Megeszik a szavazat! A Fidesz malmára hajtják a Fidesz szekerét! EL VE SZIK A SZA VA ZAT!

Most, hogy tegnap sokan megtudták, hogy elindulunk Budapesten pár kerületben az önkormányzati választáson, megjelentek azonnal az ilyesmi kommentek. Gondolom most ezt kell majd hallgatnunk másfél hónapig, úgyhogy egyszer még foglalkoznánk ezzel.

Drága emberek!

4 budapesti kerületben indulunk külön minden egyéni körzetben, Csepelen egy darab körzetben, emellett Ajkán, Orfűn, Perbálon és Fülöpjakabon.

Ezek összlakossága kb. 350 000. Az ország területének 3,5 százalékán lehet majd ránk szavazni.

Ráadásul ezekben a kerületekben sem indítunk polgármesterjelölteket és budapesti főpolgármestert sem, továbbá semelyik megyeszékhelyen sem indulunk, sok helyen épp azért, hogy ne kavarjunk be az összefogásba.

Ezek után azt mondani, hogy majd miattunk nem tud nyerni sok helyen az ellenzék, eléggé hát furi.

Szóval szerintem emiatt felesleges ránk haragudni, meg ha már mindenképp valakire haragudni akartok,akkor talán érdekes lehet, hogy ennél mennyivel több helyen kavar be egymásnak az ellenzék, amiről itt olvashattok.

Az meg plíz ne legyen már gond, hogy egy Budapesten 4 százalékon álló párt el mer indulni 1-2 kerületben.

Hogy miért akarunk elindulni és hogy milyen esélyeink vannak, arról pedig itt olvashattok.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kereshet új polgármesterjelöltet a Fidesz a XVIII. kerületben

Drága Fidesz! Vagy bármelyik párt. Ez történik, ha hasonló ügyekbe akartok minket belerángatni: lebuktok. És arra talán még jó volt Read more

Így NE csinálj ál-oknyomozó anyagot

Két állításra lett felhúzva az Toroczkai László csodálatos, Kutyapártot "lejárató" videója, amiből végül is egyik sem igaz. A két tévedéséből Read more

Keddi kaland: utazz Pannonhalmára, juss be az igazgatóhoz, és győzd meg a Főapátot, hogy ne vegye el az egyház a II. kerületi önkormányzat 1,6 milliárd ft értékű ingatlanát!

A minap elutaztam Pannonhalmára, hogy megpróbáljak bejutni az illetékesekhez, és személyesen kérjem a Főapátot, hogy ne vegye el az önkormányzat Read more

Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete

Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé van így: sorra épülnek a lakóparkok és Read more