Elmútkéthét 4.

Elindult a kutyapártos Népfőiskola, csomó tanfolyammal a hegesztéstől a patafizikán át a mindenig. Várunk mindenkit!

Már három vetítésen vagyunk túl az MKKP köz- és kertmozijában, amit vasárnap esténként tartunk a Képviselői Irodaház melletti parkban. Most vasárnap a Szcientológia, avagy a hit börtöne következik. Viszünk mikrót, szóval lesz popcorn.

Felcsúton folytatódott az őrület: írtak nekünk, hogy szedjük ki a szakszerűtlen kátyút, és hogy bontsuk el a buszmegállót, amit ott építettünk.

A kátyút természetesen nem szedjük ki, s nem csak azért, mert hiába kértük, nem kaptuk meg a kátyú pontos műszaki leírását, hanem mert inkább meghagynánk az abszurditást Felcsúton a Fidesznek. A betömött kátyút először körbejelölték, mintha majd csinálnának vele valamit, aztán egyelőre mégiscsak ott maradt.

Az Igazi Mészáros C27-es típusú buszmegállót viszont elhoztuk Felcsútról, talán így mégiscsak jobb, mintha elbontanák. A tervek szerint öt helyre visszük majd el. A sokszorosítás már elkezdődött a Barrington 23-as megálló sokszorosító segítségével. Az építőket pedig beidézték a rendőrségre.

 

Az ajkai kórház pedig egyre furcsább.

 

Fehérvár meg épp most ezért akar minket megbüntetni. Igen, mert megcsinálták, ami amúgy is a dolguk lenne.

És hogy legyen valami unalmas is: itt az elszámolásunk a kampánypénz költésről.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Hibáztunk

NYILATKOZAT Alulírott Nagy Dávid, mint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója kijelentem, hogy: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt honlapján 2021. augusztus Read more

INTÉZKEDÉST FOGANOSÍTUNK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK VONATKOZÁSÁBAN

Túl azon, hogy jövőre már tényleg a Kétfarkú Kutya Párt szeretné ellenőrizni: törvényesen működik-e vajon az Állami Számvevőszék, írunk pár Read more

Védett: Ukrán help közérthető elszámolás 2022-2023

Mire költöttünk pontosan? Mennyi gyógyszer ment Ukrajnába, Kárpátaljába? A kárpátaljai magyarok és ukrán menekültek fogadására mennyi pénzt költöttetek? Dokumentáció van? Read more

Védett: integritás hatóság a közbeszerzésekről

2022 végén a magyarországi "KÜLDJÖN MÁR PÉNZT AZ EU, NEM IS LOPUNK ANNYIT" program keretében létrejött az Integritás Hatóság az Read more