2024-ben két helyet is szereztünk a Fejér megyei közgyűlésben. A lista második helyéről mandátumot szerzett képviselőnk bemutatkozása:
Berényi Gábor vagyok, 1983-ban, Budapesten születtem. Tizennyolc éves koromig itt is éltem, ekkor költöztem Bicskére. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium biológia-kémia szakának elvégzése után a Miskolci Egyetemen szereztem ötéves képzésben politológus diplomát. Nem sokkal az egyetem után Angliában és Írországban eltöltöttem öt-öt évet. It a legtöbb időt a vendéglátásban töltöttem el.
Mosogatóként kezdtem, az étteremvezetői pozícióig jutottam, és egy hetvenfős csapat élén kellett végül abbahagynom – a COVID-járványnak köszönhetően. 2021 óta – most már feleségemmel – újra itthon, Bicskén, Fejér megye északi csücskében élünk. Szabadidőmben hobbi-kertészkedem, rajzolok és társasjátékozom.

2023 óta veszek rész a Kétfarkú Kutya Párt helyi akcióiban, projektjeiben, mint például padfestések, buszmegálló-otthonosítások és szemétszedés. De a legbüszkébb talán arra vagyok, hogy több alkalommal tudtunk társasjáték-, könyv-, illetve játékgyűjtést, Mikulás-ünnepséget szervezni egy gyermekotthonnak – és mindezt kamerák és újságírók nélkül.
A 2024-es önkormányzati választásokon a Kutyapárt két helyet szerzett a megyei közgyűlésben. Mint képviselő, helyet kaptam a Pénzügyi, Jogi és Fejlesztési Bizottságban, valamint a Fejér Termék Bizottságban is. Paszicsnyek János képviselőtársammal legfőbb céljaink az átláthatóság javítása, és a kapcsolatépítés a megye polgármestereivel, képviselőivel.
Legyen Minden Jobb!
Beszélgetés a Kutyinfo podcastben:
Mi történt 2024. októbertől 2025. januárig a megyei közgyűlésben:
Elérhetőség: [email protected]
MKKP – Fejér megye a Facebookon
Nem a pénz a legértékesebb, amit a NER fel tud ajánlani a hozzá lojálisaknak, hanem a büntetlenség
Sakkasztalok, befőttesüveg-cserepont, közösségi költségvetés diákoknak – Mit értünk el az elmúlt 1 évben Székesfehérváron?
Kutyapártos programok a Víz hete alkalmából
Négyszínbringa a Velencei-tó körüli városokban: így épül a helyi CARGO közösség
Felvetettük, hogy Semmelweis-szobor helyett inkább kórházi tisztítószerekre kéne költeni bő 5 millió forintot, de ezt csak mi gondoltuk így
2 ember 3 este alatt tömött meg 220 csomagot – Kutyapártos Mikulás, harmadik évad
Egyedül vállaltuk az ellenzék szerepét Fehérváron, de a módosítónk elfogadása helyett csak egy szóbeli ígéretet kaptunk a polgármestertől
„Nálunk ez nem szokás” – mondták bicskei képviselőnknek, aki jelezte, hogy az összes bizottság ülésére be szeretne ülni
Szeretnél egy saját légópincét? Fehérváron most 100 is eladó!
Hogyan szervezzünk pártot a kampánytól a döntéshozatalig? – kerekasztal az MKKP táborában
Székesfehérváron is megalakult az új önkormányzat, annyi képviselőnk van, mint az összellenzéknek
Mi történt a ciklus utolsó közgyűlésén Székesfehérváron?
K. Endre még akkor is részt vehetett a bicskei gyermekotthon Real Madriddal közös programjában, amikor már nyomoztak ellene
6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron
Emeletes. Fedett. Menő. Praktikus. Komolyan? – 80 milliót költöttek használhatatlan kerékpártárolókra Székesfehérváron
Az agárdi csodaszarvasos buszmegállótól a tatai közösségi könyvespolcig – Kedvenc Fejér és Komárom-Esztergom megyei akcióink 2023-ból
A bicskei Nagyállomás története – múlt, jelen, jövő
Túl vagyunk a harmadik székesfehérvári olvasókörön is
Ha volt első, van második: ismét jól sikerült az olvasókör Székesfehérváron
