Orbán Lillafüreden, kóbor aranyrögök, új buszjárat és persze négyszín – ezt csináltuk Miskolcon mostanában

Miskolcon és környékén elég régóta csinálunk dolgokat, legutóbb arról a szenzációs fejleményről számoltunk be, hogy a városban elkészült a világ első online bicikliútja.

Szenzáció! Miskolcon elkészült a világ első online bicikliútja! Pandémiás innováció Vol 2333K

Ebben a posztban most az elmúlt 4 hónap történéseit vesszük sorra.

Húsvétkor Lillafüreden locsolkodtunk, az akkor még közel sem ennyire kedvező járványhelyzethez méltóan kézfertőtlenítővel. Soros-pénzt is osztottunk mellé, ennek valamivel nagyobb sikere volt.

Április 7-én A Széchenyi utca (ez Miskolc főutcája) egyik központi helyén állítottunk emléktáblát egy leomlott díszburkolat-darabnak. Dr. Bontott Műkő azóta is ott rendel, amit a Google Maps is tanúsíthat.

Az I. Országos Négyszínfestő Hétvége keretében a Népkertben festettünk le egy széttöredezett járdaszakaszt, erről a Borsod24 portál is beszámolt.

Ilyen volt:


Munka közben:

Ilyen lett:

“Nem jön a busz? Lyukasztgasson addig is légpárnás polietilén védőfóliát!” – ez a köztéri alkotás már a Kutyapárt hőskorában is óriási népszerűségnek örvendett. Mi a 6-os busz Bertalan utcai megállójába helyeztük ki.

Arra is reflektálni szerettünk volna vele, hogy az utóbbi években drasztikus mértékben leépítették Miskolcon a helyi közlekedést, egyes járatok követési sűrűsége akár a negyedére is visszaesett.

Ezekben a napokban, április közepén volt MKKP elnökségi látogatás Miskolcon, ennek keretében Kátyúszörnyet készítettünk, amit aztán több helyre fel is fújtunk.

Az I. Országos Városfelújító Hétvégén is akcióztunk: először a Népkertben folytattuk a korábban elkezdett négyszínfestést, majd egy lepusztult, szétkorhadt padot pimpeltünk fel.

Alig egy héttel később egy szemeteskukát újítottunk fel az Amfiteátrumban.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

A környékről összegyűjtöttünk és bezsákoltunk némi szemetet is, hátha így a városgazda nagyobb kedvet kap ahhoz, hogy a feladatát teljesítve elszállítsa. Hogy biztosra menjünk, be is jelentettük nekik mindezt.

Spoiler: amikor legutóbb néztük, még ott voltak a zsákok.

Május 11-én volt Miskolc város napja, ezt megünneplendő megkoszorúztunk egy közlekedési lámpát az Óra téren, amely folyamatosan zölden világít. Az Örökzöld Jelzőlámpa immár a Google Mapsen is látható.

Bő másfél héttel később újra a már említett járatritkítási problémát vettük elő. A Villanyrendőr buszmegállóba kiraktuk egy új járat menetrendjét, ami hiánypótló célzattal a legalább 10 (de előfordulhat, hogy 15) méterre található Mancs-szoborral teremt végre közvetlen összeköttetést, két köztes megállóval.

Most már bevallhatjuk, hogy eredetileg teleportot akartunk, de nem érkezett meg időben a licensz a Szíriuszról, így ezt elraktuk a következő választási kampányra. Egyszer egyébként már leszedték azóta, de pótoltuk.

Beszálltunk a Fudan-konzultációs kampány promóciójának szánt újságosbódé-átalakításba is, két régi standot néztünk ki, de végül csak az egyik jött össze a Gyula utcában. A másik helyen konkrét fenyegetéseket kaptunk, majd azonnal le is tépkedte a matricákat egy arrajáró xeudophobesauros. Reméljük, legalább jobb lett tőle a közérzete!

A lillafüredi kisvasút nyomvonalát végigfújtuk Basky jól ismert grafikájával, a miskolci végállomástól a lillafüredi Palota szállóig majdnem kéttucat helyre került ki. Néhányat már lefújtak közülük, de elég sok azóta is kint van.

Hosszas kutatómunka után aranyrögöket (még véletlenül se úthibákat!) találtunk városszerte több helyen is, például az Andor utcában. Ezt el is neveztük Andor aranyának, avagy La Rue du An d’Or-nak.

Hasonló felfedezést tettünk a Miskolc-Pereces felé vezető úton, ahol a Bükk lábánál található volt bányászati település rejtett és kiaknázatlan kincseit tártuk fel.

Az alsózsolcai szeméthegy esetéről külön posztban olvashatsz.

Az alsózsolcai önkormányzat és a szeméthegy esete

Még Suzi és Gergő áprilisi látogatásakor figyeltünk fel egy kihelyezése óta üzemképtelen információs terminálra. Július elején Pac-Man játékkonzollá alakítottuk, hogy legalább nézzen ki jól, ha már használni nem lehet semmire.

A koncepció része, hogy a jövőben Pac-Man figurákkal fogjuk jelölni az úthibákat, a térképen ennek elöljárójaként a legkátyúsabb utcákat jelöltük be.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Itt tartunk most, de a lelkesedés töretlen, úgyhogy hamarosan újabb akciók várhatók. Ha érdekel, miket csinálunk a városban és környékén, az MKKP Miskolc Facebook-oldalt kövesd.

Passzivistának pedig itt jelentkezhetsz:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Harc a mókusokért: mit teszel, ha fel akarnak számolni egy ligetes részt, hogy háziorvosi rendelőt építsenek a helyére?

A miskolci Kilián-Dél városrész lakói 2019 nyarán értesültek először, hogy az akkori fideszes többségű városvezetés egy új háziorvosi rendelőt fog Read more

A lyukói zebratüntetéstől az ózdi Űrközpontig – Kedvenc Borsod megyei akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

420 Miskolcon is

Egy ideje a Kutyapárt szokott kiállni a marihuána jogaiért. Idén is megszerveztük a nemzetközi 420 hazai eseményeit, Budapest mellett ezúttal Read more

A rettegett aluljáró végső napjai Miskolcon

Miskolc vasútállomása kulcsfontosságú a régió közlekedésében, a peronokat és a várost összekötő aluljáró viszont félelmetes állapotban volt. A múlt idő Read more