A Szépkilátás út düledező szépsége

Kovács Gergely

 

A Fogaskerekű építésének köszönheti létét, majd magához vette az állam, hogy vigyázzon rá, amitől majdnem összedőlt. Nem rég vette meg az önkormányzattól egy MSZP-közeli ügyvéd.

Az épület udvarára könnyű volt bejutni, hatalmas lyuk tátong a kerítésen, gondolom azért, hogy ki tudjanak jutni a vaddisznók, akik esetleg bent rekedtek volna.

A vaddisznók kijutottak vagy legalábbis jól elbújtak, mert eggyel sem találkoztunk. Ellenben az egyik ajtó névjegytáblája mögé be volt csúsztatva egy névjegykártya, rajta az egyik korábbi tulajdonos elérhetőségével. Felhívtuk, hátha mond valamit. Elsőre nagyon készségesnek mutatkozott, mondta, hogy szívesen elmesélni a ház “hosszú és érdekes” történetét. Aztán amikor másnap hívtam, hogy megbeszéljük a találkozó időpontját, már ügyvédje tanácsára inkább nem mondott semmit, csak annyit, hogy “csúnya történet volt.”

 

Kút közeli telkek eladók!

A Svábhegy egy hatalmas területe korábban Stern Móré volt, aki 1872-ben parcellázta fel birtokát és bocsájtotta árverésre a telkeket. A hirdetmény külön hangsúlyozza, hogy van a közelben nyilvános kút. A vaddisznókat persze elhallgatták. Mint ahogy azt is, hogy az itt vásárlóknak olyan menő szomszédjai lesznek, mint Jókai Mór vagy éppen báró Eötvös Lóránt.


A Hon, 1872


A tervezett parcellázás később tök máshogy valósult meg, aminek részben az az oka, hogy itt halad át a Fogaskerekű.

A környék fejlődésének nagy lökést adott a fogaskerekű építése, ami épp ekkor, 1873-74-ben zajlott.

A fogaskerekű vasutat építő társaság nem csak a sínek helyén levő telkeket vásárolta meg, hanem sok környező területet is, azzal a céllal, hogy villákat húznak fel rajta, amiket aztán értékesítenek. Erre szükség is volt, hogy valamilyen formában megtérüljön az egyébként masszívan veszteséges beruházás. Megnyugtató, hogy 1926-tól már a fővárosnak termelte a veszteséget.

Az egyik ilyen telek volt a mai Diana út 1. alatti, aminek a bejárata a Szépkilátás út felől van.


1908

A ház építtetője tehát a Széchenyihegyi fogaskerekű vasúttársaság volt, akik neves építészeket kértek fel, Schubert Ármint és Hickisch Rezsőt. 

A ház 1883-ban készült el és így mutatott a Szépkilátás úton levő park felől nézve.

A tulajdonosok neve sorjában: Dr. Kuncz Adolf, Adler Mór, Adler Lajosné, akitől 1929-ben örökölte Adleg Siegfrid.


Régen minden jobb volt! Kivéve tulajdoni lapokat olvasgatni.

 

Az Adler család

Az épület sok éven át az Adler családé volt, ami egy klasszikus jó módú, zsidó származású család volt kereskedőkkel, bankárokkal, fontos hitközségi tisztséggel.

Adler Mór kereskedő volt, korának híres festője csak névrokona.

Adler Lajos és Adler Siegfrid pedig bankárok voltak. Adler Lajos emellett a Pesti Izraelita Hitközség elnöke és számos ipari vállalat igazgatósági tagja is volt.

Adler Lajosné, Lichtenstern Hermina kertészetet üzemeltetett itt, egy 1908-as kertészeti versenyen “levágott rózsákkal” indult, ugyancsak a házban lakott már 1898-ban is bizonyos Smilkó Ádám, kertész. Adler lajosné a korabeli újságok tanúsága szerint, rendszeresen adományozott a Városi Népsegítő Irodának.

A húszas évektől oktatás is zajlott az épületben, 1926-ben elemi iskolaként említik.

Adler Siegfried 1929-ben örökölte meg a villát.

