Budapest XIV. kerületében, vagyis Zuglóban két helyet is szereztünk az önkormányzatban. A kompenzációs lista 2. helyéről mandátumot szerzett képviselőnk bemutatkozása:
Bomba Gábor vagyok, 27 éves. Rekreációszervezés és egészségfejlesztés, illetve sportmenedzser diplomával rendelkezem. Emellett labdarúgás és karate sportági edzői végzettséget is szereztem. Valamiért nagyon élvezem a magyar felsőoktatást, így 2022-ben PhD tanulmányokba kezdtem az ELTE PPK-n, ahol jelenleg neveléstudományból írom a disszertációmat.
A sport és a tanítás mindig is a szenvedélyem volt, így már az egyetemi tanulmányaim alatt edzőként kezdtem dolgozni. Az egyetem után testnevelő tanárként helyezkedtem el egy gimnáziumban és mellette az edzősködést is folytattam. Sajnos azonban két éve a megélhetésem biztosítása érdekében elhagytam a tanári pályát és az üzleti életben helyezkedtem el.
Jelenleg egy tőzsdei cégnél dolgozom B2B értékesítési menedzserként. Édesapámnak köszönhetően kezdtem el érdeklődni az önkormányzati munka és a közélet iránt. Már fiatal korom óta követtem a politikát és a Kutyapárt munkásságát.
Épp a Kutyapárt cselekvésalapú működése és a közvetlen lakókörnyezetem romló helyzete ösztökélt arra, hogy passzivistának jelentkezzek, majd képviselőjelöltként elinduljak a 2024-es választáson.
A közéleti érdeklődésemet a családi vonatkozás mellett megalapozta az is, hogy a kedvenc tantárgyam a gimnáziumban (természetesen a testnevéles után) a történelem volt. Ezen belül is az újkori világpolitika, a II. világháború, valamint az EU alakulása és működése. A mai napig igyekszem minden ezzel kapcsolatos szakirodalmat elolvasni, így kepezve magam a területen. Kedvenc történelmi személyiségem Winston Churchill, akinek az életéről és munkásságáról minden létező könyvet, cikket képes vagyok napokon keresztül olvasni és elemezni.
A fergeteges zuglói MKKP-s közösségnek hála sikerült kompenzációs listáról bejutnom Győrffy Péterrel együtt a zuglói közgyűlésbe. Az önkormányzati munka során törekedni fogok arra, hogy a Kutyapárt cselekvés alapú és részvételiségre építő szemléletét szem előtt tartva valóban a kerületben élők érdekeit képviseljem.
Győrffy Péterrel közös programunk, amit önkormányzati képviselőként szeretnénk megvalósítani:
1. Túlépítés megakadályozása, zöldfelületek megőrzése és növelése
Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé van így: sorra épülnek a lakóparkok és fogynak a zöldfelületek. Számos nagyberuházás zajlik a kerületben, amelyek közül többet is nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított a kormány, ezzel érinthetetlenné téve ezeket az építkezéseket. Ilyen például a Liget-projekt, a bosnyák téri és dürer kerti építkezések, továbbá egy jövőbeli példa a rákosrendezői mini-Dubaj.
Tehát bizonyos beruházásokat Zuglóban a kormány az önkormányzat akarata ellenére, vagy legalábbis nem a nyílt beleegyezése mellett végez, viszont az önkormányzat maga is felelős a kerület túlépítettségéért, hiszen sorra adja el az önkormányzati tulajdonú üres telkeit ingatlanfejlesztőknek. Ők aztán lakóparkokat építenek ezekre a telkekre, akár egyébként kertvárosias városrészeken is, ezzel egyrészt növelve a kerület túlépítését, másrészt lassanként felélve a kerület ingatlanvagyonát.
A túlépítés megakadályozása érdekében megválasztásom esertén nem szavazom meg a Helyi Építési Szabályzat beépíthetőséget növelő további lazításait, sőt a szigorítását kezdeményezem, illetve nem járulok hozzá, hogy az önkormányzat az üres telkeit újabb lakóparkokat építeni szándékozó ingatlanbefektetőknek értékesítse. Támogatom, hogy ehelyett közparkok, közösségi kertek és játszóterek jöjjenek létre a még megmaradt üres önkormányzati telkeken.
2. A kerületi parkolási rendszer üzemeltetésére kiírt közbeszerzés többszereplőssé tétele
Az utóbbi években Zugló a parkolási botrányával kapcsolatban szerepelt a legtöbbet az országos médiában. A zuglói parkolási botrány kirobbanásakor egy parkolóóra havi üzemeltetési és karbantartási díja több mint tízszerese volt más kerületekben lévőkhöz képest. A parkolási rendszer üzemeltetésére rendszeresen kiírt újabb közbeszerzéseken mindig ugyanaz az egy cég indul csak el, illetve nyeri meg a tendert, amelyik eredetileg is kiépítette a rendszert.
