Lett egy szigetünk, amit Szíjjártó Péter kullancsáról neveztünk el

A Ráckevezz túrán többször győztünk és szereztünk egy szigetet a pártnak. 
Az expedicióról dióhéjban:

Az expedícióról bővebben: 

A Szijjártó Péter kullancsáról elnevezett sziget elfoglalása.


Az igazi Mészáros barátságos háborúba keveredett a kajakosokkal. Természetesen győztünk.


A Duna feletti hídfőállásokból is lőttek ránk, de egy cikkcakk hadműveletben megint csak mi győztük.

Fa napelemes stég! Hungarikum!

Látható, mennyire sok a piszok: ezek a vizinövények is tele vannak növénydarabkákkal. Legközelebb porszívót is viszünk.


Kutyát most nem hozott senki, úgyhogy simogatást és halottnak tettetést kellett bevetnünk, hogy szerezzünk egyet. 


Felfedeztünk pár új fajt, például ezt az eddig teljesen ismeretlen mini tündérrózsát. (Mások szerint 1214 óta Kolokán néven ismert.)

Őt Jézus madárnak fogja nevezni mától az MKKP utókor. (Egyesek szerint Bakcsó, ezt azonban teorelingvisztikai szempontból később többen vitatják majd.)

Itt még reménykedtünk, hogy végül lángosozásba fordul a túra. 


Az általános közjólét növelése érdekében móló kocsmát nyitottunk.

 Kalózok a vadregényben.

 Ezt nevezik úgy,hogy kihívás.  


A kihívás más néven graffitizési lehetőség. 

Nos, ezt a csúszdát sem sz MKKP mérnökei tervezték..

A minket megbámuló állatokat megadóztattuk. A teknősök még lógnak pár ezerrel, ha látjátok őket, hajtsátok be!

A legbátrabb passzivistákat továbbra is várja az MKKP túra csoport!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó Read more

Csikket szedtünk volna a csepeli HÉV sínei közül, de kiderült, hogy még nekünk kéne fizetnünk érte

Zöldkutya heteket tartunk áprilisban, amihez kapcsolódóan igyekszünk minél több helyen szemétszedő akciókat szervezni. Így történt például Szombathelyen, Kőbányán, valamint Csepelen Read more

Földmásnapi szemétszedés és lefojtó klubozás Szombathelyen

Április 22. a Föld Napja, mi viszont egy nappal későbbre hirdettünk "Földmásnapi" szemétszedést Szombathelyre, már csak azért is, hogy megmutassuk: Read more

Bulizz szemetelés nélkül! – Figyelemfelhívás Úrkúton

Tudjuk, hogy a helyi fiatalok legnagyobb problémája, hogy Ajkán nincsenek szórakozóhelyek, ezért a szomszédos Úrkútra kell járni bulizni. Azt is Read more