1980-ban született Budapest VIII. kerületében, de már egy éves korában szüleivel Óbudára költöztek, hogy közelebb lehessen a XII. kerülethez. 1986-ban költözött a XII. kerületbe, ahol a kerület tanulmányozásának szentelte minden idejét. 1990-től a II. kerületben lakott, mert úgy érezte, hogy az ott levő domboldalból jobban ráláthat a XII. kerületre és így jobban megismerheti azt.
Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte. Illetve nem végezte. Több szakon is kijárt másfél évet, ezért az összes “Bevezetés a…” kezdetű szemináriumon részt vett és ebből kifolyólag semmihez sem ért, de úgy tud tenni, mintha mindenhez értene: ezért lett politikus.
Itt közgazdasági programozó matematikus hallgatóként főként a XII. kerülethez kapcsolódó gazdasági informatikai témák érdekelték, szociológia szakon behatóan tanulmányozta a XII. kerület társadalmi változásait, biológia hallgatóként pedig a XII. kerület élővilágát kutatta.
Az egyetem nemelvégzése után visszaköltözött Budapestre, ahol társaival hivatalosan is megalakították a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot és a Civilek A Magyar Kétfarkú Kutya Pártért teljesen független egyesületet. 7 éve él ismét a XII. kerületben, Csillebércen, ahol szerette volna megcsináltatni maga előtt az utat, ezért lett önkormányzati képviselő a kerületben.
Történt azért más is: például akarata ellenére több időt töltött Pokorni Zoltánék közbeszerzéseivel, mint valaha szeretett volna. Persze csak a szokásos: a nagy részük irányított, ugyanazok nyernek évről évre, ráadásul ez legtöbbször törvényes. Sikerült annyit bosszankodnunk ezen, hogy megszületett egy konkrét változásokat javasló csomagunk, amely valódi versenyt vinne a magyar közbeszerzésekbe.
Miután valamiért kinevezték a vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottságának élére, ijedtében megszüntette, mert észrevette, hogy 57 millióra jön ki az órabére.
Legfontosabb céljai polgármesterként:
- Az amúgy is túlterhelt Normafán leállítjuk a természetromboló és turistavonzó beruházásokat, elbontjuk a félbehagyott lombkoronasétányt, a területét visszaadjuk az erdőnek. A Normafára koncentrálódó tömeges turizmust a kerület egyéb kirándulóhelyeinek vonzóbbá tételével megpróbáljuk enyhíteni, minimális infrastruktúra kiépítésével.
- A jövőben nem módosítjuk úgy az építési szabályzatot, hogy nőjön a beépíthetőség és új lakóparkok épülhessenek; valamint fokozottan támogatjuk a védett épületek felújítását.
- Leállítjuk az önkormányzati ingatlanvagyon felélését és értelmes, fenntartható helyiséggazdálkodásba kezdünk. A kommunális adót igazságosabbá tesszük.
- Az önkormányzati közbeszerzéseket átlátható és tisztességes verseny keretében valósítjuk meg, a már megkötött előnytelen keretszerződéseket nem vesszük igénybe, helyette új beszerzési eljárásokat írunk ki.
- Az így megspórolt pénzből többet tudunk fordítani többek között az utak és járdák felújítására. Humánusabb, zöldebb közlekedési alközpontokat alakítunk ki, ahol lehetséges, csillapítjuk a forgalmat a biztonságosabb gyalogos és autós forgalom érdekében. Növeljük a kizárólagos lakossági parkolóhelyek számát, a parkolóhelyeket felfestjük és a parkolás üzemeltetését saját kézbe vesszük.
- Ösztönözzük a felelős állattartást, megkérdezzük az embereket és a kutyákat, hogy hova szeretnének még kutyafuttatót. Bővítjük a kerületi ingyenes nyilvános WC-k számát.
- Képzeljetek el olyan kerületi költségvetést, aminek egy részéről az itt élők határozhatnak! Képzeljetek el egy interaktív önkormányzatot, ahol chat szolgáltatás segíti a bejelentéseket, nyilvánosan nyomon követhetőek a benyújtott közérdekű panaszok, és a lakosság véleményét is figyelembe vesszük a döntéshozatalban!
- Megteremtjük a lakossági önkéntesség kiaknázásának kereteit szociális, városfelújító, zöld területeken.
- Az önkormányzat weboldalát és közösségi oldalait informatívabbá, átláthatóbbá változtatjuk. A kerületi újságban minden képviselő párttól függetlenül teret kaphat.
- Új közösségi tereket hozunk létre, növeljük a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokat, igazságosabbá tesszük a pályázati rendszert és igen, lesz a kerületben sétálóutca is.
Részletes program itt:
Watchdog-videó: lakóparkok a Hegyvidéken
Elérhetőség: kovacs.gergely@mkkp.hu
MKKP XII. kerület a Facebookon
Tanszergyűjtés XII. kerület
Bővebben
Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik
Bővebben
Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek
Bővebben
A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal
Bővebben
A Márvány utca utolsó zöldszigetét is beépíthetik
Bővebben
XII. kerületi jelöltek
Bővebben
Szintet lépett az önkormányzat/Fonti Krisztina/fidesz propaganda: “FONTOS, HOGY NE CSAK A MILLIÁRDOSOK KÖLTÖZHESSENEK A HEGYVIDÉKRE!” (sírva röhögős)
Bővebben
Gergely Kovacs, Candidate for Local Mayor
Bővebben
Információk a XII. kerületi előválasztásról
Bővebben