Elszámolás 1

Akkor, ahogy tavaly, idén is kitesszük monogramokkal, hogy kik küldtetek és mennyi pénzt. Azért csak monogramok, mert ez egyrészt banktitok, illetve nyilván nem szeretnénk, ha bárkit is elpusztítanának egy, a Szíriuszról kilőtt lézersugárral véletlenül.

A táblázat azokat a bejövő adományokat tartalmazza, amiket tegnap éjfélig megkaptunk + ebben most azok is benne vannak, akik pólót vettek tőlünk, és azért fizettek, ezt teljesen reménytelen most különválasztanunk, de nem gond, a pólókból bejött pénzt is most a kampányra költjük, nem tudok hirtelen jobb célt.

Tehát eddig jött 28 172 931 forint. Ebből lejön némi paypal költség, banki költség, illetve valamennyit vissza kellett utalnunk, mert céges számláról küldtétek. Ezeket majd a kiadási oldalon tüntetjük fel, miután elköltöttük a pénzt, mindenről fenn lesz a számla online. Itt a vírusos excel file. A PayPal-os pénzeknél a monogramok sokszor fordítva vannak!

Ha valakinek még mindig maradt pénze, az itt tud küldeni, illetve a plakátozáshoz is keresünk még passzivistákat.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Pecsétes fecnik: újabb példa, miért nem jó semmire a vagyonnyilatkozati rendszer

Többször írtunk már arról, hogy miért nem jó jelenlegi formájában a vagyonnyilatkozati rendszer. Hiába kell minden képviselőnek évente számot adnia Read more

Ajka polgármestere csodálkozik, hogy senki nem pályázik az önkormányzati lakásokra, amiket alig és ráadásul rosszul hirdetnek

A vidéki Magyarország egyik legnagyobb problémája a fiatalok elvándorlása a közeli nagyvárosokba, Budapestre vagy éppen külföldre. Hiába ismert a probléma, Read more

Ajka polgármestere feljelentett, de nem tudja, pontosan miért, majd nem árulta el, hogy lesz-e testületi ülés

Az elmúlt fél évben az MKKP ajkai önkormányzati képviselőjeként több, a városvezetés számára kellemetlen ügyet is nyilvánosságra hoztam. Ilyen volt Read more

A Fidesz új vidékfejlesztési stratégiája a települések kifosztása

Nagy Márton szégyenletes törvénymódosítási javaslata után – amely kötelezné a településeket, hogy a működésükhöz „nem szükséges” pénzeszközeiket az Államkincstárnál tartsák Read more