Elnöki megtekintés Szegeden

Dada Suzi elnök és Kovács Gergő elnök megtekintette a párt szülővárosát, Szegedet, ahol nem helyezett ki csikkszavazót. A szegedi passszvistákkal folytatott jó hangulatú beszélgetés során elhangzott, hogy csak a Dugó téren össze lehet szedni ezer támogató aláírást a párt Európai Parlamenti listájára. A tér népe ezzel megerősítette Szeged pozícióját a legjobb fej magyarországi városok listáján. Szó esett az önkormányzati választásról is. A jelenlevők között felosztottuk Szeged választókörzeteit, amivel a felkészülés nagy része meg is történt. Már csak meg kell várni amíg átvehetjük a város kulcsait. Átbeszéltük a szegedi közvécék helyzetét is, de csak a Tiszapartot találtuk. A megoldást természetesen erre is a kutyapárt fogja szállítani! Stay tuned!

A csikkszavazó kihelyezése az okból várat magára, hogy egyelőre nem találtuk meg a megfelelő kérdést. Jó lenne a “Több mindent? Kevesebb semmit?”, de ha valakinek van jobb, a szegedi közéletre inkább reflektáló megszavaztatni valója, az ne fogja vissza magát! Küldjön baglyot, vagy emilt, vagy mondja el a mellette ülőnek!

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Újjáépült a szegedi űrállomás, mélytengeri hangulat a Széchenyi téren – Ezt csináltuk Csongrád-Csanád megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Oktatás másképpen, a nulláról – Horn György előadása az Államalapításról!

Az igazgatás munkacsoport szervezésében több előadás is megtartásra került 2023. augusztus 20-án, az MKKP új államalapítás rendezvényén. Ezek közül a Read more

Új államalapítás / Külpolitika a NER-en túl – Káncz Csaba előadása

Az igazgatás munkacsoport szervezésében több előadás is megtartásra került 2023. augusztus 20-án, az MKKP új államalapítás rendezvényén. Ezek közül az Read more

A magyar mezőgazdasági nihil és ami mögötte van

Igazgatási Munkacsoport - Népfőiskola kooperáció 2023. június 30-án Tálas Sándor gazda tartott Népfőiskolai előadást a magyar mezőgazdaságot uraló nihilről, arról Read more