a formalitás volt (utóbbin az összes), így nagy izgalmakról nem tudok beszámolni, ettől függetlenül azért az igazán elvetemült érdeklődők számára igyekszem a fontosabb dolgokat megemlíteni.

(Mindenekelőtt szeretnék egy dolgot korrigálni: a közmeghallgatásról szóló beszámolómban a Hunyadi utcai lakókról szóló résznél „mellettem DK-s képviselőtársaim”-at írtam. Ezt szeretném most a korrektség jegyében pontosítani. Indokolatlan a többesszám használata, ugyanis csak Teknős Ferenc képviselőúrról volt szó. Azért írtam így eredetileg, mert nem akartam név szerint megemlíteni, de azóta jelezték nekem (teljesen jogosan), hogy így „gyanúba kevertem” olyan képviselőt is, aki semmi ilyesmit nem tett, sőt, próbálta leállítani az „elkövetőt”. Szóval elnézést kérek most így írásban is, Teknős Úron kívül más nem csinált ilyet.)

A november 28-i ülés fontosabb napirendi pontjaival kezdenék:

Az ülésen döntés született több helyi adó, illetve bérleti díj felemeléséről. Ezek a számok évek óta nem lettek megemelve, ami a jelenlegi inflációs helyzetben tényleg nem volt fenntartható. A környező kerületekhez képest különösen szembetűnő volt, mennyivel olcsóbban lehetett Kispesten például nem lakáscélú helyiségeket bérelni. Én ezeknél tartózkodtam, mert bár a végösszeget, amire felemelték el tudom fogadni, azzal nem értek egyet, hogy ezek az emelések egyben, egyik évről a másikra történjenek meg. Szerintem egy ekkora emelést szerencsésebb lett volna mondjuk 2 lépcsőben végrehajtani.

Az egyik fő oka annak, hogy újra össze kellett hívni a testületet decemberben, az volt, hogy az egyik ilyen előterjesztésben maradt egy hiba, aminek a korrigálására a módosító javaslatot az ülés előtt fél órával küldték ki, konkrétan én már a díszteremben voltam, amikor megkaptuk. Ez kisebb zavart okozott, ami után az a döntés született, hogy decemberben újra elfogadtuk a közterületek használatáról szóló rendelet módosítását, ezúttal helyesen. 

Több támogatásról is döntés született.

  • Megszavaztunk a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak további 5 millió forintot, hogy továbbra is tudják biztosítani a közterületeken való túlszolgálatot. (Erről adminisztratív okokból szintén újra kellett szavaznunk decemberben, mindkétszer egyhangúlag ment át.)
  • A kerületi háziorvosoknak rezsitámogatást szavaztunk meg, praxisonként havonta 25 ezer forintot. Ez jól hangzik, de van több olyan kerület is, ahol már egy ideje az önkormányzat a háziorvosok teljes rezsijét átvállalja. Hosszú távon nálunk is ez a cél, ugyanis a kerületben a háziorvosi praxisok betöltése problémát okoz. Jelenleg a praxisok kb. negyede betöltetlen, ami azt jelenti, hogy ha valaki idejön háziorvosnak, az azzal számolhat, hogy sokat kell majd helyettesítenie. Ha erre rájön az, hogy nálunk a rezsiért is kell még fizessen, akkor nem vagyunk túl vonzóak a többi kerülethez képest, ahol kevesebb a helyettesítenivaló, és a rezsiért sem kell fizetni. Ahhoz, hogy hosszú távon meglegyen a megfelelő számú háziorvos a kerületben, nem fogjuk tudni megúszni valószínűleg, hogy átvállaljuk a teljes rezsiköltségét minden praxisnak.
  • A Misszió Alapítványnak 900 ezer forint támogatást szavaztunk meg hajléktalanok és rászorulók ünnepi étkeztetésére karácsony és újév idején.

Fideszes képviselőtársaim behoztak néhány képviselői indítványt, ebből az egyiknél megszavaztuk, hogy alakuljon egy „közterületi renddel” foglalkozó operatív munkacsoport, aminek munkájában elvileg én is részt veszek majd. Ha bármi érdemleges történik majd, arról a Facebook-oldalamon be fogok számolni.

Az ülésen előkerült egy SZMSZ-módosítás is, méghozzá a polgármesterre átruházott jogkörökkel kapcsolatban. Az októberben elfogadott SZMSZ ugyanis a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogköröket a polgármesterhez rendelte. Ez ellen felszólaltam az alakuló ülésen is, és elsősorban emiatt szavaztam egyedüliként nemmel az SZMSZ-re. Úgy tűnik, lehetett valamennyi hatása, ugyanis a testületi ülésen egyhangúlag ment át a módosítás, ami ezeket a jogköröket a Jogi és Közbeszerzési Bizottsághoz sorolta át. Ezt én is megszavaztam, de felszólalásomban jeleztem, hogy én annak örülnék a legjobban, ha ezek a jogkörök a testülethez kerülnének inkább. Viszont tény, hogy ez már így is egy hatalmas előrelépés.

