Húsvét közeledtével véletlenül feltámasztottuk az Együttet

Az MKKP így húsvét közeledtével a feltámasztással is kísérletezett, sikerült is az Együttet 1 órára életre keltenünk a Keleti aluljárójában. Elkértük az Együtt pultjait, miután megszűntek, amiket köszönünk szépen. (Begyűjtöttük régebben a 4K! feleslegessé vált standjait is. ) Természetesen átragasztottuk őket MKKP-re, de úgy tűnik, egyet kifelejtettünk. Maguk a standok egyébként évgyűrűkként hordozzák magukon a magyar politika történetét: alapból az volt rajtuk, hogy Együtt-PM, erre jött az immár külön induló Együtt, majd erre az MKKP. Kíváncsian várjuk melyik párt ragasztja majd egyszer felül az MKKP-s feliratokat.

1 óra után aztán megjött a saját stand. Szegény passzivistáink eléggé összezavarodva érezhették magukat, mert mint kiderült véletlenül LMP-s tollakat adtunk nekik a stand mellé.

Természetesen az Együttes pultnál LMP-s tollal gyűjtött aláírásokat elharmadoljuk majd az érintett felek közt.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Védett: Eladta az önkormányzat egy társasház kertjét és egy utca közepét

Csak a szokásos, szükség volt még egy lakóparkra. És ismét figyeltek arra is, hogy még pénzt se nagyon keressenek a Read more

Oktatás másképpen, a nulláról – Horn György előadása az Államalapításról!

Az igazgatás munkacsoport szervezésében több előadás is megtartásra került 2023. augusztus 20-án, az MKKP új államalapítás rendezvényén. Ezek közül a Read more

Új államalapítás / Külpolitika a NER-en túl – Káncz Csaba előadása

Az igazgatás munkacsoport szervezésében több előadás is megtartásra került 2023. augusztus 20-án, az MKKP új államalapítás rendezvényén. Ezek közül az Read more

A magyar mezőgazdasági nihil és ami mögötte van

Igazgatási Munkacsoport - Népfőiskola kooperáció 2023. június 30-án Tálas Sándor gazda tartott Népfőiskolai előadást a magyar mezőgazdaságot uraló nihilről, arról Read more