XII. kerületi jelöltek

Kovács Gergely

Az amúgy is túlterhelt Normafán leállítjuk a természetromboló és turistavonzó beruházásokat, elbontjuk a félbehagyott lombkoronasétányt, a területét visszaadjuk az erdőnek. A Normafára koncentrálódó tömeges turizmust a kerület egyéb kirándulóhelyeinek vonzóbbá tételével megpróbáljuk enyhíteni, minimális infrastruktúra kiépítésével.

A jövőben nem módosítjuk úgy az építési szabályzatot, hogy nőjön a beépíthetőség és új lakóparkok épülhessenek; valamint fokozottan támogatjuk a védett épületek felújítását.

Leállítjuk az önkormányzati ingatlanvagyon felélését és értelmes, fenntartható helyiséggazdálkodásba kezdünk. A kommunális adót igazságosabbá tesszük.

Az önkormányzati közbeszerzéseket átlátható és tisztességes verseny keretében valósítjuk meg, a már megkötött előnytelen keretszerződéseket nem vesszük igénybe, helyette új beszerzési eljárásokat írunk ki.

Az így megspórolt pénzből többet tudunk fordítani többek között az utak és járdák felújítására. Humánusabb, zöldebb közlekedési alközpontokat alakítunk ki, ahol lehetséges, csillapítjuk a forgalmat a biztonságosabb gyalogos és autós forgalom érdekében. Növeljük a kizárólagos lakossági parkolóhelyek számát, a parkolóhelyeket felfestjük és a parkolás üzemeltetését saját kézbe vesszük.

Ösztönözzük a felelős állattartást, megkérdezzük az embereket és a kutyákat, hogy hova szeretnének még kutyafuttatót. Bővítjük a kerületi ingyenes nyilvános WC-k számát.

Képzeljetek el olyan kerületi költségvetést, aminek egy részéről az itt élők határozhatnak! Képzeljetek el egy interaktív önkormányzatot, ahol chat szolgáltatás segíti a bejelentéseket, nyilvánosan nyomon követhetőek a benyújtott közérdekű panaszok, és a lakosság véleményét is figyelembe vesszük a döntéshozatalban!

Megteremtjük a lakossági önkéntesség kiaknázásának kereteit szociális, városfelújító, zöld területeken.

Az önkormányzat weboldalát és közösségi oldalait informatívabbá, átláthatóbbá változtatjuk. A kerületi újságban minden képviselő párttól függetlenül teret kaphat.

Új közösségi tereket hozunk létre, növeljük a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokat, igazságosabbá tesszük a pályázati rendszert és igen, lesz a kerületben sétálóutca is.

FB
kovacs.gergely@mkkp.hu


1. evk. Kocsis Borbála – MKKP

A Városmajor utcában születtem és azóta is itt lakom. Olyannyira kötődöm ehhez a környékhez, hogy egész életemben összesen öt házzal sikerült csak arrébb költöznöm.

Bár közgazdász végzettséggel rendelkezem, hosszú időn keresztül dolgoztam marketing szakértőként, reklámügynökségeknél és foglalkoztam ingatlanokkal is. Azonban eljött az az időpont az életemben, amikor úgy döntöttem, hogy jó ügyekért szeretnék dolgozni. Ezért már több mint 5 éve segítek civil szervezeteknek adományokat gyűjteni a jelenlegi munkahelyemen.

Régóta vagyok aktivista, önkéntes ápolóként dolgoztam a János Kórház traumatológiai osztályán, mostanában pedig szemétszedő akciókat szervezek. Azért lettem passzivista a Kétfarkú Kutya Pártban, mert itt a tenni akarás a lényeg és nem a hangzatos ígéretek.

A Hegyvidéken egyedül az MKKP végez olyan munkát, amit szívvel-lélekkel tudok támogatni. Az aktuális vezetésnek már elég ideje volt arra, hogy bizonyítson, és sajnos csak azt bizonyította, hogy számukra fontosabbak a saját érdekeik, mint a közösségé. Itt az ideje a megújulásnak, hogy bevonjuk a lakosságot a döntéshozatalba, meghallgassuk a problémáikat és azokat helyezzük az előtérbe, ne a haveri politikát.

