Pénzügyi poszt a kampánypénz-elszámolásról 3.2.41 (és folyamatosan nő)

Ha nem akarod a posztot végigolvasni, elhülyülsz hosszabb távon, de a főbb elszámolási dokumentumok:

Az ÁSZ kért még olyan nyilatkozatokat, amiben a nem pénzbeli támogatásokról nyilatkozunk, a nem pénzbeli támogatások értékeléséről,  a vagyonhasznosítási szerződésekről Ilyenek nem voltak, ezért ezekre nemleges nyilatkozatot adtunk le.

Elképesztő titkok a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és háttérsimogatói által ellopott kampánypénz sorsáról II. rész

Jelen tanulmányt a Ganümédeszi Galaktokolonista Báziscentralista Könyvvizsgáló- és Űrfűszerellenőrző Auditáló Központ készítette, amelyért felelősséget nem vállal.

Egy kis élménybeszámoló a kampánypénz-elszámolás állásáról:  az van ugye, hogy ahogyan azt a korábbi posztunkban írtuk, kaptunk jelöltenként 1-1 milliót (39 misi), illetve a párt az országos lista miatt 150 milliót, amit ugye megpályáztattunk, és ez volt a kampányunk, hogy megvalósította a nép, amit kitervelt a saját pénzéből, amit adóként befizetett, mi meg megkaptuk, hogy visszaadjuk.

A jelöltes 39 millióról részletes elszámolást kellett adni, amiból a Magyar Államkincstár (MÁK) rövid hiánypótlásra szólított fel, aminek eleget tettünk és leadtuk időben. Ezt ugye meg kellett jelentetni a Magyar Közlönyben, aminek folyamatával most inkább nem untatlak titeket, de mégis, kérni kell tértivevényes levélben az államtitkár urat, hogy megjelenjen (az elszámolás), amit elektronikusan is fel kell tölteni meg ttv levélben is elküldeni, de rosszul címeztem, ezért küldtünk helyesbítést is. A vége az lett az ellenőrzésnek, hogy nagyrészt rendben voltunk, ugyanakkor a Facebook hirdetésekre fordított pénzek elköltését nem fogadta el a MÁK, arra hivatkozva, hogy “devizában  meghatározott ellenérték kifizetésére” nem használhatjuk a kártyát. Ezt most pereljük (EU-n belül szolgáltatások szabadságának korlátozása, meg amúgy is forintban fizettük, Ft-ban kaptuk a FB számlát). Szóval tartozunk a MÁK-nak 29 millióval, mert azok után a jelöltek után (14 ilyen volt nálunk, hála a fantasztikusan sikerült taktikai szavazásnak), akik nem érték el a 2%-ot a saját választókörzetében, vissza kell adni a milliót.

A 150 millióról pedig az ÁSZ érdeklődött – nagyon helyesen, hisz ezért van – hogy mire is költöttük el. Mivel nem lehet tudni előre, pontosan mikor és mit kérnek (vagy csak még tapasztalatlanok vagyunk ez ügyben), ezért nem volt elég az az 5 munkanap, amit adtak, hogy feltöltsük a rendszerükbe a szükséges adatokat – a papírmentes és ezáltal közpénzkímélő megoldással – és határidőre eleget tegyünk az adatszolgáltatásnak.

Szóval öt nap alatt kellett irdatlan mennyiségű dokumentumot összeszednünk nyár közepén, amikor épp mindenki nyaralt – például a pénzügyesünk.

Ment a szkennelés meg a szükséges listák, fájlok összeírása, nyomtatása, aláírása non-stop, mire elkezdtük feltölteni a szükséges anyagokat, lezárta a rendszer a feltöltési lehetőséget, így a szükséges doksikból hármat sikerült feltölteni határidőre, mert tizenegykor kezdtem a feltöltést, sajnos éjfélkor lezárt a rendszer. Egy, szerintem nagyon udvarias levelet írtunk, együttműködési igényünket kifejezve, hogy ugyan adjanak már két napot, nyissák meg a felületet, hogy fel tudjuk tölteni, amit kértek, de sajnos ebbéli kérésünket elutasították. Nem baj, feladjuk nekik postán tértivevénnyel, hátha az jó lesz. Nem lett jó, visszaküldtek minden papírt és a CD-t is, amire a feltöltendő anyagokat kiírtuk nekik.

De asszem inkább az a lényeg, hogy Ti láttok mindent, ha valaki végigkattintgatja a posztban található linkeket, akkor akár ezt is láthatja. A kedvencem ez, amiben olyan papírt kérnek, amit le kellett adnunk az első elszámolásnál a MÁK-nak: Nyilatkozat.

Itt tartunk most, kíváncsian és valljuk be, félelemmel vegyes izgalommal várjuk, hogy az alapján a három doksi alapján, ami alapján ellenőrizhetnek most minket, mekkora bírságot szabnak majd ki.

Kicsit kivagyok, önkéntes melóban miért csinál ilyet az ember?

Ui: Közben adminisztrációs harcban állunk a közbeszerzési hatósággal is. Hát a titulust tényleg komolyan gondolják. Így írok alá:

Magyar Kétfakú Kutya Párt
Közbeszerzési Ajánlatkérő Rendszerben Járatlan Főosztály
Gombokat Hiába Nyomogató Elnökség
Főasszisztens helyettes
 
A válasz:

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Nektek, a HVG-ben megjelentekről

Egy 3 évvel ezelőtti hangfelvétel jutott el a HVG-hez egy hónappal ezelőtt, emiatt kerestek meg minket két hete. Ezen a Read more

Védett: Kékfidesz Újpesten: Arról volt szó, hogy tisztességesek lesznek. Nem sikerült. Ez sem.

Szép új világ, tisztakezű vezetés. Ezekkel a címszavakkal indult a 2019-es DK dominálta vezetés. De hogy mi lett belőle, arról Read more

Szintet lépett az önkormányzat/Fonti Krisztina/fidesz propaganda: “FONTOS, HOGY NE CSAK A MILLIÁRDOSOK KÖLTÖZHESSENEK A HEGYVIDÉKRE!” (sírva röhögős)

Befújta a szél az ablakon az Önkormányzat egészen hihetetlen szórólapját (az adófizetők ezúton is köszönik az erre elköltött közpénzt és Read more

MOST AKKOR KI A MILLIÁRDOS?

Teljesen váratlan ütésváltás történt az újpesti közéletben. A Fidesz a Pesti Srácokon keresztül vizsgálta Déri Tibor "lakásügyét", ezútán Déri Tibor Read more