No Fudan-MKKP szavazópontok június 4-13 között

Június 4. és 13. között online és offline budapesti konzultáció indul azért, hogy ne a tervezett Diákváros helyén építse meg első európai központját a Fudan egyetem, amely a Kínai Kommunista Pártnak fogadott hűségesküt.   Voltak Ferencvárosban hivatalos utca átnevezések is, hogy ha a kormány nem hátrál, hátha a kínaiaknak lesz ciki, hogy a Dalai láma utca 2-be kérjék az egyetemük postáját.
Az MKKP Ferencvárosban és Budapesten is bekapcsolódik konkrétan is a véleménynyilvánító akcióba. Annyira konkrétan, hogy nekünk van a legtöbb pultunk az akcióban segítő pártok közül! 

Online szavazhatsz az ELEVE applikációval (infók az aHang felületén) ügyfélkapun át budapesti lakhellyel, 18 év felett.
+Offline a szavazópontoknál már 14 év felett, budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel is részt tudsz venni. 

Te is jönnél a csapatba? Rendben! Itt tudsz jelentkezni No Fudan passzivistának.

A Blahán, Nyugatinál, Ferenc téren, Móricz Zsigmond körtéren és a Széll Kálmán téren találod az MKKP szavazópontjait hétköznap 14-20 óra között, hétvégén 9-15 óra között.
A Nagyvárad téren, Deák Ferenc téren, Baross utca-körút kereszteződésben az LMP tartja a frontot.
A Batthyány téren az LMP és a Momentum közösen. Momentum külön sátor lesz emellett a Széll Kálmán téren és a Kálvinon.  Az Örs vezér téren az MSZP, az Oktogonon a Jobbik, a Boráros téren a Kulcs Egyesület, a Bikás parknál a Sétáló Budapest vár. 

Itt látod, hogy mikor, hol tudsz nálunk szavazni hétköznap 14-20 óra között, hétvégén 9-15 óra között. És azt is láthatod, hogy már egy órával korábban és tovább ott leszünk a kutyapártos szavazópontokon, jöhetsz matricákért, bendzsózni, nevetgélni vagy épp sátrat szerelni/összepakolni hozzánk.

Komment!
Ez is érdekelhet:
NAGYON KELL A SEGÍTSÉGED!

Szinte minden forrásunkat arra költjük, amiért ránk szavaztatok 2022-ben. Így viszont pár plakátot se nagyon tudunk majd kinyomtatni jövőre, mivel Read more

MI EZ A KUTYAPÁRT?

MAGUNKRÓL RÖVIDEN, DE MOST KOMOLYAN A Kétfarkú Kutya Párt egy alulról szerveződő, közvetlenül cselekvő alkotóközösség, amely szereti a humort. Nem Read more

Évi 9 millió forint közpénzbe kerül, a saját szabályait se tartja be, és MSZP-s elnöke nem tudja, hogy ezért is pénzt kap – na mi ez? Csak egy újabb kifizetőhely Újpesten…

Ez nem a vagyonnyilatkozati bizottság! Hanem: Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat testülete. Bizony, ilyen is van Újpesten! Ez a 10. bizottság Újpest Read more

Mennyit keresnek újpesten a képviselők, bizottsági tagok, vezető tisztségviselők?

ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT ÜVEGZSEB KIEGÉSZÍTÉSE - AZ MKKP ÚJPEST ÁLTAL :)...avagy mindenki átlátható akar lenni, aztán csak nem hajtja végre mindenki Read more