Kampánypénz pályázat – helyzetjelentés

Viszonylag ritka hogy egy politikai párt kampánypénze elköltéséhez segítséget kérjen. Az ötlet annyira meglepő, hogy a pályázat meghirdetéséig még a párt elnöke is kampányfogásnak hitte.

 „Azt hittem végre el tudok lopni egy csomó pénzt, erre kitaláljátok ezt a hülyeséget!” – írta munkatársainak Kovács Gergő.

A pályázat már elérhető. A beérkezett első ötletekből jól látszik, hogy alig van szükség az országban  felújításra, ezért meglepő mennyire sokan fognának össze azért, mert leszakadt az osztályterem, gáz a játszótér, vagy nem lehet elüldögélni legendás fák alatt.

Egyes pályázók mobil égboltban gondolkodnak, esetleg a külföldön élő magyarok könyvtárát, a kisgyerekek vagy négylábú barátaink szórakozási lehetőségeit szélesítenék. Mások speciális közösségi fejlesztéseket valósítanának meg, mint az ingyenes és sportolás nélkül is működtethető elektromos bringakölcsönző, vagy egy alapösztönökre építő robotszolgáltatás. Érkeznek közoktatást jobbító vagy helyettesítő programtervek is. Például osztályterem vakolás.

 

A pályázók főleg magánszemélyek és civil szervezetek, bejegyzett másik párt eddig nincs.

A 100 millió feletti Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alap rengeteg kis és nagyobb ötlet finanszírozásához elég. Pályázzatok!

Fontos, hogy november 30-ig küldjétek, mert utána a 350 fős ügyfélszolgálat mellett az MKKP közpénzkutatással foglalkozó intézete is kiveheti a szabadságát.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Ivartalanítási akciót támogattunk Szolnok és Cegléd környékén is – nálunk erre megy el a pénzed, amit kampányra ad az állam

Jelenleg Magyarországon az egyik legnagyobb állatvédelmi problémát a kóbor házi kedvencek mennyisége okozza. Ez a szám a hazai állatvédelmi szervezetek Read more

Tájház és hagyományőrzés Tésen 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alapjának támogatásával hagyományőrzésre és a turizmus fellendítésére fordítottak időt, pénzt Read more

Kesztölcön elszórjuk a pénzt a gyerekekre! – a Kutyapárt kampányra kapott pénzéből bringapálya épül

A Kutyapárt szem előtt tartja, hogy a jövő nemzedék boldogan, játékosan, egészségesen lépjen be a nagybetűs életbe. Ez indokolta a Read more

Szántódi stéget Szántódnak: a Kutyapárt RÓSÁNÉKATÉKA pályázatán támogatást nyert a stég felújítása

Azt álmodtam, hogy a balcsin vagyok. Arra emlékszem, hogy Tihanynál ugrottam egy fejest, azutánúsztam, úsztam a víz alatt, egyszer csak Read more