Pásztor Tibor – XII. kerület, 3. evk.

Évek óta lakom a XII. kerületben. Amikor ideköltöztünk, meglepődtem, hogy egy világváros közepén barátságos, családias közösségre lehet bukkanni, ahol az ember akkor is beköszön a sarki pékségbe, ha nem is akar venni semmit, és ahol a szülőtársaknál természetes, hogy a gyerekek együtt játszanak az óvodán/iskolán kívül is, a szülők pedig segítik egymást.

Korábban voltam tanár szakmunkásképzőben és egyetemen, mosogatófiú egy közösségi konyhán és felszolgáló luxusszállodában, dolgoztam informatikusként és társadalomkutatóként, jelenleg egy bankban kockázatkezeléssel foglalkozom.

A kamaszkorom a rendszerváltás idején volt, hatalmas lelkesedéssel és világmegváltó tervekkel vettetem bele magát a politizálásba, önkormányzati képviselő voltam több cikluson át az akkori lakóhelyemen.

Két kamaszkorú fiam van, és két kislányom, akik jelenleg is kerületi intézményekbe járnak. Évek óta nem politizálok, de ez idő alatt is igyekeztem társadalmilag fontos dolgokért tenni, civil szervezeteknél önkénteskedtem, sokat jártam vidéki, mélyszegénységekben élő közösségekbe. Szülőként megtapasztaltam a Bíró utcai ovi magánosítását, az itt érzett tehetetlenség volt az egyik erős ösztönzés arra, hogy ismét többet próbáljak tenni a helyi közösségért.

Képviselőként mindent meg fogok tenni azért, hogy a kerület egyik ékkövét, a Fogaskerekűt megmentsük, integráljuk a budapesti kötöttpályás közlekedési rendszerbe, és ezáltal az Istenhegyi utat is tehermentesítsük!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt XII. kerületi csapatában olyan emberekre találtam, akikkel hasonlóan látjuk a világot, és tudom, hogy velük szebbé és jobbá lehet tenni a Hegyvidéket.

Részletes kerületi program itt:

Kampányvideó:

Elérhetőség: mail@pasztortibor.hu

Képviselői Facebook-oldal

MKKP XII. kerület a Facebookon



Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról ...
Bővebben

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a ...
Bővebben

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján ...
Bővebben

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A ...
Bővebben

A Márvány utca utolsó zöldszigetét is beépíthetik

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása Mongolian ...
Bővebben

XII. kerületi jelöltek

Kovács Gergely Az amúgy is túlterhelt Normafán leállítjuk a természetromboló és turistavonzó beruházásokat, elbontjuk a félbehagyott lombkoronasétányt, a területét visszaadjuk ...
Bővebben

Szintet lépett az önkormányzat/Fonti Krisztina/fidesz propaganda: “FONTOS, HOGY NE CSAK A MILLIÁRDOSOK KÖLTÖZHESSENEK A HEGYVIDÉKRE!” (sírva röhögős)

Befújta a szél az ablakon az Önkormányzat egészen hihetetlen szórólapját (az adófizetők ezúton is köszönik az erre elköltött közpénzt és ...
Bővebben

Gergely Kovacs, Candidate for Local Mayor

Dear Expats living here in the 12th district, As you may be aware, mayoral and municipal elections will be held ...
Bővebben

Információk a XII. kerületi előválasztásról

Mikor? 2024. április 8. 8:00 óra és április 14. 19.00 óra között. Ki szavazhat? Szavazhat mindenki, aki 2024. június 9-ig ...
Bővebben
Komment!