Aztán jött a háború és az 1944-es adatszolgáltatási ív tanúsága szerint, így mutatott akkor a lakosság: két szoba zárolva a német katonaság által, emellett hárman éltek az épületben, Horváth József kertész, Bassi Lajos, postai műszaki tisztviselő, aki kilakoltatás miatt nem fizetett lakbért és Darázs György rendőr alhadnagy, aki légó veszély miatt ideiglenesen kapott itt lakást, lakbért nem kellett fizetnie.

1946-ben Wáhl Rudolfné, Adler Mária örökölte az ingatlant.

 

Államosítják, hogy jó állapotban maradjon


Államosítás utáni jó állapot

1952-ben jó kommunista szokás szerint államosították a házat a 1952/4-es törvényerejű rendelet alapján. Ez volt az a törvény, ami alapján rengeteg ingatlant államosítottak egész elképesztő indokokkal. Azért, hogy megóvják a népgazdaságot az ingatlanok állagának romlásából eredő kártól és hogy ne szerezhessenek munka nélkül jövedelmet a volt uralkodó osztályhoz tartozó elemek.

A magántulajdonban lévő házak tulajdonosainak egy része házingatlanain a legszükségesebb felújítási munkálatokat sem végzi el. Ennek következtében a népgazdasági értéket képviselő házingatlanok állaga rohamosan romlik.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa abból a célból, hogy:
– népgazdaságunkat megóvja a házingatlanok állagának romlásából eredő kártól;
– megszüntesse a volt uralkodó osztályhoz tartozó elemek házingatlanból eredő, munka nélkül szerzett jövedelmét.

Mindannyian ismerjük, milyen sors várt ezekre az épületekre, miután az állam gondos kezei közé kerültek.

Az államosítás után társasház lett az épület, benne tanácsi lakásokkal, a rendszerváltás után pedig, 1992-ben a XII. kerületi Önkormányzathoz került, benne a bérlőkkel.

Az épület helyi védettséget kapott, így szerencsére vigyáztak rá, hogy jó állapotban maradjon (nem). Sajnos nincs róla fotónk, hogyan nézett ki 30 éve, de ennél bizonyára jobban.

Egykori lakóktól úgy tudjuk, többen szerették volna megvenni a bérelt lakásukat, de erre nem került sor és mivel a felújítások elmaradása miatt az épület lassan lakhatatlan állapotba került, a bérlők fokozatosan elköltöztek.

A ház kiürült, így már egyben (egy lakás kivételével) túl tudott rajta adni az önkormányzat. A 6566 m2-es telek rajta az épülettel 337 200 000 forintért került az InvestmentControl Kft. tulajdonába 2020 márciusában. Az említett cégen kívül más nem tett ajánlatot.

 

Funtig Zoltán, aki mindenkivel jóban van

Az InvestmentControl Kft.-nek két tulajdonosa van, a SmartProject Management Kft. és az Employers Consulting Kft. Utóbbi az érdekesebb, mert ennek ügyvezetője is tulajdonosa is Funtig Zoltán.

Funtig Zoltán úgy tűnik, mindkét politikai oldallal jó kapcsolatokat ápol.

Zuglóban régebben az volt a buli, hogy Tóth Csaba feleségének, Mesterházy Attila feleségének és Funtig Zoltán feleségének közös cége, az EMC Consulting nyert önkormányzati melókat. Amíg ki nem derült.

Funtig Zoltánnak, illetve az ügyvédi irodájának ma is van hatályos szerződése Zuglóval. Vele szerződtek a parkolással kapcsolatos követeléskezelésre, tudjátok, ez az, amikor végül száz ezer forintot kell fizetnetek, mert nem vettetek parkolójegyet.

Az ügyvédet Mesterházy bizalmasának tartják a párton belül, ezért is keltett feltűnést, amikor Funtig ügyvédi irodája az elmúlt években megbízást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Kliktől is.

Meglátjuk, hogy jön majd ki a vaddisznókkal.

Köszönjük a segítséget Machalitzky Ottónak, akinek jól írtuk le a nevét.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more