Szívügyem a Városmajor utca forgalmának csökkentése, új zebra felfestése a Csaba utca és a Jakobinusok tere közötti szakaszon. Dolgozni fogok az itt élők parkolási nehézségeinek megoldásán is: legyenek végre kijelölt parkolóhelyek az itt lakók számára!

Szeretnék sok fát ültetni, hiszen emlékszem, hogy gyerekkoromban mennyire zöldek voltak az utcák. Célom, hogy igazságosabb legyen a kommunális adó megállapítása. Közösségi műtermekkel lehetőséget szeretnék adni a kerületi művészeknek az alkotásra.

Szeretném bevonni az itt élő embereket önkéntes akciók, és programok tervezésébe, mert úgy gondolom, hogy mindannyiunk közös feladata az, hogy élhetőbbé, szerethetővé tegyük a lakóhelyünket!

FB
a.kocsisbori@gmail.com


2. evk. Surányi Judit – MKKP

Szociológiát és kulturális antropologiát tanultam az Eltén és Amszterdamban, majd kisgyermekes anyaként Berlinben éltem. Ez segít abban, hogy lássam, milyen változtatások által lehetne élőbb és színesebb ez a környék.
15 éve lakom a Városmajor mellett, mert szeretem ezt a környéket.

Készítettem a Szigethíradót, részt vettem az első nagy bringás felvonulás (Critical Mass) kitalálásában és megszervezésében, az Open Film Fesztivál munkatársaként a Tilos Rádióval együtt indítottuk be a Kultiplex művészeti centrumot.

Drogprevenciós szakemberként járom az országot és vezetek beszélgetéseket középiskolásoknak, például a Gyáva című tantermi színdarab szakértőjeként.
Szeretek beszélgetni az emberekkel a környék dolgairól, mert együtt több ötletünk van, amit érdemes megosztani egymással.

10 éve vezetem a Rehab Critical Mass mozgalmat, amely a fogyatékossággal élő emberek életminőség javításáért szervez láthatósági és részvételi programokat és ér el változásokat az érintettek mindennapjaiban. Most a Nyomik című dokumentumfilmemmel veszünk részt közönségtalálkozókon országszerte az érinett szereplőkkel.

Munkáimban a közös nevező mindig egy élhető város víziója, ahol a lakosok egymásra figyelve, egymással kommunnikálva tehetik életüket egészebbé és boldogabbá, ez pedig visszahat környezetükre, így gazdaságilag is aktívabbá és prosperálóbbá téve a várost, a városunkat. A kultúra és ehhez kapcsolodó események, programok és rendezvények felvirágoztatják a környéket és hosszútávon hatnak az egész régióra.

Május 19.-én, május 26.-án, továbbá június 2.-án, vasárnaponként 15-17 óra között találkozzunk a Majorban a sakkasztaloknál és beszélgessünk közös ügyeinkről!

FB
surjudit@gmail.com


3. evk. Pásztor Tibor – MKKP

Évek óta lakom a XII. kerületben. Amikor ideköltöztünk, meglepődtem, hogy egy világváros közepén barátságos, családias közösségre lehet bukkanni, ahol az ember akkor is beköszön a sarki pékségbe, ha nem is akar venni semmit, és ahol a szülőtársaknál természetes, hogy a gyerekek együtt játszanak az óvodán/iskolán kívül is, a szülők pedig segítik egymást.

Korábban voltam tanár szakmunkásképzőben és egyetemen, mosogatófiú egy közösségi konyhán és felszolgáló luxusszállodában, dolgoztam informatikusként és társadalomkutatóként, jelenleg egy bankban kockázatkezeléssel foglalkozom.

A kamaszkorom a rendszerváltás idején volt, hatalmas lelkesedéssel és világmegváltó tervekkel vettetem bele magát a politizálásba, önkormányzati képviselő voltam több cikluson át az akkori lakóhelyemen. Két kamaszkorú fiam van, és két kislányom, akik jelenleg is kerületi intézményeibe járnak. Évek óta nem politizálok, de ez idő alatt is igyekeztem társadalmilag fontos dolgokért tenni, civil szervezeteknél önkénteskedtem, sokat jártam vidéki, mélyszegénységekben élő közösségekbe. Szülőként megtapasztaltam a Bíró utcai ovi magánosítását, az itt érzett tehetetlenség volt az egyik erős ösztönzés arra, hogy ismét többet próbáljak tenni a helyi közösségért.