A versenyt beszűkíti, hogy mivel a jelenlegi parkolási cég építette ki a rendszert, szoftver- és hardverkompatibilitási problémák miatt mások csak sokkal drágább ajánlattal tudnának elindulni, ez pedig elég ahhoz, hogy eltántorítson mindenkit. Ennek következményeként a jelenlegi parkolási cég kirobbanthatatlan Zuglóból, és mivel gyakorlatilag monopol helyzetben van, olyan drága ajánlatot tesz, amilyet csak akar.
2019-ben zónabővítés történt, és az új parkolóórák beszerzésére kiírt közbeszerzést úgynevezett hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásként hirdették meg, illetve pont, hogy nem hirdették meg. Mint ahogy az eljárás nevéből is kiderül, ez azt jelenti, hogy a közbeszerzés hirdetményét nem teszik közzé, hanem automatikusan azzal a céggel tárgyalják újra a szerződést, amely már eleve üzemelteti a parkolási rendszert. Tehát teljes mértékben kizárják a versenyt, a közbeszerzésen más cég nem indulhat el, az önkormányzat biztosra ment.
A rendszer problémájára az jelent megoldást, ha visszahozzuk a versenyt a parkolási közbeszerzésekre, és bevonunk más, olcsóbb ajánlatokat tevő cégeket is. Ennek elérésére a jelenlegi szerződés lejártakor a közbeszerzés részekre bontását javaslom: egy olyan részcsoportra, amely a parkolási rendszer üzemeltetésének azon elemeit tartalmazza, amelyekhez elengedhetetlen a jelenleg Zuglóban kvázi monopolhelyzetben lévő parkolási cég tulajdonában álló szoftver alkalmazása, illetve egy olyan részcsoportra, amely azon elemeit tartalmazza, amelyhez nem kell a szoftver.
Utóbbihoz tartozik a parkolójegy-kiadó automaták ürítése és a pénzfeldolgozás, a parkolóórák tisztítása, az akkumulátorok feltöltése és a kifogyott jegytekercs cseréje. Erre a részcsoportra már eséllyel pályázhat akármelyik másik parkolási cég, ezzel visszahozhatjuk a versenyt, ami a parkolási rendszer üzemeltetési költségeinek csökkenését vonná maga után.
3. Kommunikációs költségek csökkentése
Zugló önkormányzata irreálisan sokat költ kommunikációra. Éves szinten milliókat fizetnek különböző országos médiumoknak azért, hogy zuglói ügyekkel foglalkozzanak, és meghívják a polgármestert ezeket az ügyeket megvitatni. Horváth Csaba a zuglói buszmegállókra is olyan plakátokat helyezett ki önkormányzati pénzen, amelyeken a saját eredményeit taglalja. Emellett polgármesteri Facebook-oldalának hirdetéseit is az önkormányzat finanszírozza, ami egy megindokolhatatlan és teljességgel védhetetlen gyakorlat. Ezeket a kifizetéseket teljesen meg kell szüntetni.
További probléma, hogy a nézettségéhez képest indokolatlanul nagy a Zugló TV költségvetése. Az ingyenesen terjesztett Zuglói Lapok 65 ezres példányszáma pedig kirívóan magas egy olyan kerületben, amelynek 117 ezer fő a lakossága, miközben az internet korában a nyomtatott sajtó fokozatosan szorul vissza. (Összehasonlításul: a legnépszerűbb országos sajtótermékek példányszáma is megközelítőleg ennyi, miközben azokat nem ingyenesen terjesztik). Arról nem is beszélve, hogy mind a Zugló TV, mind a Zuglói Lapok politikailag elfogultak, többnyire a polgármestert reklámozzák. Ezeken a csatornákon keresztül elfolyik a kerület pénze, ezen a területen bőven lenne mit spórolni, a felszabaduló forrásokat pedig hasznos célokra kell felhasználni.
4. Önkormányzati cégek átláthatóságának növelése
Indítványoznám, hogy forrásmegvonással büntesse az önkormányzat azokat az önkormányzati cégeket, amelyek nem tesznek eleget közérdekű adatszolgáltatási kötelezettségüknek a weboldalukon, illetve kötelezném őket a felügyelőbizottságaik ülésein készült jegyzőkönyvek közzétételére.
5. Bosnyák téri piac megőrzése
Ez az utolsó klasszikus szabadtéri piac Budapesten, és rendkívül népszerű, más kerületekből is látogatják. Ellenzem a piac klimatizált vásárcsarnokba terelését, amely következtében a piac elvesztené szabadtéri jellegét, és amely azon árusok kiszorulását okozhatja, akik nem tudják majd fizetni a megnövekedett bérleti díjakat. A bérleti díjak emelkedése a termékek árának emelkedését vonná maga után, amely miatt sok kiskeresetű vásárló számára elérhetetlenné válna a piac.
6. Kamerarendszer telepítése a Francia útra, hogy megakadályozzuk a szeméthalom újratermelődését
A Francia úton, a vasúti töltés mellett visszatérő probléma az illegális szemétlerakás. A probléma megoldása céljából kamerák telepítésére tennék javaslatot az érintett útszakaszon, illetve szükség lenne arra, hogy az önkormányzati rendészet gyakrabban ellenőrizze a területet.
