Dr. Pásztor Eszter – Székesfehérvár

Székesfehérváron két helyet is szereztünk az önkormányzatban. A kompenzációs lista 2. helyéről mandátumot szerzett képviselőnk bemutatkozása:

Dr. Pásztor Eszter vagyok, 41 éves székesfehérvári lakos. Kisgyerekkorom óta kisebb megszakításokkal a városban élek. A ciszterci gimnázium elvégzése után a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végeztem 2006-ban, azóta dolgozom közforgalmú gyógyszertárakban (jelenleg a József Attila utcában). Három kislányomat nevelem.

A közélet már egyetemista koromban is foglalkoztatott, mindig érdeklődéssel figyeltem az aktuálpolitikát. Fontosnak tartottam, hogy a közösség tevékeny tagja legyek. Az öntevékenység vonzott a kutyapárthoz, 2020 óta szervezek fehérváron főleg street art jellegű megmozdulásokat.

2022-ben az országgyűlési választásokon Fejér 2 jelöltje voltam. Akkor nem jutottunk be a parlamentbe, de a helyi csapat a kampány során megerősödött, összekovácsolódott, és ennek is köszönhetjük 2024-es sikeres szereplésünket.

Mit szeretnék elérni képviselőként?

Az önkormányzati munka során szeretném a város polgárait jobban bevonni a döntéshozatalba. Hiszem, hogy az emberek jobban vigyáznak, gondosabban bánnak azzal, amit a magukénak tudnak. Szeretném, ha az emberek azt éreznék, hogy a véleményük, a prioritásaik számítanak, hogy a demokráciát együtt csináljuk. 

Ennek érdekében azon szeretnék dolgozni, hogy Fehérváron is megvalósítsuk a közösségi költségvetést. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés egy erre szánt részét minden évben arra költené a város, amire a lakók szeretnék.

További célom hosszú távon, hogy Fehérváron ne csak a presztízsberuházások dübörögjenek. Klassz a Királyi napok, szép a stadion, a jégpálya, de közben a város elvesztette a Vízművet, a határban kétes hírű szemérlerakó üzemel, itt is azok az ovik-bölcsik szépek csak, ahol egyházi vezetés van. Jó lenne, ha azok a beruházások lennének a fontosak, ami minden lakót egyaránt érint.

Történnek persze ezekben az ügyekben is változások (a buszmenetrend mindig alakul, talán egyszer majd előnyére, az uszi fűtését csinálgatják, pár helyen új a közvilágítás is van) de ezek a beruházások nincsenek egy súlycsoportban a fent említettekkel.

Szoros együttműködést szeretnék kialakítani a város civil egyesületeivel. Kedvencem a biciklis egyesület, de a passzivistáim nagyon érdeklődnek a közösségi kertek, élhető város (pl. nem tövig kaszált, hanem méhlegelőként funkcionáló árokpartok, beton helyett növények, buszmegáló zöldítés) témájú akciók iránt is. 

Bízom benne, hogy hamar beletanulok az önkormányzati munkába, és élni tudok a szavazóktól kapott lehetőséggel, hogy valaki őket is képviselje az önkormányzatban.


Elérhetőség: eszterszvid@gmail.com

Képviselői Facebook-oldal

MKKP – Fejér megye a Facebookon



6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron

Megtaláltuk az új kerékpártárolók legjobb felhasználási módját. Kicsit drága, kicsit csúnya, de a miénk! Régóta bajban voltunk, hová is tudnánk ...
Bővebben

Emeletes. Fedett. Menő. Praktikus. Komolyan? – 80 milliót költöttek használhatatlan kerékpártárolókra Székesfehérváron

Ahhoz hogy a történet teljes legyen, kezdjük is az elején. Pár éve a Magyar Kerékpárosklub székesfehérvári szervezete kezdeményezte a városvezetésnél ...
Bővebben

Az agárdi csodaszarvasos buszmegállótól a tatai közösségi könyvespolcig – Kedvenc Fejér és Komárom-Esztergom megyei akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es ...
Bővebben

Túl vagyunk a harmadik székesfehérvári olvasókörön is

November 23-án került sor a harmadik fehérvári könyvklubunkra. Ez alkalommal Spiró György: Feleségverseny c. regényéről osztottuk meg a benyomásainkat. A ...
Bővebben

Ha volt első, van második: ismét jól sikerült az olvasókör Székesfehérváron

Ismételten jó estét sikerült összehoznunk a második könyvklub alkalmával. Ezúttal Kurt Vonnegut Macskabölcső című művét vesézték ki a résztvevők. A ...
Bővebben

Nagy sikert aratott az első fehérvári olvasókör

Az országban több helyen is nagy népszerűségnek örvend a kutyapártos olvasókör, avagy könyvklub. Ezek sikerén felbuzdulva Fehérváron is szerveztünk egy ...
Bővebben

Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó ...
Bővebben

Csak egy mézeskalácsház buszmegállót szerettünk volna Fehérvárra, de a Városgondnokság szerint balesetveszélyes

Május 6-án délután 3 órakor tobzódtunk a Kadocsán lévő buszmegállónál, elkezdtük felújítani kartonplasztos megoldással. Habár ezt az akciót tavaly karácsonyra ...
Bővebben

Narnia bejáratától a Pelikán udvar akváriumáig – Kedvenc Fejér és Komárom-Esztergom megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk ...
Bővebben

Új KRESZ-tábla Fehérváron: Csak magassarkúban szabad!

Miután megépítették Székesfehérváron a Várkörút majdnem egészén az úttestet elválasztó falat, meglepetésszerűen megnőtt a balesetek száma is. Sajnos még a ...
Bővebben
Komment!