Képviselőként mindent meg fogok tenni azért, hogy a kerület egyik ékkövét, a Fogaskerekűt megmentsük, integráljuk a budapesti kötöttpályás közlekedési rendszerbe, és ezáltal az Istenhegyi utat is tehermentesítsük!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt XII. kerületi csapatában olyan emberekre találtam, akikkel hasonlóan látjuk a világot, és tudom, hogy velük szebbé és jobbá lehet tenni a Hegyvidéket.

FB
tibor.pasztor@gmail.com


4. evk. Mónus Angéla – MKKP

15 éve foglalkozom civil érdekvédelemmel és társadalmi felelősségvállalással. Az MKKP delegáltja vagyok a Városfejlesztési és Tulajdonosi Bizottságban. Szívügyemnek tekintem a környezetvédelmet, városfejlesztést és a kisebbségi érdekvédelmet.
Tevékenyen részt vettem a dunakeszi tőzegláp megmentésében, az ENSZ emberjogi bizottsága előtt tartottam beszámolót a vörösiszap-katasztrófáról a magyarországi hulladékgazdálodásról és a környezeti korrupcióról. Kiálltam a tiszta ivóvízhez való jogért, dolgoztam a kistelepülésen élők érdekvédelméért, aktívan részt vettem urbanizációs, kisebbségi és más civil tevékenységekben. Jogvédőként támogattam rászorulókat családvédelmi ügyekben és végrehajtási ügyek felülvizsgálatában.
Szólj bele, hogy legyen minden jobb!

Jelen:
Az MKKP Igazgatás munkacsoport vezetője (jog, önkormányzati gazdasági ügyek)
Városfejlesztő és környezetvédő passzivista
Bizottsági munkám:
egyetlen egy ingatlan eladást sem szavaztam meg, amely a kerületnek anyagi vagy morális hátrányt jelentett;
bíráltam az egyedi igények miatti eltérést a Kerületi Építési Szabályzattól;
BBSZ bontásakor a legnagyobb kritikusa voltam mind a bontásnak, mind a luxuslakópark építésének;
próbáltam megakadályozni a területrendezési szerződések megkötését, amely kiskapu a Kerületi Építési Szabályzat megkerüléséhez;
folyamatosan észrevételeket teszek a Kerületi Építési Szabályzat kétes módosításaihoz;
támogattam a műemléki és társasházi pályázatokat;
támogattam a Fecskeházba beköltözők pályázatait.

Célom:
A XII. kerület megőrizze épített környezetének a jelentőségét
Műemlékek megóvása
A modernkori és a múltbeli építészet összhangba hozása
A Hegyvidéki terület lakóparkká való átépítésének a megakadályozása
Nagyobb átláthatóság az önkormányzatban és az intézményeiben
Átláthatóság a közbeszerzésekben és az ingatlankezelésben
Közösségi tér kialakítása valamennyi korosztály számára
A BBSZ beruházás végleges lezárása, közösségi park kialakítása
Ha szeretne írni vagy megismerni személyesen keressen az alábbi elérhetőségeken:
monus.angela@mkkp.hu 06708833949

FB
angela.monus@gmail.com


5. evk. Vadász Gábor – Momentum

Vadász Gábor vagyok, 36 éves hegyvidéki lakos. Közgazdász diplomámat pénzügyi elemző mesterszakon szereztem. Dolgoztam nagy nemzetközi pénzügyi cégnél, szereztem tapasztalatokat a kulturális életben, a filmvilágban, valamint szenvedélyemnek, a sportnak is hódoltam: Angliában, a Manchester United labdarúgóedző képzésén is részt vettem. Családom nemzedékek óta él a XII. kerületben, ma is abban a Stromfeld Aurél utcai lakásban lakom, ahol egykor a nagyszüleim éltek. 2019-ben csupán 63 szavazattal maradtam alul a körzetet jelenleg képviselő Menyhárt Évával (Fidesz-KDNP) szemben. 2020-ban listás mandátumot szereztem, azóta dolgozom önkormányzati képviselőként. 2024-től pedig a környéken élők önkormányzati képviselőjeként folytatom a megkezdett munkát, ha bizalmat szavaznak nekem.