A „Zöldhulladék ketrec program kiterjesztése” című előterjesztés volt talán a legérdekesebb az egész testületi ülésen, legalábbis az én szempontomból, ugyanis én foglalkoztam ezzel az üggyel már az ősz folyamán (igaz ennek sok hírét nem adtam még, na de majd most!). Song Simon képviselő úr javaslata lényegében azt tartalmazta, hogy a Wekerletelepen működő avargyűjtő ketrecek rendszerét terjesszük ki az egész kerületre, ugyanis a kerítésen bedobált zsákok rendszerére rengeteg panasz érkezik. Ezt én kizárólag megerősíteni tudom, hozzám is több lakossági panasz érkezett már ebben a témában. Régen ugyanis ez a rendszer működött az egész kerületben, ha a Google Mapsen körbejár az ember találhat a régi képeken többfelé avargyűjtő ketreceket. Itt lehet például látni egyet 2012 januárjában a Kisfaludy utcában:

Alapvetően a bedobált zsákokkal az a probléma, hogy kevés, és sokan emiatt nem szedik végül össze az avart. Amióta nincs ketrec, sokan azt csinálják, hogy összeszednek valamennyit az ajándékba kapott 3-4 zsákba, majd amikor az megtelik, a maradékot otthagyják. Ennek köszönhetően több utcában (például Petőfi utca, Árpád utca, vagy a feljebb említett Kisfaludy utca) gázolunk az avarban. Bár lehet több zsákot venni jelképes összegért a Közparknál, de ezzel kevesen élnek. Régen, amikor voltak kalodák, ez sokkal kevésbé volt jellemző. Sajnos az ellenzéki összefogás képviselői ezt nem így látják, Fekete László (MSZP) képviselő úr felszólalásában például azt mondta el, hogy szerinte a Wekerlén se kellene, hogy kalodák legyenek, hanem ott is csak zsákokat kellene bedobálni. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a ketrecek nem férnek el. Érdekes módon 10 éve még elfértek mindenhol.

Varga Attila (Párbeszéd) alpolgármester úr azzal érvelt a javaslat ellen, hogy az avargyűjtés a lakók feladata, az önkormányzat csak segítséget ad ebben, pedig nem lenne feladata. Még szeptemberben volt egy levelezésem a Közparkkal, ahol szintén arról tájékoztattak engem, hogy valójában már ez, hogy zsákokat adnak is egy hatalmas szívesség tőlük, örüljünk neki. Alpolgármester úr szintén hozzátette, hogy szerinte a zsákok jobban működnek, mint a ketrecek, amúgy meg a legjobb az lenne, ha mindenki magának komposztálna otthon. Ez utóbbi talán igaz, de sajnos nem reális.

Végül 2 határozati javaslatról szavaztunk, először arról, hogy a polgármester vizsgáltassa meg, érdemes lenne-e a ketreceket kihelyezni máshová a Wekerletelepen kívül is. Ez 17 igen és 1 nem mellett ment át, csak Varga alpolgármester úr szavazott ellene. A második javaslat, ami az eredeti javaslat volt (tehát a teljes kerületre való kiterjesztés) 6 igen, 5 nem és 7 tartózkodás mellett bukott el. Érdekesség, hogy rajtam és a 4 Fidesz-KDNP-s képviselőn kívül Ternyák András (DK) alpolgármester úr is támogatta a javaslatot, de így sem voltunk elegen.

Zárt ülésen szavaztunk a bizottságok összetételének módosításáról. Valamiért amikor októberben összeálltak a bizottságok, a Fidesz-KDNP-s képviselők nem vállaltak egy bizottsági elnöki pozíciót sem. Ennek az okára mai napig nem sikerült rájönnöm, hiszen szokás szinte mindenhol, hogy legalább a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökének ellenzéki képviselőt választanak meg, a XXI. kerületben például a mi képviselőnk adja annak a bizottságnak az elnökét. Mostanra azonban meggondolhatták magukat a kormánypárti képviselők, ugyanis a november végi ülésre bejött előterjesztésként, hogy a Pénzügyi Ellenőrző és az Ügyrendi bizottság elnökét is egy Fidesz-KDNP-s képviselőre cserélje le a testület. Ez meg is történt, előbbit mostantól Fekete Márk, utóbbit Dódity Gabriella elnökli a jövőben.

Nem igazán értem, miért nem lehetett ez így eleve októbertől, hiszen Fekete képviselő úr például az előző ciklusban is pont ezt a bizottságot vezette. Ez ugye azzal is járt, hogy Fekete László (nagyon trükkös, hogy két Fekete van és ráadásul egymást váltják, amikor októberben megkaptam az eredeti javaslatot azt hittem elírás van benne és a másik Feketére gondolnak) és Somogyi Lászlóné (Ellenzéki Összefogás) képviselők, akik eddig ezeket a bizottságokat elnökölték, a továbbiakban nem tesznek így. Képviselő úrnak van másik bizottsága, amit vezet, képviselő asszony viszont így elnökölt bizottság nélkül maradt (bár az ügyrendi bizottságnak továbbra is tagja). Szerencséjére ugyanezen az ülésen meg is lett választva „társadalmi kapcsolatokért és közbiztonságért” felelős tanácsnoknak, így a kiemelt fizetése nem változott.

