Elszámolás 1

Akkor, ahogy tavaly, idén is kitesszük monogramokkal, hogy kik küldtetek és mennyi pénzt. Azért csak monogramok, mert ez egyrészt banktitok, illetve nyilván nem szeretnénk, ha bárkit is elpusztítanának egy, a Szíriuszról kilőtt lézersugárral véletlenül.

A táblázat azokat a bejövő adományokat tartalmazza, amiket tegnap éjfélig megkaptunk + ebben most azok is benne vannak, akik pólót vettek tőlünk, és azért fizettek, ezt teljesen reménytelen most különválasztanunk, de nem gond, a pólókból bejött pénzt is most a kampányra költjük, nem tudok hirtelen jobb célt.

Tehát eddig jött 28 172 931 forint. Ebből lejön némi paypal költség, banki költség, illetve valamennyit vissza kellett utalnunk, mert céges számláról küldtétek. Ezeket majd a kiadási oldalon tüntetjük fel, miután elköltöttük a pénzt, mindenről fenn lesz a számla online. Itt a vírusos excel file. A PayPal-os pénzeknél a monogramok sokszor fordítva vannak!

Ha valakinek még mindig maradt pénze, az itt tud küldeni, illetve a plakátozáshoz is keresünk még passzivistákat.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Megtámadjuk a bíróságon, hogy lefújták a már kiírt xii. kerületi időközi választást

Mert szerintünk alkotmányellenes egy már kiírt választást nem megtartani és a kerületben olyan önkormányzati képviselőre lenne szükség, aki érdemi ellenzéki Read more

Felesleges időtöltés

Most pedig jöjjön a világ legértelmetlenebb projektje: előterjesztés a testületi ülésre arról, hogy ne legyenek meghívásos közbeszerzések a XII. kerületben, Read more

Egy év háború – Tények, amiket tudsz az orosz-ukrán háborúról, és mind téves

Vasárus Gábor László előadása a budapesti Lámpásban többek között a háborúhoz vezető folyamatokat, a háború gazdasági, társadalmi, taktikai és haditechnikai Read more

Szórólapon magyarázza a bizonyítványt Debrecen az akkugyárral kapcsolatban – árnyaljuk kicsit a képet!

Kiadott a debreceni önkormányzat egy szórólapot, amelyen 13 – szerintük – hazugságot cáfolnak meg a város határába tervezett CATL akkumulátorgyárral Read more