A képviselő-testület egyik legaktívabb tagja vagyok: közel 100 képviselői kérdést és előterjesztést nyújtottam be. Egyedüliként szavaztam nemmel az erdőterületek átminősítésére, ahogyan a Virányosi Közösségi Ház bezárása ellen is egyedül én emeltem szót a képviselők közül. Elértem egy zebra kialakítását egy veszélyes kereszteződésben, és az én indítványomra indult el a Bajor Gizi Színészmúzeumnak otthont adó ingatlan védelem alá helyezése is.

Képviselőként legfontosabb feladatomnak továbbra is a lakópark-lobbi és a beépítések elleni küzdelmet, a zöldterületek megóvását tartom. Eddig is mindent megtettem a természet védelmében: • egyedüli képviselőként szavaztam nemmel erdős területek beépíthetővé átminősítése ellen (az erőteljes lakossági tiltakozás hatására az előterjesztésre egyelőre nem is került sor); • elértem, hogy a jövőben a kiadott fakivágási engedélyeket közzé kell tenni az önkormányzat honlapján; • büntető feljelentést tettem, amikor az önkormányzattal szerződött 3R Kft. szándékosan szennyvizet vezetett ki a Normafa védett gyepére; • határozatot fogadtattam el a képviselő-testülettel arról, hogy nem támogatjuk a János-hegy és Zugliget közé tervezett lecsúszó („zipline”) pálya létesítését.

A természet védelme mellett ugyanolyan fontos feladat az épített környezetünk és a kerületi lakosság életminőségének védelme is. Ennek körében • kezdeményezésemre indult el a „közvagyon jellegét elvesztett” Bajor Gizi Színészmúzeum védelem alá helyezése; • sikerült elérnem gyalogátkelőhely létesítését a Zalai út és a Zugligeti út találkozásánál, a kerületi lakosok hathatós támogatásával; • az én előterjesztésemre vezették be az önkormányzati cégeknél és intézményeknél az endometriózisban szenvedők pótszabadságát; • a képviselők közül egyedüliként nem támogattam a Virányosi Közösségi Ház bezárását, és két éves munkával sikerült bebizonyítanom, hogy az önkormányzat által hivatkozott „előzetes hatékonysági elemzések” soha nem léteztek; • indítványomra kaphatott szót a képviselő-testület ülésén többször is a Böszörményi útra tervezett BBSZ-beruházás által érintett szomszédos lakók képviselője.

Köszönöm, hogy elolvasták bemutatkozásomat! A beszámolómban leírtak csak kis szeletét jelentik képviselői munkámnak, hiszen az elmúlt években nagyon sok kerületi lakó keresett meg gondjaival, kérdéseivel, észrevételeivel. Minden üggyel igyekeztem érdemben foglalkozni, utánajárni, és minden segítséget megadni a hozzám fordulóknak. Nyugodt szívvel ígérhetem, hogy ez a jövőben is így lesz, amennyiben megtisztelnek bizalmukkal és képviselőjükké választanak.
Kérem, forduljanak hozzám továbbra is bizalommal a vadasz.gabor@hegyvidek.hu e-mail címen, vagy akár személyesen is a kerület utcáin, boltjaiban, és kutyás társak a kutyafuttatókban is.
Célom: TISZTA BESZÉD, TISZTA KÉZ, TISZTA KERÜLET.

FB
vadasz.gabor@momentum.hu


6. evk. Kovács Dávid – MKKP

Kovács Dávid vagyok, az MKKP XII. kerület 06. evk jelöltje.
Az MKKP aktív passzivistája vagyok, mérnöki diplomát szereztem a BME-n és bő 6 éve a szakmámban dolgozom; korábban egy svéd, újabban pedig egy amerikai multinál keresem a kenyerem.

