Egy rendelet alapján lehet kérni pénzt az Önkormányzattól. Kár, hogy csak ők tudnak róla.

Kétféleképpen kérhetnek pénzt a XII. kerületi Önkormányzattól társadalmi szervezetek. Van egy normálisan meghirdetett 10 milliós keret, amire részletes költségvetéssel és leírással lehet pályázni. És van a 2014/5-ös rendelet, ami alapján évente nagyjából 50 milliót osztanak ki. Itt elég annyit írni, hogy például szokásos programjainkra (működési költség). De ami érdekesebb: úgy tűnik, utóbbiról csak azok tudnak, akik évek óta kapják ezeket a pénzeket.

 

“Mindenki kapott, aki kért.”

– mondta Fonti Krisztina alpolgármester, amikor kértük a pályázaton részt vevők listáját. Azt szerettük volna alapból tudni, hogy vajon a pályázók közül a megfelelőeket sikerült-e kiválasztani, de ezek szerint nem volt nehéz dolga Pokorni Zoltánnak: aki pályázott, az nyert.

 

“A rendelet nyilvános, megtalálható az Önkormányzat honlapján.”

Megkérdeztük hát az Önkormányzatot, hogy honnan értesülhettek a kerületi civil szervezetek a lehetőségről.

Hogyan volt meghirdetve ez a lehetőség, kapott-e kellő nyilvánosságot, hogy mindenki tudjon róla?

A Rendelet nyilvános, megtalálható az Önkormányzat honlapján.

Tehát a pályázati lehetőségről nem számolt be a Hegyvidék újság, a Hegyvidék TV, az önkormányzat facebook oldala, se cikkben az önkormányzat weboldala.

Az említett rendelet valóban megtalálható az Önkormányzat weboldalán és bizonyára meg is találta legalább három ember hat év alatt.

Lássuk mi a teendőnk tehát, ha érdekel, hogy a XII. kerületi civil szervezetek hogyan pályázhatnak az Önkormányzatnál.

  1. Menjünk el a kerületi Önkormányzat weboldalára.
  2. Válasszuk az önkormányzat menüpontot.
  3. Itt ne tévesszen meg minket a “pályázatok, felhívások” almenü, azzal nincs dolgunk, a “működés”-re kell klikkelnünk.
  4. A megjelenő új oldalon válasszuk a “rendeletek tára” menüpontot.
  5. Eztán pedig klikkeljünk magabiztosan a “2014-es évre”.
  6. És már a célegyenesben is vagyunk, itt a többi 2014-es rendelet közt már mosolyog felénk a 5/2014. (III. 4.) Bp. Főv. XII. ker. Hegyvidéki Ök. Kt. rendelet az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának, átvételének rendjéről (Egységes szerkezetben a 41/2015. (XII. 22.), a 29/2017. (VII. 6.), a 19/2018. (IV. 27.) és a 24/2019. (VI. 21.) rendelettel.)” Ami egyébként másról is szól és ez egy rendelet a maga – földi halandó számára – értelmezhetetlen szövegével. Ebből derül ki, hogy hogyan lehet pályázni, illetve hogy egyáltalán lehet.

 

(A pályázatok részleteit nem tudom linkelni nektek, mert nem fotózhattam le azokat, hanem csak jegyzetelni volt szabad a Kulturális Irodán.)

 

A POFOSZ nem létező kerületi szervezete enne egyet 250 ezerért

Aki pályázott már valaha bármilyen pénzre, az tudja, hogy részletes költségvetésre van mindenhol szükség és pontosan le kell írni, hogy az ember mire szeretné költeni a pénzt. Ehhez képest itt így néz ki egy pályázat.

Ez itt a Politikai Foglyok Országos Szövetségének a pályázata, akik szeretnének egy jót enni a XII. kerületi lakosok pénzéből.

Tisztelt Polgármester úr!

Azzal a kéréssel fordulunk önhöz, hogy tavalyi támogatásához hasonlóan 2019-re is egyszeri, 250 000 forint támogatásban részesíteni szíveskedjen a POFOSZ XII. kerületi csoportját. A támogatást tagságunk évzáró vacsorájára és szerény ajándékainak költségeire fordítanánk. A rendezvényt az előző évek hagyományaként tervezzük megrendezni.

És pont. Ennyi. Ez bőven elég ahhoz, hogy megkapják a pénzt. Az elszámolás pedig egy darab számla 250 000 forintról egy egészségügyi szolgáltató Kft.-től, aki nyújt egyébként vendéglátóipari szolgáltatást, a Barabás Villában.

Érdekes lehet, hogy úgy tűnik nem is létezik XII. kerületi szervezete a POFOSZ-nak.


A kerületi szervezetek felsorolása a POFOSZ weboldalán

Persze előfordulhat, hogy csak lefelejtődött, úgyhogy írtunk nekik egy érdeklődő emailt három hete.

Sajnos nem érkezett válasz a mai napig.

 

Szokásos céljainkra, mint például működési költség

Hasonlóan enni szeretett volna a Farkasvölgyi Baráti Kör, így az alább kéréssel fordultak az Önkormányzathoz:

Szokásos rendezvényeink céljára (Beleértve a megszervezésükhöz, lebonyolításukhoz, adminisztrációs költségeinkhez, koszorúzáshoz tartozó költségeket) 2019-ben is 150 000 forintot szeretnénk kapni. Kérjük ennek betervezését az Önkormányzat költségvetésébe.

