A norvég hadművelet

Minden hadművelet esetében fel kell készülni különböző lehetséges kimenetekre, így volt ez a szerdai támadásunknál a norvég nagykövetség ellen is, aminek apropója, hogy Norvégia nem adta oda a 77 milliárdunkat! Ezért kedden a főkutyaólban jó hangulatban álltunk neki csapatainkkal a felkészülésnek, készítettünk norvég nyelvű kutyapártos matricákat, transzparenseket és néhány fehér zászlót is.




Másnap csapataink lelkesen kivonultak a beszédes nevű Ostrom utcába.





Némi tétovázás után elfoglaltuk harci állásainkat a tábláinkkal és a zászlókkal a nagykövetség előtt, és elkezdtük ünnepi beszédeinket.


Kifejeztük sajnálatunkat, hogy valamikor megvertük őket fociban, illetve az aggályainkat az ún. lutefiskkel szemben – aminek jellegzetes szagát érezni is véltük –, szerencsére a hadifoglyok kínzását tiltja a genfi egyezmény, ebben reménykedhetünk. Ezután olyan fontos kifejezéseket tanultunk meg norvégul, mint a gratis øl – azaz ingyensör.


Kimondottan eredményesnek ítéltük meg a hadmozdulatot, izgatottan várjuk a gyarmatosítást!

Komment!
Ez is érdekelhet:
A vári lakásoktól az aktív állampolgár programig – Interjú I. kerületi szervezőnkkel, Dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyivel

A budapesti helyi szervezeteink közül az utóbbi időben az I. kerületi csapat mutatja az egyik legnagyobb aktivitást. Az elmúlt egy Read more

„Segíts pompomnak megtalálni a növényeket!” – közel 100 új táblát helyeztünk ki a Tabáni Tanösvényre

A Tabáni Tanösvényt utoljára 2014-ben újította fel az I. kerület akkori vezetése. A cél az volt, hogy összesen 100 állomás Read more

Batthyány téri akadálymentesítés

A Rendkívüli Ügyek Minisztériumához rengeteg lakossági bejelentés érkezik. Legtöbb esetben olyan problémákra hívják fel a figyelmünket, amelyeket már több fórumon Read more

Tó a Vérmezőn, történelmi padok a Várban – Ezt csináltuk mostanában az I. kerületben

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more