Még az egyetemen kezdtem érdemben programok szervezésével és közösségek formálásával foglalkozni. Többek között voltam öntevékeny kör vezetője, szerveztem többszáz fős tábort, vezettem hallgatói oldalról a COVID elleni védekezést, és voltam kollégiumi nevelőtanár is. Vettem már részt disznóvágáson Buda belvárosi részén, és meglepő módon egyetemen belül és kívül is osztottam már sört ingyen.

Az MKKP kötelékébe 2017-18 magasságában kerültem, amikor egy kb. 5 fős tüntetés végén gondoltam, hogy segítek elpakolni, aztán véletlenül ott maradtam. Azóta szerveztem eseményeket, csapatokat, de szigorúan csak a budai oldalon. Egyike voltam az MKKP Helpsátor koordinátorainak az orosz-ukrán háború kitörését követő hónapokban. A II. kerületi önkormányzatnál a megjegyezhetetlen nevű pénzügyi bizottság külsős tagja vagyok.

Nem kérdés, hogy a Kutyapárt az egyetlen értelmes választás! Szerintem, a cselekvés alapú, közösségszervező politizálásnak van egyedül jövője a hazai közéletben. Kellemetlennek érzem a többi párt ténykedését és úgy gondolom, hogy sokkal eredményesebbek tudnánk lenni, ha a közügyekből mindenki aktívabban kivenné a részét. Ha együtt cselekszünk szűkebb és tágabb társadalmi és természeti környezetünk jobbá tételéért – és nem csak 4-5 évente egy szavazással adnánk bizalmat egy-egy pártnak –, akkor egy sikeresebb és boldogabb hely lesz a kerület, a város és az ország!

FB
kovacs.david@mkkp.hu


7. evk. Bürger Zoltán – MKKP

A Kék Golyó utcába születtem, és ott is nőttem fel, úgyhogy a Déli/Moszkva/BAH és környéke Bermuda háromszög eléggé ismert számomra. Jelenleg informatikával foglalkozom és 5 gyerek felnevelésében vehettem részt.

2010-ben kerékpáros aktivistaként kezdtem a szűkebb közösségemet képviselni és a témához kapcsolódó ügyekkel foglalkozni. Röviddel ezután alapítója lettem egy rászorulóknak heti rendszerességgel ételt osztó csapatnak, ahol a mai napig aktív szerepet vállalok a jól működő egyesületben. Mindkét civil szervezetben lehetőségem van önkormányzatokkal és más szervezetekkel együtt dolgozni, amit szívesen csinálok.

Az MKKP passzivistáihoz 2016-ban, a “Tudta?” kampány idején csatlakoztam, mert nagyon kínosnak és veszélyesnek éreztem a kormánypropaganda hergelését. Az ezt követő években először az MKKP helyi passzivista csapatát építettük fel, majd szerepet kaptam az országos szervezetben is. 2018-ban a Rózsa Sándor Nemzeti Kampánypénz Tékozló Alap pályázatainak elbírálásában és lebonyolításában, mint dementor vettem részt. 2021 óta vagyok a párt elnökségi tagja.

A XII. kerületben már 2019-ben is indultam önkormányzati képviselőjelöltként. A Covid járvány idején pedig sok száz helyi rászorulóknak segítettünk, ahol a szervezést telefonos diszpécser szerepben támogattam.

Az MKKP nem ígérget. Én sem teszem. Kerékpárosként a közterületek újraosztása, segítőként a szociális ellátórendszer elemeinek hatékony működtetése, informatikusként az információkhoz, közadatokhoz való szabad hozzáférés a legkedvesebb témák számomra.

FB
burger.zoltan@mkkp.hu


8. evk. Kocsik Tekla – MKKP

Kocsik Tekla vagyok, a XII. kerület 8. számú választókörzetének egyéni képviselőjelöltje. Jelenleg az MKKP budapesti hálózatfejlesztőjeként dolgozom, de emellett több projekt szervezését és lebonyolítását is vállaltam az elmúlt időszakban.

