Módszereink működnek Vol.1569

Sok politikusnak okoz gondot, hogy megvalósítsa vízióit, de a kutyapártosoknak nem. 

Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket tudunk produkálni. 
Rengeteg ügyre hívtuk már fel az önkormányzatok és a felelősök figyelmét, és értük el, hogy megoldják őket, ha már egyszer az a dolguk.

Budapesten számos sikerünk volt ilyen ügyekben. 
Ezúton is köszi, hogy bizalmat szavaztatok a II, XII, XIV és XV. kerületben egy-egy képviselőnknek. Ők mostantól nemcsak a gerillamódszerekkel, hanem döntéshozói hatáskörrel tudják tenni a hasznos, szép és vicces dolgokat.

De máris itt van két újabb sikersztori! 

A XXI. kerületben ugyan nem lett képviselőnk, de közfigyelmet élveznek az akcióink.

Kis lépés Csepelnek ez a legalább kétezer forintos beruházás, de legalább nekünk is egyszerűbb lesz ráfesteni, ha végre elkezd valami ott is működni.

Kecskeméten el sem indultunk, mégis mi irányítjuk a városfelújítást.

A több éve a főtéren hagyott lámpacsonk esetében a kétfordulós akció hatott.
Előbb nagyberuházásban gondolkodtunk, és olajfúrót telepítettünk a csonkra, aztán inkább mégis meghagytuk az eredeti funkciót, és korszerű közvilágítással próbálkoztunk. 

Ezután már csak pár hónapot kellett várni, míg arra sétált egy hivatalnok. 

Továbbra is várjuk bejelentéseiteket országosan és galaktikus szinten is! 

Komment!
Ez is érdekelhet:
A gyász öt fázisa – avagy a HÉV-probléma és annak feloldása

Az alábbi írásban a gyász 5 fázisának segítségével bevezetlek titeket a csepeli tömegközlekedés problémáiba, terápiás jelleggel megkísérlek megbékélni a jelen Read more

Csikket szedtünk volna a csepeli HÉV sínei közül, de kiderült, hogy még nekünk kéne fizetnünk érte

Zöldkutya heteket tartunk áprilisban, amihez kapcsolódóan igyekszünk minél több helyen szemétszedő akciókat szervezni. Így történt például Szombathelyen, Kőbányán, valamint Csepelen Read more

Rovarhotel, mélyvízi buszmegálló, Pacaltoros – Ezt csináltuk mostanában Csepelen

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

TELEPORT, avagy mindent Csepelért!

Az M0-ás Szigetszentmiklósnál végleg elesett. Aki csak azért szeretne bejutni a fővárosba, hogy aláírja az EP listánkhoz az ajánlóívet, azt Read more