Több mint 350 rendszeres támogató, rengeteg ötlet és építő kritika – Oligarcha+ programunk eddigi mérlege

2022 őszén indítottuk el az Oligarcha+ programunkat a korábbi pártoló tagság intézményének újragondolásaként. A célunk az volt, hogy egyrészt tartalommal töltsük meg – addig ugyanis a pártoló tagjaink egy kártyát leszámítva nem sok mindent kaptak –, másrészt az állandó támogatások megerősítésével fokozatosan függetlenedjünk az államtól. Erre azért lenne nagy szükség, mert mint azt a közelmúltbeli ÁSZ-vizsgálatok is bizonyítják, már egy néhány millió forintos bírság is padlóra tudja küldeni a pártot, ami egyáltalán nem ideális állapot.

A leendő oligarcháink öt különféle csomag közül választhatnak, amelyek a jól csengő KapuDOG, Tocsik Extra, Mészáros Light, Soros György Jr., valamint SugarDOGGY fantázianeveket kapták, és sorrendben 1000, 3000, 5000, 10.000, illetve 20.000 forintos havi támogatást takarnak. Cserébe a következő dolgokat ajánljuk fel nekik:

Egy kis statisztika

  • Jelenleg 367 fő támogat bennünket összesen 1.413.000 forinttal havonta
  • Ez fejenként körülbelül 3.850 forint/hó összeget jelent, ami még mindig bőven mikroadománynak számít
  • Nagyjából 40 százalékuk, 147 fő az elmúlt egy hétben, a „BAJBAN VAGYUNK!” pénzgyűjtő-megmentő kampány kiírása óta csatlakozott. Nekik külön köszönjük, hogy szorult helyzetünkben is a segítségünkre siettek!
  • Évente ideális esetben (tehát ha senki nem mondja vissza idő előtt a tagságát) már közel 17 millió, egész pontosn 16.965.000 forint folyik be az oligarcháink jóvoltából.

Szólj bele a Kutyapártba!

Mint azt fentebb írtuk, a támogatásért cserébe számos előnyt kínálunk. Ezek egyike, hogy rendszeres időközönként személyes és online találkozókat szervezünk. Eddig 3-3 ilyen alkalomra került sor, az első kettő még inkább az ismerkedés és a kötetlen beszélgetés, sztorizás jegyében telt, a harmadikra viszont már konkrét témával érkeztünk: arra voltunk kíváncsiak, merre menjen tovább az MKKP az oligarcháink szerint.

Először is azt kérdeztük tőlük, mit tud adni nekik a Kutyapárt és miért vannak itt oligarchaként. Íme az erre érkezett válaszok:

  • A cselekvés szabaddá tesz…
  • Hozzáadott értéke ennek a csapatnak, hogy normálisan, ép ésszel igyekszik vinni egy pártot. A komoly dolgokra fókuszál, és ezt mutatja be a működésében.
  • Más, mint mások, és ez szimpi.
  • Azért jó, mert megmutatja, hogyan lehetne kilépni ebből a rendszerből, amibe születtem, amiben felnőttem.
  • Nem csak hangzatos ígéretei vannak, hanem sok tett is.
  • Hosszabb lélegzetvételű előadások is vannak, ez egy jó változás: jó, hogy ilyen okító, érdekes anyagok is megjelentek, amit a Népfőiskola csinál.
  • Tök jó a kettősség, amit az ad, hogy nem csak a vicc, de picit az aktuálpolitika is megjelent.
  • Azért is szimpi, mert az egyetemi élet és a politikai helyzet miatti melankólia-hajlamból a párt vidámsága kimozdított, konkrétan segített ezzel az MKKP.
  • A drogpolitika rész különösen bejön. Jó az irány!
  • A plakátkampányokkal feloldotta a párt az általános politikai légkörben tapasztalható nyomást. Ezt a lazaságot meg kell tartani a jövőben is, sok embert meg lehet ezzel szólítani.
  • Külön szimpatikus, hogy sok karaktere van a pártnak a tevékenységében. A WC papír akciótól kezdve mindenféle dolgot csinál.
  • Különösen az alulról szerveződő, önmagára és másokra is érzékeny dolgok fognak meg, a szociál-kutyulás.

Kedvet kaptál az oligarchasághoz? Itt tudsz jelentkezni!

