Visi Piroska – XII. kerület, 10. evk.

1975-ben születtem Miskolcon. 10 éves koromban költöztünk a XII. kerületbe aneszteziológus édesanyámmal, aki egyedül nevelt engem és nővéremet. Azóta is itt élek, 1998 óta már férjemmel és gyermekeinkkel.

Gimnazistaként magyar-olasz kéttannyelvű osztályba és angol tagozatra jártam. Közgazdász vagyok, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (Corvinus Egyetem) pénzügyi és Európai Uniós szakirányra jártam, ahol alsóbb éveseket tanítottam is. Felsőfokon beszélek olaszul és szakmai középfokú nyelvvizsgám van angol nyelvből.

Férjemmel hat gyermeket nevelünk, hárman egyetemisták, egy gimnazista, míg a két legkisebb gyermekünk általános iskolában tanul. Közösségi embernek tartom magam, családanyaként jól szervezek, és a családi vállalkozás vezetésében is részt veszek.

A Covid tragédiában társadalmi felelősséget éreztem a hatalmas veszteség miatt. A Margitszigeti kavicsokkal az áldozatokra emlékezve személyes, az elhunytaknak írt kavicsokat helyeztünk el a futópálya mellett. A több, mint 46 ezer megírt kavics most a Rózsakertben található. Az emlékhely létrehozásáért 2022-ben különdíjat kaptam a “Legnagyobb hatású projekt” kategóriában a NIOK Civil Díj szavazásán.

Színes hegyvidéki tevékenységeim során:

A Városmajori Gimnáziumban az alapítvány elnöke vagyok. A gimnáziumban iskolai infrastruktúra-javító munkákat végzünk, tanár- és diáktámogatási programokat dolgoztunk ki. Elkötelezett szülőként a Zugligeti Általános Iskolában iskolafelújítási projekteket vezettem: komplett vizesblokk-felújítás, iskolaudvar-felújítás, osztálytermek berendezése. Gyerekeinkkel aktív tagjai vagyunk a zugligeti templom közösségének.

2022-ben a tanárokkal és diákokkal szolidaritást vállalva megszerveztem az élőlánc budai szakaszát. Ezután kapcsolódtam be az oktatási megmozdulásokba: az EDF-fel együtt indítottuk el a nagykörúti élőláncot, majd fókuszt váltottunk, mert mindennek, ami az oktatásban nem működik – a tanárhiánynak, a korszerűtlen tananyagnak, az infrastruktúra hiányosságainak -, a végső áldozatai a gyerekek. Erre mutattunk rá a Mackó-konzultációval, a Kossuth téren plüss mackókkal szimbolizálva a gyermek-áldozatokat. A Zebraszerdával azóta is jelen vagyunk.

2023-ban létrehoztuk a Hegyvidék Jövőjéért Egyesületet, mellyel elindítottuk az erdővédő petíciót. Több mint 5000 emberrel vettük fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy megóvjunk 11.000 m2 erdőt a gátlástalan és pénzéhes beruházóktól. Az Egyesülettel létrehoztuk a Jövőtervező online eszközt, melynek segítségével mára több mint száz helyi ötletet gyűjtöttünk össze.

Részletes kerületi program itt:

Kampányvideó:

Elérhetőség: visi.piroska@gmail.com

Képviselői Facebook-oldal

MKKP XII. kerület a Facebookon



Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról ...
Bővebben

Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál

Hivatalosan októberig nem tudunk álláshirdetéseket közzétenni, de tudunk előre dolgozni. Vannak pozíciók, amiket már biztosan meg fogunk hirdetni, így várjuk ...
Bővebben

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a ...
Bővebben

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján ...
Bővebben

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A ...
Bővebben

A Márvány utca utolsó zöldszigetét is beépíthetik

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása Mongolian ...
Bővebben

XII. kerületi jelöltek

Kovács Gergely Az amúgy is túlterhelt Normafán leállítjuk a természetromboló és turistavonzó beruházásokat, elbontjuk a félbehagyott lombkoronasétányt, a területét visszaadjuk ...
Bővebben

Szintet lépett az önkormányzat/Fonti Krisztina/fidesz propaganda: “FONTOS, HOGY NE CSAK A MILLIÁRDOSOK KÖLTÖZHESSENEK A HEGYVIDÉKRE!” (sírva röhögős)

Befújta a szél az ablakon az Önkormányzat egészen hihetetlen szórólapját (az adófizetők ezúton is köszönik az erre elköltött közpénzt és ...
Bővebben

Gergely Kovacs, Candidate for Local Mayor

Dear Expats living here in the 12th district, As you may be aware, mayoral and municipal elections will be held ...
Bővebben

Információk a XII. kerületi előválasztásról

Mikor? 2024. április 8. 8:00 óra és április 14. 19.00 óra között. Ki szavazhat? Szavazhat mindenki, aki 2024. június 9-ig ...
Bővebben
Komment!