Amit kifestünk, azt megcsinálják 1.

Vagy valami ilyesmi.

We love kátyú!

Szörnyeteg az Erzsébet körúton.

Ez volt az első négyszín festés, amit az első MKKP-s klub után készítettünk. A résztvevők kb. 70 százaléka norvég egyetemista volt, úgy hogy az volt a terv, hogy ha jönnek a rendőrök, akkor mind norvégok leszünk. Aztán sajnos nem jöttek.

Ez nem Banksy vagy Basky, hanem Wanksy.

A Mechwart téren kinőtt a kavicsból egy kavicsfa, hogy aztán egy igazinak udvariasan átadja a helyét.

Kocsmafelújítás Felcsúton. Másnap kimentek az önkormányzattól, és rászóltak a tulajdonosra, hogy gyorsan fesse le fehérre.

 

Csak meg kellett ijeszteni őket, és máris rendbe tették.

Ezért mondjuk kár, hogy eltűnt.

A VIII. kerületi városgondnokság is gyorsan regál. Legalábbis ha virágot lát.

Ez kicsit drága volt. 400 ezer forintot szeretne ezért kérni tőlünk Fehérvár. Mármint gondolom azért, hogy elvégezték a munkájukat.

Fehérvár. Dettó.

Zuglóban pedig fel kell újítani a szemetet, ha szeretnéd, hogy összeszedje az önkormányzat.

A János Kórház felújítási munkálatai is megkezdődtek.

Pomáz. Itt is kb. 2 nap kellett hogy rendbe tegyék az utat.

Ez pedig a Blaha.

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg”

Majdnem napra pontosan egy éve, 2022. június 26-án tartottak időközi önkormányzati választást Budapest VII. kerületében. A kampány során meghirdettünk egy Read more

Zenélő út a XV. kerületben is!

Újabb kiváló zeneslágereket hallhatunk Budapest 15. kerületében! A Pólus Center felé vezető úton egyszer csak eljön az idő, amikor azt Read more

Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában

Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more