Pécsi kalandok

Készítettünk Pécsen is négyszínfestés.

 

Jöttek rendőrök, bevittek minket. Aztán helyszíneltek.

A rendőrök amúgy normálisak voltak, kivéve az ügyeletes tisztet, aki kitalálta ezt az egész hülyeséget, nem írom ide a nevét, végül is tök mindegy, és mentségére legyen mondva, nagyon sokat telefonált. Kérdeztük, hogy miért visznek be. Mondják hogy bűncselekmény gyanúja: graffiti. Mondtuk neki, hogy ez nem az, mert az falon van. Erre mondja, hogy ez is grafiti. Bevittek, aztán felolvasták nekünk a grafitis törvényt, amibe az van, hogy a grafiti az olyan dolog, ami a falon van. Nézek, hogy akkor most mi van? Ez a földön van. Erre mondja a csávó, hogy ezért bűncselekmény gyanúja. Mondom neki, hogy nem igazán gyanús, hogy falon van, mert egy vízszintes betonon van, amin járni szoktak, tök másmilyen egy fal, az ilyen függőleges dolog. Hozzá kell tennem, hogy a fekvőrendőrök természetesen tekinthetik bűncselekménynek az aszfaltrepedés-színezést, mert nekik úgymond falfirka a vertikális-horizontális torzulások miatt, de ezek most szombaton ilyen állórendőrök voltak. Ezekután kitartott mellette, hogy igaza van, meg nyilván neki állt feljebb. Olyan fura, kék ruhában nem lehet elismerni, hogy tévedtél? És most figyeljetek: azért vittek be, hogy vallomást tegyünk. De nem kellett vallomást tenni, hanem azért ültünk ott két órát, hogy kiállítsanak mindenkinek egy igazolást arról, hogy bevitték, és alá kellett húzni, hogy nem kértünk enni. Boris Vian átkarolta Kafkát. Külön poén volt, hogy bevittek egy külföldi srácot is, aki épp beállt segíteni, amitől összeomlott a pécsi kapitányság, mert tíz emberből senki se beszélt angolul közülük. Persze semmi közöm hozzá és lehet túl nagyok az elvárásaim, de nem lenne mégiscsak jobb, ha ismernék a rendőrök a törvényeket és mondjuk tízből egy beszélne angolul? Végül aztán rongálás miatt indult eljárás, megállapítják majd szakértők a kárt, végre valami!

Azóta le is mosták a cuccot. Szép lett.

Arra gondoltunk, hogy visszafestjük majd négy különböző szürkével, hogy lássák milyen kompromisszumkészek vagyunk.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk

Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca - Üllői út sarkán, a Ludovika felirattal Read more

A turul-g egy mára már röpképtelen madár

Nekimentek a G-Turul szobornak a Ferenc téren. Úgy látszik, tényleg mindenki tudja, hogy nemzeti színekbe öltözve lopják szét ezt az Read more

Nincs Karácsony Kevin nélkül Kőszegen

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő Gyöngyös utca 1. szám alatt található hajdani vízimalom épülete kitartóan romlik és üresen Read more

Hogyan került Magyar Gábor a kukába?

A Blaha Lujza téren nem sok minden nézett ki jól pár éve, talán csak amit kifestettünk, ahová növényeket ültettünk, meg Read more