7. Bérlakás-rendszer reformja
Zuglóban a bérlakásállomány állapota folyamatosan romlik, jelentős részük felújításra szorul. Az önkormányzat rossz hatásfokkal hajtja be a bérletidíj-elmaradásokat, az önkormányzati üzlethelyiségek nagy része nincs kiadva, hanem üresen áll, mindezek miatt a rendszer nem fenntartható.
A rendszernek ideális esetben úgy kéne működnie, hogy a piaci alapon kiadott bérlakások, illetve a kiadott üzlethelyiségek nyereségéből kéne finanszírozni a szociális alapon kiadott bérlakások fenntartását, illetve a teljes bérlakásállomány időnkénti felújítását. Ehhez képest a piaci alapon kiadott bérlakások bérleti díja jóval a jelenleg Budapesten tapasztalható valós piaci árak alatt vannak, tehát a piaci alapú bérlakás-kiadás is veszteségesen működik.
A bérlakások felújítását az önkormányzat az ingatlanjai fokozatos eladásával finanszírozza, tehát lassanként feléli a saját ingatlanállományát. A rendszert olyan módon kéne megreformálni, hogy a piaci alapú bérlakások bérleti díját, amelyeket nem rászorulók bérelnek, szükséges lenne megemelni a valós piaci árszintre, az üzleti helyiségeket sokkal nagyobb arányban kell kiadni, illetve a bérletidíj-elmaradásokat nagyobb hatásfokkal behajtani, és az így befolyó összegből kell a bérlakásokat felújítani, beleértve azokat a bérlakásokat, amelyek jelenleg azért állnak üresen, mert lakhatásra nem alkalmas állapotban vannak.
Továbbá a piaci alapú bérlakás-kiadásból befolyó összeget alapvetően arra kell költeni, hogy minél több rászorulónak tudjunk szociális lakhatást biztosítani. Azt a gyakorlatot pedig ideje felszámolni, hogy az önkormányzat ingatlanállományát eladjuk befektetőknek, és ezzel feléljük.
8. Zöldfelület-fenntartás reformja
Azzal nincs baj, ha az önkormányzat méhlegelők létesítése céljából, vagy akár spórolás miatt ritkábban kaszálja a zöldfelületeket, azonban a megvalósítással komoly gondok vannak, további erőfeszítésekre van szükség, hogy valóban méhlegelők jöjjenek létre. Jelenleg a kaszálatlan zöldfelületeken különféle invazív gyomnövények, többek között egérárpa nő, amelynek a termése a kutyákra veszélyes toklász. A méhlegelők létrehozásához szükség lenne vadvirág-magkeverékek beszerzésére nagy mennyiségben, és azok elszórására a kerület zöldfelületein, hogy a vadvirágok szorítsák ki ezeket az invazív gyomnövényeket.
A ritka kaszálás egyébként támogatandó, mivel így nyáron nem ég ki a fű, a hosszú növénytakarónak vízmegtartó hatása van, illetve számos rovarfajnak biztosít élőhelyet. Elegendő, ha rendszeres kaszálást a kutyafuttatásra kijelölt helyeken, hogy a kutyákat megvédjük a toklásztól. Jelenleg Zuglóban a zöldfelület-fenntartást külsős cég végzi, azonban ezt a munkát házon belül olcsóbban is el lehetne végezni. A költségek csökkentése érdekében a feladatot a jövőben az Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt-nek kéne átvennie gondoskodva a megfelelő létszámbővítésről.
Watchdog-videó Zugló túlépítéséről:
Beszélgetés a Kutyinfo podcastben:
Elérhetőség: gbomba.mkkp@gmail.com
Teljes egyetértésben emelték meg saját fizetésüket a zuglói képviselők, de legalább a közösségi költségvetést is megszavazták
Bővebben
Idétlen időkig: Zugló Római-parti üdülőjének soha véget nem érő felújítása
Bővebben
Személyeskedéssel és képviselőnk családjának emlegetésével nyitott a zuglói Fidesz, majd váratlanul mellénk álltak egy ingatlaneladási vitában
Bővebben
Már idén is 55 millió forintos pluszkiadással jár a Polgármesteri Hivatal létszámbővítése – Bizottsági ülések Zuglóban
Bővebben
A polgármester szerint neki nem gond, ha csökkennek a jogkörei, majd leszavazta az erről szóló javaslatunkat – Rendkívüli közgyűlés Zuglóban
Bővebben
Rendkívüli közgyűlés Zuglóban – pozíciók, pozíciók mindenhol
Bővebben
12 fős hivatali bővítés, plusz 5 külsős bizottsági hely magyarázat nélkül – Alakuló közgyűlés Zuglóban
Bővebben
Apportírozás, farokcsóváló verseny, Szinkronúszás – Ilyen volt az MKKP Kutyaolimpia döntője
Bővebben