Holló dombi mesék

2016. december 1.

Közmeghallgatás a Városházán. Ekkor jelentette ki Verseghi-Nagy Miklós polgármester, hogy Holló István vállalkozó és önkormányzati képviselő engedély nélküli szeméthalmainak mennie kell. A Jobbik engedély nélkül az Ipar utcában üzemeltetett hulladéklerakóját meg kell szüntetni.

Ebben a témában az akkori közelmúltban tárgyalt a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjével is.

 

2016. augusztus 30.

A városi honlapon megjelenik egy írás, a következő címmel: „TÖRVÉNYSÉRTŐEN MŰKÖDIK HOLLÓ ISTVÁN IPAR UTCAI TELEPE”

Mint írják, az elmúlt években többször továbbítottak beérkező panaszokat a környezetvédelmi hatóságnak, azonban semmi nem változott. Megelégelve a helyzetet, Szentendre Város Polgármestere a környezetvédelemhez fűződő helyi közérdekre tekintettel kezdeményezte a Kormányhivatalnál az Önkormányzat ügyféli jogállásának megállapítását Holló István telepének engedélyezési ügyében. Az Önkormányzat az ügyféli jogállást megkapta, így lehetőség nyílt az iratokba való betekintésre.

Kiderült, hogy 2016. májusában a Kormányhivatal elutasította a Holló István által benyújtott környezetvédelmi engedély kérelmet és már korábban kötelezték a telep megszüntetésére. Tehát a Holló István által folytatott tevékenység engedély nélkül zajlik, így hatóságilag tiltott, mégis folytatódik.

 

2016. szeptember 8.

A TESZ egyesület képviselői szóvá tették Holló István képviselő városhatárszéli “kupacait”.

A városvezetés mellett a TESZ is kikérte a Kormányhivataltól közérdekű adatként az ezen a területen lévő cégek hulladék kezelési engedélyeit.

Ebből kiderült Holló Istvánnak nincs érvényes engedélye a hulladékkezelésre, ami volt, az két éve lejárt, és eddig nem sikerült újabbat szereznie.

Megkérdezte az egyesület, hogy mi történik ez után. Holló István elmondta, egyeztet a hivatallal a hulladékok ütemezett elszállításáról és természetesen kifizeti a bírságokat.

 

2017. április 4.

Verseghi-Nagy Miklós tájékoztatása szerint mintegy 150 négyzetméternyi önkormányzati területre terjedt át a lerakott sitt és más hulladék Holló István (Jobbik) önkormányzati képviselő Ipar utcai telepéről. A kérések, felszólítások sora sem változtatott a helyzeten, a jelek szerint a hatóság sem ért el eredményt, a szeméthalom egyre csak nő.

 

2017. április 6.

Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre Polgármestere sajtótájékoztatót tart a Hollóhegy ügyében a Hollóhegynél.

Ekkor kijelenti, hogy az engedély nélkül működtetett hulladéklerakó telepe miatt sok helyi lakos tesz panaszt az önkormányzatnál Holló Istvánra, akinek a szemétdombja már városi területekre is átterjedt: mintegy 150 négyzetméter önkormányzati területet foglal el.

Holló István sem a hatóság, sem az önkormányzat ismételt felszólításaira nem szüntette be a környezetszennyezést. A szentendreieknek elegük van a környezetszennyezésből, ezért Szentendre saját költségén fogja elszállítani a szemetet, de azt ráterheljük majd a jobbikos képviselőre.

A PestiSrácok oldalon Jurák Kata összegezi az ügyet: http://pestisracok.hu/jobbikos-kepviselo-szemetdombja-miatt-akadt-ki-szentendrei-varosvezetes/

Írásában a legfontosabb pontok:

  • az ügy legalább 2003 óta tart, ekkor tettek először panaszt ellene, helyzet azóta is változatlan
  • A Kormányhivatal végül megelégelte a határozathozatalokat, bírságkiszabásokat és 2015-ben megtiltotta a hulladékgazdálkodási tevékenység végzését,
  • Holló vállalkozását arra kötelezték, hogy a tetemes mennyiségű szemetet a telepéről egy érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező szervezet részére adja át. Ezt nem tette meg, így újabb és újabb bírságokat kapott,
  • Holló szerint ez nem szemét, hanem alapanyag, útalap lesz belőle és a közterületről elszállíttatja a szemetet (Schneider Géza saját értelmezés: tehát a magánterületéről, ami a szeméthegy 85%-át adja, nem),

 

2017. április 25.

A polgármester fészbuk oldalán az alábbi szöveggel jelenik meg egy helyszíni riportvideó: „A testület döntött: elszállíttatja az Ipar utcai, közterületre átterjedt hulladékot Holló István illegálisan működtetett telepe mellől. A célra 2 millió forintot előlegez meg a város, de a költségeket a felelősnek meg kell térítenie.”

 

2017. május 9.

Holló István önkormányzati képviselő az Ipar utcában (11-es útról is jól látható) végzett hulladékgazdálkodást, aminek az engedélye 2013 október 15-én lejárt.

A Környezetvédelmi hatóság újabb engedélyt nem adott ki és megállapította, hogy az előző felszólításainak sem tett eleget Holló István.

Az engedély nélkül végzett tevékenység miatt többször is bírságot szabtak ki és 2016 december 15-i határidővel felszólították a hulladékok elszállítására, ami a mai napig nem történt meg.

Az önkormányzat megállapította, hogy Holló István jogtalanul használ közterületet a hulladékok tárolására, ezért felszólította a hulladékok elszállítására, sajnos eredménytelenül.

Az önkormányzat most saját költségén kb. 350 m3 hulladékot elszállíttat 26 millió Ft+ÁFA értékben, amit kiszámláz Holló István képviselőnek.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Védett: Szemelvények az erdőkertesi úthálózat problémaköréből

Erdőkertes az ország egyik legdinamikusabban gyarapodó lakosságszámú települése, Budapesttől nagyjából 20 kilométerre, a gödöllői járásban. Lakosságszáma jelenelg kevés híján 10 Read more

A budakalászi aluljáró kifestésétől a szigetszentmiklósi időjárásjelző kőig – Kedvenc Pest megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Védett: Amikor az önkormányzat a saját korábbi rendeletét köpi szembe – Összefogtunk a civilekkel a gyáli kiserdőért

Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alapunk tavalyi pályázói között volt az Eleven Gyál nevű civil szerveződés, akik a tőlünk kapott 568 Read more

Az ürömi tücskös buszmegállótól a váci felpimpelt padokig – Kedvenc Pest megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk Read more