Ezt a tanácsnoki kinevezést én voltam az egyetlen, aki nem szavazta meg, ami azért különleges, mert az alakulóülésen Földesi Zsolt (Momentum) képviselő úr tanácsnoki kinevezését a fideszesek sem támogatták még. Úgy tűnik, az nem tetszett nekik, most viszont, hogy ők is megkapták a bizottsági elnöki pozíciókat, hirtelen nem volt problémájuk.

Mindenesetre ma már ott tartunk, hogy a 17 fős képviselő-testületből csak 3-an vagyunk, akik nem kiemelt fizetést viszünk haza. Lehet érdemes lenne megcserélni, hogy mostantól a kiemelt fizetés legyen az alap, és hármunknak meg bevezetni a „csökkentett fizetés” kategóriáját.

Sok apróságról volt még szó ezen az ülésen, ebből néhányat megemlítenék, akit részletesebben érdekel annak belinkelem az írás végére az anyagokat.

  • Elfogadtuk az átmeneti gazdálkodást a következő költségvetés elfogadásáig tartó időszakra
  • Környezetvédelmi pályázatot bíráltunk el
  • Ellenőrzési terveket és a jövő évi munkatervet is elfogadtuk. A következő ülés várhatóan február 13-án lesz.
  • Képviselői kérdéseknél tolmácsoltam 1-2 hozzám érkező lakossági megkeresést. Ebből kiderült, hogy az önkormányzat tervezi jégkorcsolyapálya létesítését a jövő évben, idén is szerették volna, de meghiúsult. Emellett volt egy lakó, akinél egy balesetveszélyes fa kivágásának ügyében intézkedtem az elmúlt hónapokban. (Elmondhatom, hogy első képviselői sikerem egy fa kivágása volt, ez mutatja a zöld szemléletet, amit minden lélegzetvételemmel megvalósítok.) A fa gyökerei károkat okoztak az útban és a járdában is, kérdésemre a Közpark munkatársa megnyugtatott, hogy rendbe fogják ezeket is tenni, még ha nem is egyből.

A decemberi rendkívüli ülésen a korábban említetteken kívül még 3 dologról kellett szavaznunk. Nemrég az Országgyűlés úgy határozott, hogy jelentős mértékben megemelik a polgármesteri (és vele együtt az alpolgármesteri) fizetéseket, ezekről pedig újra szavaznunk kellett. A jövőben polgármester úr bruttó 2,6 millió forintot fog havonta keresni, az alpolgármesterek pedig kb. 2 millió forintot.  Az Országgyűlés döntésének van egy olyan következménye is, hogy elméletben 3 alpolgármesterrel kellene működnünk, nekünk viszont 4 van. Szerencsére Doktorminiszterelnökúrék gondoltak ránk, és úgy fogalmaztak, hogy ha eddig 3-nál több volt, akkor ők most már maradhatnak ennyien megbízásuk megszűnéséig. Ezzel együtt viszont az SZMSZ-ben át kellett írjuk 3-ra, szóval jelenleg az alpolgármesterek száma és az SZMSZ ellentmondásban áll egymással. Rendkívül okosan kitalálta ezt a parlament, csak gratulálni tudok hozzá!

A rendkívüli ülés végén elbúcsúztunk Dr. Béja Julianna jegyző asszonytól, aki közös megegyezéssel távozik a hivatalból. Sok sikert kívánok neki a jövőben!

Ferancz Norbert
Önkormányzati képviselő, XIX. kerület

A kispest.hu beszámolói az ülésekről (ne tévesszen meg a cím, az „idén utoljára” volt előbb):
https://uj.kispest.hu/hirek/13686-iden-utoljara-uleseztek-a-kepviselok
https://uj.kispest.hu/hirek/13732-uleseztek-a-kepviselok
A testületi ülések anyagai itt találhatóak meg:
https://uj.kispest.hu/onkormanyzat/kepviselo-testulet/testuleti-ulesek-hatarozatok

Komment!
Ez is érdekelhet:
Rég szomorított el bármi ennyire – Közmeghallgatás Kispesten

November 28-án ült össze másodjára a XIX. kerület újonnan megválasztott testülete, a közel 4 órás ülés után pedig megtartottuk az Read more

Kispest polgármestere szerint „a szeretet és a barátság sok mindenre képes”, így lett alpolgármester az őt pár éve még lopással vádoló képviselőből

2024. október 10-én a XIX. kerület képviselő-testülete is megalakult, és az alakulóülésnek természetesen nálunk is része volt a módosított szervezési Read more

Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink

A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és Read more

Négyszínbringák Wekerletelepen – Cargo szövetség az emberléptékű közösségekért

Beszámoló a Kutyapárt közösségi bringáiról - Ferenczi István, Kispest független zöld önkormányzati képviselőjének írása.