2022-ben – az országgyűlési választások idején – a budapesti jelöltekkel eldöntöttük, hogy a fejenként rendelkezésre álló 1 millió forintos kampánykeret fennmaradó részét hasznos célra fordítjuk. Iványi Miklóssal először áprilisban indultunk útnak, hogy 8 millió forint értékben gyógyszereket és orvosi műszereket vigyünk a beregszászi kórháznak, majd szeptemberben ismét segélyszállítmányt vittünk Makariv, Borodyanka, Andriivka, Dmitrivka, Severinka, Kyiv útvonalon a háború sújtotta Ukrajna területére.

A borzalmak közvetlen tapasztalata után, majd a Magyarországon szembejövő gyűlöletkeltő és végsőkig lebutított kommunikációs eszközöket látva erősödött meg bennem a felismerés: amíg képtelenek vagyunk a közös cselekvésre és nem látjuk, hogy a szolidaritás gyakorlata elengedhetetlen, addig nem lesz itt semmi sem.

Magyarországon az egyik legégetőbb probléma, hogy társadalmi viszonyainkat az elidegenedés és az egymással szembeni közöny uralja. A közbeszéd fő stílusjegyei a harag, az elégedetlenség, a bizonytalanság és durvaság. Hétköznapjainkban a széthúzás, az egyéni érdekérvényesítés dominál és mindeközben elfelejtjük, hogy Én csak egy bizonyos pontig fejlődhetek a Másik nélkül. Elfelejtjük, hogy a Másik által nyújtott új perspektíva fényében ismerhetem meg önmagam és igazodhatok el a körülöttem lévő világban. Elfelejtettük a tisztelet és a megbecsülés egyszerű emberi gesztusait. Elfelejtjük, hogy az egymás közötti ideális viszony csak a kölcsönösségen és az egymásrautaltságon keresztül teremtődik meg.

Szeretném, ha együtt olyan közösséget hoznánk létre, amely nem a széthúzásra, hanem az együttműködésre, nem az egyéni érdekérvényesítésre, hanem a szolidaritásra és a közös cselekvésre épül. A fontos anyagi támogatásokat a kerület számára természetesen megszerzem és igyekszem feltárni azokat a visszaéléseket, amelyek a lakosok életét megnehezítik.

Szükségünk van az együttműködésre, mert a közösségben olyan erő rejlik, amivel az elszigetelt egyének nem rendelkeznek.

FB
kocsik.tekla@mkkp.hu


9. evk. Novák István – Momentum

dr. Novák István vagyok, 52 éves, háromgyerekes hegyvidéki lakos, a 9. választókörzet közös ellenzéki képviselőjelöltje. Családommal már több mint 20 éve lakom a kerületben, gyermekeim itt jártak-járnak iskolába.

Az előválasztási megállapodás alapján a Momentum jelöltjeként, de az összes ellenzéki párt támogatásával indulok a körzet képviselőséggéért.
2019-ben is a 9. körzetben voltam képviselő-jelölt a Momentum színeiben, végül 51 szavazattal maradtam alul. Azóta az önkormányzat munkájában az Egészségügyi és Szociális Bizottság külsős tagjaként veszek részt, de emellett számos helyi és közösségi aktivitás is fűződik a nevemhez.

A covid-járvány kezdetén az én javaslatomra és szervezésemben varrattunk és osztottunk ki az ellenzéki képviselők és bizottsági tagok költségén maszkokat és sok hónapon át tevékenykedtem részt több momentumos társammal együtt az önkormányzat bevásárló-házihozszállító önkénteseként.

Az elmúlt években az egyik kerületi iskola alapítványában is tevékenykedtem.

Feltártam és bemutattam az önkormányzat több “furcsa” beszerzését: a háromszoros áron vett várótermi padoktól, a százmilliós hóegyengetőgépen át az aranyárban felújított rendelőig, valamint a szántódi tábor és a Síház pazarló felújításáig.
Beszámoltam emellett az ingatlanvagyon elherdálásáról, az önkormányzat átláthatatlan működéséről.
Feltártam és több alkalommal sétán mutattam be a Normafa környékén megvalósított pazarló és környezetromboló építkezések hátterét.

Fontosnak tartom a zöldterületek védelmét, többször szerveztem szemétszedést a kerület erdős területein, valamint kezdeményezője és szervezője vagyok a Városmajorban több mint 3 éve sikeresen működő közösségi komposztálónak. A Főkerttel együttműködve szerveztük önkénteseket a Major gondozására, a növények nyári locsolására.