Ők a kapott pénz 80 százalékát költötték kajára, üdítőre és kőbányai sörre. A támogatást készpénzben kérték, mert nincs bankszámlájuk, hogy ezzel is takarékoskodjanak, ami igazán kedves tőlük.

A szervezet képviselője dr. Bácsy Zsolt, korábbi kerületi KDNP-s képviselő. Székhelye pedig dr. Bácsy Zsolt és dr. Gaál Katalin közös tulajdonú lakása. Gaál Katalin volt a kerületi KDNP korábbi elnöke.

 

 

Van, aki még azt is elfelejtette beleírni, hogy mennyit kér

Az igen megengedő pályázati kiírás három dolgot kér a pályázóktól: a szervezet neve, a kért összeg és egy mondat, hogy mire kell a pénz.

A Sztehlo Lili Kulturális Egyesületnek ezt sem sikerült teljesíteni: ők elfelejtették megírni, hogy mennyi pénzt szeretnének, úgyhogy ők hasraütésre 150 000 forintot kaptak, amiről egy magánszemély állított ki nekik számlát.

A szervezet elnöke dr. Bernyák Adrienn, a zugligeti suli igazgatója, kerületi fideszes képviselő, akinek ez a csillebérci ház szerepel a vagyonnyilatkozatában.

 

Gaál Katalinék másik egyesülete kiszámlázta a postaköltségét annak a levélnek, amiben elküldték a számlákat

A Keresztény Konzervatív Egyesület is tudott a lehetőségről, ennek elnöke Gaál Katalin, a XII. kerületi KDNP volt elnöke, az egyesület székhelye is az ő otthoni címe. Az Egyesület a Mindszenty és a Márton Áron szobrot koszorúzgatja és előbbit grefitimentesíti.

A pályázatok eredményéről nem kell semmiféle beszámolót írniuk a támogatottaknak, számlákat kell csak hozniuk. A Keresztény Konzervatív Egyesület számlái közt van egy 685 forintos postaköltség, ami működésüket elnézve, nem igen lehet más mint annak a levélnek a postaköltsége, amiben elküldték ezeket a számlákat.

Írtunk nekik is egy levelet, mert most költöztünk a kerületbe és szerettünk volna bekapcsolódni a munkájukba.

Sajnos válasz innen se érkezett.

 

Az üdítő kivétel is a ti pénzetekből sütizik a Szépkilátásban

Üdítő kivétel a fideszesek-kdnp-sek egyesületei közt a Kovács Lajos fideszes képviselő lakásán bejegyzett, Kövesdiné Martin Nóra, a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat fideszes elnöke által vezetett Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület, akik valóban érdemi munkát végeznek a kerületben.

Bár azt náluk sem érteni, hogy miért a kerület lakói fizetik, amikor az egyesület tagjai elmennek a Szépkilátás cukrászdába sütizni egyet.

 

Az egyházak és a fideszesek szerencsére tudtak róla

Ha a kerület lakói nem is, de legalább az egyházak és a helyi fideszesek tudtak a lehetőségről. A pénz nagy része egyházi intézményekhez, egyházakhoz köthető civil szervezetekhez ment. Szegény egyházak, mintha nem fulladnának bele amúgy is a pénzbe. És mint látjátok, jutott a helyi Fidesz-KDNP tagjaihoz köthető egyesületeknek is.

 

Majd a polgármester eldönti

Az átláthatóságot szem előtt tartva a pályázatokról egy személyben dönt a polgármester közelebbről meg nem határozott szempontok alapján. Majd ezek bekerülnek a költségvetésbe. Tehát nem szavaz róluk külön sem a Kulturális Bizottság, sem a Képviselőtestület, hanem a 20 milliárdos költségvetés részeként nyomnak erre is egy igent a fideszesek.

 

Pályázzatok!

Na, de most már ti is tudtok erről a lehetőségről, úgyhogy érdemes pályáznotok, hiszen tavaly is mindenki kapott, aki kért.

Pályázni egy, a polgármester címére november 20-ig elküldött emaillel lehet, amiben meg kell neveznetek a társadalmi szervezetet, egy összeget és kell egy két mondatos leírás, hogy mire költitek. Részletes költségvetést vagy részletes tervet semmiképp se írjatok, itt ez nem szokás.
A kérelemhez nem természetes személyek esetében csatolni kell a közpénzekből nyújtott
támogatások átláthatóságáról szóló törvényben meghatározott, a Támogatott érintettségéről,
összeférhetetlenségéről, vagy ezek hiányáról szóló nyilatkozatot is.

Aki pályázna, feltétlenül olvassa el magát a rendeletet.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Utcai akcióink a XII. kerületben az elmúlt pár évből 1.

Buszmegállóból kettőt építettünk. Az elsőt a Konkoly-Thege úton a Magas útnál. Itt előtte egy rozsdás vasból készólt buszváró hirdette a Read more

Mit csináltunk eddig a XII. kerületben

Ellenzéki képviselőként a rendszer jellegéből kifolyólag arra esélyem nem volt, hogy megszavazzon nekem valamit a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete, sőt igazából Read more

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more