Egy sima alpolgármesteri fogadónap elektronikus zenével

Csak egy klasszikus alpolgármesteri fogadónap a Live Animal Transport élő elektronikus zenei projektjével.
Semmi különös.


Valyo-val talán meg lehet oldani az élet visszavezetését a Duna-partra.


Ezen az ábrán nyomon követhetjük a Duna 1020-2020 közötti hangulatváltozását.

A fiatalok megszólítása szelfivel és zászlókkal.

Letelt a Fradi év, a kerületet elborító Fradi táblák hamarosan eltűnnek!

A kerülettől például még városképi szempontból sem kértek engedélyt, pedig azt sem sima állampolgárként, sem Pinceszínházként, sem alpolgiként nem lehet megúszni.
(Én a Lónyai utcai buszmegállónkkal tesztelem a folyamatot és nagyon sokáig tartott a városképi siker. És az még nem az utolsó állomás a buszmegálló legalizálás felé vezető úton.)

A lényeg mégis, hogy lekerülnek a táblák és a Fradinak az eredeti állapotokat kell visszaállítani.  Egy szép barátság kezdete, hogy néhányat átvesz és megtart a kerület művészeti és információs célra. Inkább művészetire. Szigorúan néhányat!
Hamarosan lehet majd pályázni a megmaradt felületekre.
Az Oplaprojekttel is ezekről beszélgettünk. 

Köszi a LAT-nak a hat órás workshopot!
A vendégeknek és azoknak a hivatali dolgozóknak, akik bemerészkedtek, mindnek bejött.


broderferenc  (Live Animal Transport)


Paxtibi (Live Animal Transport)

Vége!

ÜVEGZSEB:
A fogadónap költségvetése: 4-600 forint áramfogyasztás, 6 adag kávé és 7 üveg ásványvíz volt.
A rántott sajtot én fizettem és a többieknek is adtam belőle. A fedezete az a konyhapénz volt, amit a decemberi repi vacsorákon megspóroltam.
Fotó: Gámán Zsuzsi örömmel.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Ellopták a nemzeti konzultációinkat

2024 elején, az előző nemzeti konzultációnál nyomkövetőt tettünk az egyik válaszborítékba, hogy megnézzük, mi történik vele. Akkor kiderült, hogy lényegében Read more

Strasbourgban is megtámadtuk a „szuverenitásvédelmi” konzultációt és plakátkampányt

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel és Dr. Heindl Péter jogásszal közösen még 2023 késő őszén kezdeményeztünk eljárást a Nemzeti Választási Read more

„A Kutyapárt még mindig felívelő ágon van a választók és az újságírók szemében” – Interjú Mikecz Dániel politológus, mozgalomkutatóval

Az Egyesült Királyságban titokban működő Magyar Nemzeti Kutyapártsimogató Szalon, Soros-modellügynökség és Kétfarkú Szigetek Baráti Köre rendszeresen szervez online találkozókat az Read more

Teltházas rendezvénnyel mutattuk be Ajkán, hogy mire jó a részvételi költségvetés!

Ajkai képviselőinkkel már 2023 őszén felkaroltuk a részvételi költségvetés gondolatát. Azóta szerveztünk plakátkampányt, konferenciát és megbeszéléseket is, hogy ismertessük, milyen Read more