Zoozsefváros

Új állatkertet adtak át Józsefvárosban.

A látogatók megismerkedhetnek a városrész egyedülálló, csodálatos faunájával. Olyan, egyébként ritkán látható fajokkal, mint például a csótány.

Vagy az élő galambból évszázadok során kifejlődött döglött galambbal.

Sokan elsőre szemétnek hihetik, pedig ő is érző lény, a rendkívül szapora városi rája.

Sikerült pár példányt beszerezni ebből a végtelenül cuki kis víruskából is.

És A hangya. Október közepétől a mozikban.

 

 

 

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kizöldültek a parkolásgátló beton virágládák az Orczy téren

Az Orczy tér finoman szólva se tartozik Budapest legkellemesebb közterületei közé, inkább a lehető leggyorsabban át akar haladni rajta az Read more

A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor

Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem Read more

Okoskutya olvasókör: Ernest Callenbach Ecotópia című könyvéről beszélgettünk

1999 tavaszán Will Weston, a Times Post rámenős sztárriportere az Elnök titkos utasítására Ecotópiába látogat. Ő az első amerikai, aki Read more

Megcsináltuk a környék legautentikusabb buszmegállóját Józsefváros szívében

Nemrég áthelyezték a buszmegállónkat, amit még 2019-ben állítottunk fel a C8 Egyesülettel közösen a józsefvárosi Kőris utcában. Szerencsére alig néhány Read more