Vigyázat! 3 szónál hosszabb, értelmes mondatok

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat. 

Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet.

Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem azzal, hogy mit mondott egy politikus vagy hogy más párt épp mit csinál. A magyar politika ma gyakorlatilag arról szól, hogy egymást szidják a pártok, az MKKP viszont nem szeretne még több utálkozó embert látni az országban. Ellenben célunk az aktív, cselekvő állampolgárok arányának 127% fölé emelése. Az átlagos testmagasságot 35 százalékkal emelnénk meg. A koleszterinszintet 20 százalékkal tervezzük csökkenteni. 

A problémákra igyekszünk úgy felhívni a figyelmet, hogy az emberek nevessenek rajta és ne dühöngjenek.

Mi úgy döntöttünk, hogy mielőtt szívrohamot kapnánk a kilátástalanságtól, inkább szép, vicces és hasznos dolgokat csinálunk.

Alapvetően négyféle probléma van. 

A bolygóközi konfliktusokat és a galaktikus válságokat bármikor megoldjuk, akár visszamenőlegesen is.

 

Léteznek olyan strukturális gondok, amikkel nem tudunk mit kezdeni, amíg nem nyerünk választást. Ezekkel szokott foglalkozni a többi párt. Elmondhatnánk mi is naponta, hogy milyen rossz az egészségügy vagy az oktatás, de ettől az égvilágon nem fog változni semmi, csak még szörnyűbb lesz a hangulat.

Más ügyekre felhívjuk az önkormányzatok figyelmét és elérjük, hogy megoldják őket, ha már egyszer az ő dolguk lenne. Megfigyeltük, hogy ha foglalkozunk egy problémával, akkor ennek hatására sok esetben eszükbe jut az illetékeseknek, hogy elvégezzék a feladatukat. Festünk az omladozó János Kórházra (nem mi voltunk!): kifestik. Felújítjuk a szemetet, elviszik. Kifestjük a járdát, megcsinálják. Felcsúton végül nem kellett visszaállítanunk az általunk betömött kátyú eredeti állapotát. És talán lesz rendes bicikliút Rákosrendezőn, ha már 10 millióért őriztették fél éven át, nehogy befejezhessük az aszfaltozást.  Az űrállomások mellett buszmegállókat is építünk, eddig csak Pécsen bontották le, itt viszont legalább rájöttünk, hogy a környéken bármire ráfújjuk, hogy buszmegálló, azt elszállítják.

Ha pedig egy ronda padról, egy használhatatlan fahídról vagy egy lekopott zebráról van szó, passzivistáink szívesen kézbe veszik az ecsetet és a fúrót.

Eszközeink mindehhez a street art, a hackelés, a happeningek, a gorillakertészkedés, a közterületi felújítások, az újság, a színház és a film, a számítógépes játékok és a zene, továbbá minden más, útközben kifejlődő műfaj. Mindebben szívesen dolgozunk együtt olyan civil szervezetekkel, akiket lelkesít a problémák megoldása.

Mivel a Szíriuszi Sör-, És Fűpártot leszámítva, a többi párt gyökeresen másfajta tevékenységet folytat, olyat aminek legfőbb célja a kommunikáció és nem az, hogy történjen is valami, ezért velük jelenleg nem tudunk mit kezdeni.

Természetesen, amint megjelenik az a párt, amelyik aktívan közreműködik a közhangulat javításában és a problémák konkrét megoldásában, szívesen dolgozunk vele együtt.

A pártok személyeskedő stílusától, öncélú létezésétől teljes mértékben elhatárolódunk, és önkéntes energiáinkat társadalmunk élhetőbbé tételére összpontosítjuk. Mi az emberek gondolkodás módját szeretnénk megváltoztatni. Számításaink szerint 500 év munkája után ez a közösség képes lesz felismerni valós érdekeit, és képviseletére méltó pártot választ majd magának.

A 2018-as országgyűlési választásokon nulla forintból elindultunk, és hála a sok ezer passzivistának országszerte 1,79%-ot értünk el, ami 100 000 szavazót jelent.

A Ganümédeszen ránk leadott szavazatok megérkezéséig a Parlamentbe kerüléshez ez nem volt elég, de kapunk párttámogatást, így hozzákezdtünk programunk megvalósításához, hogy mire hatalomra kerülünk, már ne legyen semmi dolgunk. 

Felállítottuk a Rendkívüli ügyek Minisztériumát, hogy megoldjuk a települési problémákat és városfelújítási ügyeket eddigi tapasztalataink és a street art módszerek alkalmazásával. A minisztériumhoz érkezett bejelentéseket több féle módon kezeljük. Van olyan probléma, amit mi is meg tudunk oldani, de legjobb ha el tudjuk érni valamilyen figyelemfelhívó akcióval, hogy az önkormányzat megoldja.

Megalapítottuk a Kétfarkú Népfőiskolát, hogy az oktatás teljes betiltására is felkészüljünk és hogy másoknak kelljen tanulni helyettünk. Iskolánk országosan kiemelkedik az oktatók ingyenessége tekintetében és tandíj sincs. Népszerű az Idegennyelvi Tanszék, egyedülálló a sporttagozat, a Műhelytudományok Kar koedukált ívhegesztő képzése máris legendás. Folyamatosan jelentkeznek az oktatók, úgyhogy rengeteg féle hasznos tanfolyamot szervezünk. Ne kelljen magolni, de legyen ész! 

Amikor tavaly először 190 millió közpénzt kaptunk, ijedtünkben kiírtuk a Rózsa Sándor I Népi Kampánypénz Tékozló Alap pályázatot és nagy részét óriásplakátok helyett a ti ötleteitekre költöttük el. Idén a jóval szerényebb párttámogatásunk (60 millió) egy részét kapjuk csak meg. Eltékozlására mégis több, mint 400 pályázat érkezett, ami között van minden: óvodafelújítás, közkemence építés, skatepark, sikerélmény automataés  négy darab fog is.
A magánszemélyek, barátok, egyesületek és az elmaradt állami pályázatok miatt a színházak, szociális intézmények, menhelyek összes projektjére nem elég a pénzünk, de majd nyomtatunk. 

Minden pártnak kell, hogy legyen egy saját médiája, ami azt ír róla, amit szeretne, ezért mi kiadjuk a független Központi Újságot