Vonatosorbánok szakszerű használata

Esztergomban jártunk pár hónapja. Álldogált egy roncsautó már jó ideje a város főutcáján, gondoltuk kipróbáljuk a vonatosorbán eljárást, hátha elszállítják.

Már korábban úgy tűnt, hogy vonatosorbán felbukkanása esetén, hamar intézkednek az illetékesek.


Vonatosorbán célirányú szakszerű használata Esztergomban

Aztán úgy alakult, hogy lúzerek voltunk, meg a rendőrök is arra jártak, úgyhogy jegyzőkönyv, feljelentés kerekedett a dologból. Vicces volt amúgy, mert a kékek is panaszkodtak a kocsira, merthogy nekik kellett még fél éve odébb tolniuk, mert valami nyomi helyen állt ráadásul. Elszállítani meg nekik nem szabad, ők csak nézhetik. Meg odébb tolhatják, ezek szerint.

Az akció sikeresnek bizonyult, a kocsi pár nap múlva eltűnt.


Fotón a hűlt hely

Pár hónap alatt aztán a rendőrség is lezárta nagy erőkkel a nyomozást, ejtették a vádat és megszüntették az eljárást.

Aztán egyszer csak kaptam egy idézést, hogy ugye fél évvel ezelőtt is kikerült pár vonatosorbán a városban, úgyhogy ugorjak már be a kapitányságra vallomást tenni ez ügyben. 

Örömmel mentem be, hiszen egyértelműnek tűnt a probléma súlyossága, tuti semmilyen más graffity vagy plakát nem került ki az elmúlt fél évben a városban, szóval ez egy igen fontos ügynek ígérkezett.

És hát igen, valóban tettünk ki egy plakátot. A buszpályaudvartól pár méterre levő elhagyatott, nem tudom milyen épületre.

Leginkább azért, mert nem csak egy kidobott wc csésze árválkodott a helyen, hanem jól össze is volt szarva körülötte minden. 


Esztergom belvárosa, 2018 őszén

Elsőre úgy tűnt, most nem működött a dolog, vonatosorbán másnapra eltűnt, de a szart ott felejtették. A vonatosorbánból meg plusz szemetet képeztek a város tisztaságáért pénzt kapó szervek.


Takarít a város. Ismét jó helyre kerültek az adóforintjaink.

De aztán mégis. Elég volt kiposztolni facebook-ra a történteket, és láss csodát: másnapra eltűnt a több éve ott gyűlő kaka.

Persze le is lehetett volna tagadni mindent, nem volt semmi bizonyíték ellenünk, de gondoltuk, inkább kipróbáljuk, hogy ilyenkor ez most bűnnek számít-e. Beszámolunk majd az eredményről. Esztergom pedig addig is nyugodtan fejlődhet tovább.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Újabb betonbigyókat vettünk kezelésbe Kecskeméten

Betonbigyó radarunk jelzett, mi pedig követtük a koordinátákat és ezekre bukkantunk! Érdekes tulajdonsága a városoknak, hogy mindenfelé járva lépten-nyomon mindenféle Read more

Felújították a pécsi járdát, amire játékokat festettünk, majd jött a váratlan fordulat

Réges rég a messzi-messzi Pécs városában festettünk az iskolához játékokat. Szerették. Ugróiskoláztak, társasoztak. Aztán jött a szokásos "egyikszemünksír-amásiknevet"... Az önkormányzat Read more

Segítettünk egy M.Lőrincz nevű embernek ingatlant találni Balatonfenyvesen

Elmentünk Balatonfenyvesre, mert alábbhagyott az ingatlanpiac és ezt nem hagyhatjuk! Tudunk valakit, aki szívesen vásárolna, nem volt más dolgunk, mint Read more

Kátyúevőszörny-etetőhely

Nem, nem a hosszúszó versenybe nevezünk! Pécsváradon a Dombay tónál elszaporodtak a kátyúevőszörnyek. És esznek, csak esznek. A kátyúk pedig Read more