Önkormányzati blog – XII. kerület 4. Vagyonnyilatkozati bizottság hahaha

Megalakult az önkormányzat. Juhéé!!!

A jeles alkalomból már azt hittem, hogy kapunk pezsgőt. De gyerekpezsgő volt. Meg süti. Ha tudtam volna, viszek gyerekkokaint. Aztán gyorsan ki kellett menni a teremből, mert jöttek a nemzetiségi önkormányzati képviselők. Egyikük már kérdezte, hogy mennyi pénz van a bankszámlájukon, mondták neki, hogy nincs bankszámlájuk.

És én lettem a vagyonnyilatkozati bizottság (nem csinál semmit) elnöke.

Na de hogy ez a vagyonnyilatkozati bizottság

Nem okozott különösebb meglepetést, hogy ennek lettem az elnöke, hiszen életutam – ahogy a helyi újság is megírta – erre rendeltetett.

Sejteni lehetett persze, hogy nem sok mindent csinál, de hogy ennyire semmit, azon én is meglepődtem.

A képviselőknek le kell adniuk minden évben a vagyonnyilatkozatukat, ilyenkor összeül ez a bizottság és megállapítja, hogy mindenki leadta. Pont.

Így a bizottság első ülésének legfontosabb célja az volt, hogy 10 perc alatt tartsuk az időtartamát.


A fekete, kerek süti már fogy, de a barnából még rengeteg van. (Szelfi: Vágó István)

Sikerült! 8 percig tartott az ülés. Ennyi idő alatt viszont nem lehetett megenni a sütiket. És a Windows se biztos, hogy felállt ilyen gyorsan a képen szereplő laptopon.

Nagyon izgultunk, hogy mindenki megszavazza-e, hogy mindenki leadta a vagyonnyilatkozatát, miután mindenki leadta a vagyonnyilatkozatát.

Lerágtam a körmöm.

Feláldoztam hat kecskét egy perui oltáron, hogy összejöjjön.

És igen! Megszavazták.

Még unalmasabb rész

A bizottság nem vizsgálhatja, hogy valósak-e az adatok, de ami a még viccesebb, hogy azt se, hogy mennyivel gazdagodott valaki tavaly óta, a tavalyi vagyonnyilatkozatokat ugyanis le kell szedni a netről, így lehetetlen összehasonlítani az ideiekkel. Állítólag ez így konkrétan a törvény.

Igazság szerint az nem is érdekelne különösebben, hogy kinek mennyi a vagyona, az azért leginkább az ő dolga, hogy 50 éves korára mije lett. Viszont annál érdekesebb, hogy évről-évre mennyit gyarapodott valaki, hiszen ha ez nem stimmel a jövedelméhez képest, akkor ott valami sunnyogás lehet. És ez az, amit nem lehet megnézni.

Annyit tudok kb. csinálni, hogy lementegetem a vagyonnyilatkozatokat és akkor majd 3 év múlva meg lehet nézni, hogy okésak-e a számok.

Ja meg beterjesztek majd egy határozati javaslatot, hogy had’ töltsek el egy hetet minden képviselő lakásában és akkor át tudom majd tekinteni az érékesebb ingóságaikat is.

Ez aztán már annyira unalmas

Egyébként lehetne mindezt úgy is csinálni, hogy tényleg legyen legalább valami minimális értelme.

Szerencsére mások már leírták, ezeket majd megpróbálom legközelebb megszavaztatni, hátha.

Ha nem szavazzák meg, akkor majd felkapom a vagyonnyilatkozatokat és elfutok velük, hogy végre történjen valami.


Már csak egy darab kerek, fekete süti maradt.

 

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more