Tavaly több sikeres “zöld” akciót is vezettem:
tavasszal lelkes társaimmal a zöldterületek átminősítése ellen gyűjtöttem közel 5000 aláírást, melynek hatására a kerületi önkormányzat elhalasztotta terve megvalósítását
felléptünk egy csillebérci természetvédelmi területre tervezett lakópark, valamint egy zugligeti lecsúszó-kötélpálya építésének terveivel szemben.

Képviselőként fő feladatomnak a következőket tartom:

  • a körzet problémáinak megoldása, a lakók érdekeinek képviselete
  • a zöldterületek védelme
  • az önkormányzat átláthatóságának és jó gazdakénti működésének fejlesztése
  • a közlekedési gondok és a parkolási nehézségek csökkentése
  • a rossz állapotú önkormányzati ingatlanok fejlesztése.

FB
novak.istvan@momentum.hu


10. evk. Visi Piroska – Hegyvidék Jövőjéért Egyesület-MKKP

1975-ben születtem Miskolcon. 10 éves koromban költöztünk a XII. kerületbe aneszteziológus édesanyámmal, aki egyedül nevelt engem és nővéremet. Azóta is itt élek, 1998 óta már férjemmel és gyermekeinkkel.

Gimnazistaként magyar-olasz kéttannyelvű osztályba és angol tagozatra jártam. Közgazdász vagyok, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (Corvinus Egyetem) pénzügyi és Európai Uniós szakirányra jártam, ahol alsóbb éveseket tanítottam is. Felsőfokon beszélek olaszul és szakmai középfokú nyelvvizsgám van angol nyelvből.

Férjemmel hat gyermeket nevelünk, hárman egyetemisták, egy gimnazista, míg a két legkisebb gyermekünk általános iskolában tanul. Közösségi embernek tartom magam, családanyaként jól szervezek, és a családi vállalkozás vezetésében is részt veszek.

A Covid tragédiában társadalmi felelősséget éreztem a hatalmas veszteség miatt. A Margitszigeti kavicsokkal az áldozatokra emlékezve személyes, az elhunytaknak írt kavicsokat helyeztünk el a futópálya mellett. A több, mint 46.000 megírt kavics most a Rózsakertben található. Az emlékhely létrehozásáért 2022-ben különdíjat kaptam a “Legnagyobb hatású projekt” kategóriában a NIOK Civil Díj szavazásán.

Színes hegyvidéki tevékenységeim során:
A Városmajori Gimnáziumban az alapítvány elnöke vagyok. A gimnáziumban iskolai infrastruktúra-javító munkákat végzünk, tanár- és diáktámogatási programokat dolgoztunk ki.
Elkötelezett szülőként a Zugligeti Általános Iskolában iskolafelújítási projekteket vezettem: komplett vizesblokk-felújítás, iskolaudvar-felújítás, osztálytermek berendezése.
Gyerekeinkkel aktív tagjai vagyunk a zugligeti templom közösségének.

2022-ben a tanárokkal és diákokkal szolidaritást vállalva megszerveztem az élőlánc budai szakaszát. Ezután kapcsolódtam be az oktatási megmozdulásokba: az EDF-fel együtt indítottuk el a nagykörúti élőláncot, majd fókuszt váltottunk, mert mindennek, ami az oktatásban nem működik – a tanárhiánynak, a korszerűtlen tananyagnak, az infrastruktúra hiányosságainak -, a végső áldozatai a gyerekek. Erre mutattunk rá a Mackó-konzultációval, a Kossuth téren plüss mackókkal szimbolizálva a gyermek-áldozatokat. A Zebraszerdával azóta is jelen vagyunk.

2023-ban létrehoztuk a Hegyvidék Jövőjéért Egyesületet, mellyel elindítottuk az erdővédő petíciót. Több mint 5000 emberrel vettük fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy megóvjunk 11.000 m2 erdőt a gátlástalan és pénzéhes beruházóktól.

Az Egyesülettel létrehoztuk a Jövőtervező online eszközt, melynek segítségével mára több mint száz helyi ötletet gyűjtöttünk össze.

