Lezárult a RÓSÁNÉKÖTÉKA pályázat 1. fordulója

Az MKKP második közpénzt tékozló pályázatára 401 projektterv érkezett.
A pályázók összesen nagyjából 979.122 millió forintot szeretnének (kerekítés után:979.120 Ft), amely összegnek 1 százalékára lesz elég az idei párttámogatásunk, de már elkezdtük a tárgyalásokat az elefánttyúkokkal, hátha vállalják a maradék összeget tartalmazó tojások kiköltését.
Addig is próbáljuk faragni a 2. fordulóba továbbjutók költségeit, sok pályázónak nem tudunk a teljes projektre adni és lesz olyan, hogy nem pénzzel, hanem a meglévő pártvagyonunk kölcsönadásával és kreativitással tudunk segíteni.

Látszik, hogy a színházak és az iskolai szabadidős és fejlesztő programokra már szinte semmi állami pénz nem jut, rengeteg ilyen pályázat érkezett és fő is a fejünk, mert nagyon nehéz volt választani közülük, ám a teljes kulturális és oktatási szférára majd akkor lesz elég forrásunk, ha megérkeznek a tavasszal ránk leadott ganümédeszi szavazatok és végre kormányra kerülünk.

Ezeken kívül jött pályázat közkemencére, könyvtáros futtatásra, pénzmegsemmisítőre, matekversenyre, 4 darab fogra, egy sor csillagászati és régészeti projektre, ami szuper lehet, ha majd a középkorban és a rómaiak idején is politikai hatalomra tőrnénk. Pályáznak a pollenkárosult belvárosiak, a földcsakra gyógyítók, a hajléktalansegítők, az érzékenyítők, a festők, a filmesek, a fotósok, az énekesek, orvosok, ügyvédek, egy egy falu és lehet lesz az alakuló sportlégierőnk mellé békehadtestünk és vitorlásflottánk is.

Az biztos, hogy idén érdemes lesz helyben maradni, vagy legalábbis az országban, ha élvezni akarjuk a közpénz-tékozlás eredményeit, a pályázatoknak ugyanis csak kisebb része intergalaktikus.

A nyertes koncepciók felkerülnek weboldalunkra a projekt címével, rövid leírással és egy képpel.  Ezekre lehet majd szavazni, aminek eredménye a 2. forduló pontozásába is beszámít, bár nem döntő.

A kidolgozott pályázatokat 2019. március 15-ig bíráljuk el. Ekkor lesz végleges, hogy mit tudunk megvalósítani a továbbjutók közül. A nyertesekkel ezt követően kötünk szerződést.

Az idén két választási őrület is lesz (uniós és az önkormányzati), amire nincs kampánytámogatás. Mivel a pénzünk nagy része a pályázatokra megy idén is, ezért várjuk az önkéntesek jelentkezését, akik segítenének az aláírásgyűjtésben.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [435.86 KB]

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Hibáztunk

NYILATKOZAT Alulírott Nagy Dávid, mint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója kijelentem, hogy: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt honlapján 2021. augusztus Read more

INTÉZKEDÉST FOGANOSÍTUNK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK VONATKOZÁSÁBAN

Túl azon, hogy jövőre már tényleg a Kétfarkú Kutya Párt szeretné ellenőrizni: törvényesen működik-e vajon az Állami Számvevőszék, írunk pár Read more

Védett: Ukrán help közérthető elszámolás 2022-2023

Mire költöttünk pontosan? Mennyi gyógyszer ment Ukrajnába, Kárpátaljába? A kárpátaljai magyarok és ukrán menekültek fogadására mennyi pénzt költöttetek? Dokumentáció van? Read more

Védett: integritás hatóság a közbeszerzésekről

2022 végén a magyarországi "KÜLDJÖN MÁR PÉNZT AZ EU, NEM IS LOPUNK ANNYIT" program keretében létrejött az Integritás Hatóság az Read more