  • Szociofób emberként nézve különösen nagyon jó, hogy lehet a háttérből is támogatni, például pénzzel…
  • Azért érdemes ide jönni, mert az elcseszett magyar társadalmat jobbá próbálja tenni ez a párt, kb. egyedüliként.
  • Fontos, hogy a párt beleszólást enged a dolgaiba azoknak, akik önkéntesen, passzivistaként csinálják.
  • Ami nekem az aktivitásból lejön: a kritikai gondolkodásra ösztönöz, és a felnőtt gondolkodást támogatja ez a párt.
  • Megmutatta az MKKP, hogy a Csirke szereplésén túl, abszolút képes akár egy alkotmányjogi szakmai javaslatot is letenni az asztalra. Például a homofób törvényre beadott népszavazási kérdéseknél egyedül a Kutyapárt dolgozta ki, és magyarázta el pontról pontra, hogy ez hogyan is van.
  • Van, hogy tök sok Kutyapártossal nem értünk egyet, és pont ezért tök jól tudunk vitatkozni! Ahelyett, hogy mondjuk fordulásból utálnánk egymást…
Pillanatkép a legutóbbi oligarcha-találkozóról

Ezután arra voltunk kíváncsiak, milyen javaslatot és/vagy kritikát fogalmaznának meg a tevékenységünkkel kapcsolatban.

  • A zöld témák komolyabban merüljenek fel, Németországban ezek nagyon fontosak
  • Helyezzünk nagy hangsúlyt a lokális építkezésre
  • Legyen heti podcast a belsős emberekkel
  • Megtartani, tovább vinni: hosszabb lélegzetvételű előadások, okító, érdekes anyagok (Népfősuli), valamint azt, hogy vicc és aktuálpolitika is van egyszerre
  • Demonstrációt szervezni Bencsik háza elé mindig, amikor hülyeséget mond
  • A párt gyengesége a kommunikáció: több, érthetőbb, összeszedettebb tájékoztatásra és marketingre lenne szükség (rövid “mit csinálunk, kik vagyunk” videók, podcastok stb.)
  • Mindenben érdemes a lehetőséget meglátni, a pártot, párt személyeit érő kellemetlen kritikákban, vádakban is: ezeket meg kell köszönni, óvakodni kell a túlreagálástól és a megsértődéstől
  • A bemutató zoomok nagyon hasznosak, jó lenne, ha ezt többekhez is eljuttatná a kommunikációs stáb
  • 15 percnél rövidebb, tovább küldhető videókban bemutatni, mit csinál a párt
  • Azoktól kérjen iránymutatást és véleményt elsősorban a párt, akik csinálják, adott esetben ingyen, önkéntesen
  • Rossz volt átélni, ahogyan a választási kampányban támadták a pártot, de túl komolyan is vettük: nem kellene ezeket ennyire magunkra vennünk. Érdemes belegondolni, hogy ha nagyobb, erősebb lesz a párt, akkor az ilyen támadások még inkább jönni fognak, ezért is kell nyugodtnak maradni
  • Szépen és lassan növekedjen a párt, ezzel tud megmaradni az eredeti működése és attitűdje: a lassú növekedés a legjobb!
  • A médiaszerepléseket nem kell túlzásba vinni, mert a negatív dolgokra is lecsapnak, és ezzel feleslegesen megy az idő
  • Hangsúlyozzuk még jobban és építsük tovább a sokféleséget, sokszereplősséget
  • A plakátkampányban sikeres lazaságot (komoly dolgokra vicces, szokatlan válasz) vigyük tovább
  • Most organikusan nő a párt, folyamatosan egyre több ember tud róla, ez jó és ezt így kéne tartani

Kedvet kaptál az oligarchasághoz? Itt tudsz jelentkezni!

Igyekszünk minél több dolgot megfogadni a fentiekből – a zoomon havi kétszer megtartott pártbemutatót például hamarosan kivisszük szélesebb közönség elé is, ennek részleteivel nemsokára jelentkezünk.

Online oligarcha-találkozót legközelebb augusztus 14-én tartunk, élőben pedig szeptember 8-án várunk mindenkit – azokat is, akik addig csatlakoznak az egyre népesebb klubhoz. Köszönünk szépen minden támogatást!

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
Közösségi kertek Veszprémben: mi valósult meg eddig és miért kellene még több?

Mi is pontosan egy közösségi kert? Röviden és egyszerűen bármely földterület, amelyet egy közösség közösen gondoz. Veszprémben már számos ilyen Read more

Az utolsó megmaradt zöld területünkért küzdünk Káposztásmegyer II-n

Káposztásmegyer II lakói sosem élvezték az Újpesti Önkormányzat jóindulatát. Legalábbis 1992 óta nem, amióta én ott élek. A lakótelepet nem Read more

Nem minden a bevételmaximalizálás: ezért érné meg olcsón kiadni az évek óta üresen álló önkormányzati üzlethelyiségeket

A VI. kerületben úton-útfélen belebotlani kiadatlan üzlethelyiségekbe, amelyek egy része az önkormányzat tulajdonát képezi. Természetes, hogy időről-időre megüresednek ingatlanok, azokat Read more

Három tábla milliókért: nagyon jól járt egy MSZP-közeli cég az óbudai önkormányzat jóvoltából

2019-2023 között egy uniós pályázat keretein belül a III. kerületi ókori római limes aquincumi szakaszának turisztikai fejlesztését hajtották végre. A Read more