FB
visi.piroska@gmail.com


11. evk. Fekete Orsolya – MKKP

15 éve lakom a 12. kerületben és úgy érzem, elérkezett az ideje, hogy ne csak növekedjen, hanem fejlődjön, a jövőben is “Budapest tüdeje” maradjon. Ami erdő és zöld, az maradjon erdő és zöld! Hozzuk ki a legtöbbet a meglévő erőforrásainkból, és őrizzük meg a még érintetlen területeket!

Képviselőként a jobb sorsra érdemes műemlékek védelmét tűztem ki célul, és azt szeretném, hogy az önkormányzati ingatlanok és üzlethelyiségek ne az eladás, hanem az ésszerű hasznosítás révén szolgálják a közösséget. Fontosnak tartom a közösségi terek fejlesztését, mivel ezekből kevés van a kerületünkben; az Eötvös József park játszótere is bővítés után kiált, ahogy a Eötvös Loránd parki “jáccin” is van mit csinálni.

Kiemelt fontosságúnak tartom a zöld területek védelmét, a zöld szemléletformálást és ellene vagyok a nyakló nélküli lakóparkok építési lázának. A Csillebércen, Adorján úton, Edvi Illés úton régóta meg kellene oldani ez a kérdést, ahogy a Normafát elárasztó tömeg is mérsékelhető lenne, ha nem kizárólag ezt a kis területet ismerné mindenki. Több zebra is hiányzik a forgalmas utak mentén, óvodáknál, iskoláknál és a svábhegyi megállónál. Megoldásra váró probléma a kis utcákon szabálytalanul átmenő forgalom visszaszorítása is. Fontosnak tartom a lakossági igények megismerését, a folyamatos kommunikációt és az átlátható, hatékony cselekvést, hogy valóban fejlett és élhető környezetet teremthessünk.

FB
nemere@gmail.com


12. evk. Sasi-Szabó Tamás – MKKP

Sasi-Szabó Tamás vagyok, 30+20 éves, 4 gyermekes családapa, házas. Gyermekeim Anyja Nő, én férfi vagyok. Kb eddig tart a NER kompatibilitásom.

Már gyermekkoromban is szerettem volna itt élni, de csak 6 éve költöztem a XII. kerületbe. Legkisebb gyermekünk itt jár bölcsődébe, a további években is itt szeretnénk élni, mert otthonra leltünk ebben a kerületben.

A 2022-es választás előtt én szerveztem országosan az MKKP közel 4.000 szavazatszámlálóját, hogy minél több szavazókörben legyen biztosan törvényes a szavazás (legalább azon a napon, a helyszínen).

Mérnök-közgazdász vagyok. 26 éve neves, piacukon sikeres Multinacionális Autóipari cégeknél (pl. Bosch és Continental) dolgozom, 20 éve felsővezetőként. Fő feladatom az, hogy folyamatosan fejlesszem azt a rendszert, ami biztosítja, hogy a vevőink és munkatársaink elégedettek legyenek, a vállalkozás pedig fenntarthatóan jövedelmező. Ez a munka intenzív kommunikációt, rengeteg elemzést, rendszerezést, mérlegelést és ellenőrzést követel. Mindennapos tevékenységem összetett problémákat leíró nagy mennyiségű adat és információ elemzése, gyökérokok feltárása, megoldások kidolgozása, megvalósítása.

Önkormányzati munkámban hasonló feladatokra számítok. Az igényeket alaposan megismerni, azokat célokká és feladatokká alakítani, a feladatokat hatékonyan végrehajtani, a célokat megvalósítani.

Programunkból személyes szívügyeim:

Műemlékvédelem
Közlekedés
Üres lakások és üzletek hasznosítása
Közösségi terek

Határ a csillagos ég és az akarat ereje!

Szavazz a Kutyapártra! Szavazz rám! Szavazz a megújulásra! Viccesen, de mégis komolyan!

FB
esesz.tamas@mkkp.hu


Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál

Hivatalosan októberig nem tudunk álláshirdetéseket közzétenni, de tudunk előre dolgozni. Vannak pozíciók, amiket már biztosan meg fogunk hirdetni, így várjuk Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more