Önkormányzatos hírlevéllel jelentkezünk megint, ezúttal Zuglóból.
A 470 milliós Rákos-patak revitalizációja projekt sajnos nem készült el időre, a patakpartot használók megkérdezése nélkül, gyanús körülmények között folynak a munkálatok, erről készítettünk egy interjút egy helyi lakossal, aki már a képviselő-testület előtt is felszólalt az átláthatatlan beruházás miatt. A felmerült kérdéseket a hivatalnak is megfogalmaztuk, Zugló jegyzőjétől várjuk a választ.
Augusztusban és szeptemberben helyi civilekkel közösen harcoltunk, hogy a zuglói önkormányzat ne adjon el áron alul egy hatalmas telket. Érdekesség, hogy a telken lévő óriásplakát-tartó vasszerkezetet, amire plakátot helyeztünk ki a telek eladása ellen, a kihelyezés másnapján a zuglói önkormányzat elbontotta. Azt sikerült azért elérni, hogy a telekeladás végül lekerült a napirendről.
Lelkes, szociálisan érzékeny embertársainknak hála, szuperül üzemel a zuglói Kékmikró. A Kékmikró „állapotáról” az MKKP Zugló Facebook-oldalát követve folyamatosan tájékozódhatsz.
Szeptemberben a Tisza István téren helyeztünk ki egy újabb csikkszavazót plakáttal, illetve az Emma utcai óvoda előtt egy rakéta-ugróiskolát is felfestettünk a gyerekeknek és a vagány felnőtteknek.
A szeptemberi városfelújító hét Zuglóban sem maradt el, négyszín-bűnözésünk áldozata ezúttal az Örs vezér tere lett.
Hatalmas örömöt jelent számunkra, hogy a 2020 februárjában benyújtott új biciklitárolók kihelyezéséről szóló előterjesztésünk, majd a megvalósítás érdekében tett erőfeszítéseink hatására végül idén nyáron 25 zuglói közintézmény elé kerültek ki biciklitárolók. Reméljük, hogy hasznotokra válnak, és minél többen fogjuk használni őket!
Júliusban kiadtuk a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. egyévnyi működését elemző munkánk összefoglalóját, amelyben többek között szó esik hiányzó szerződésekről, kiegyensúlyozatlan politikai megjelenésekről, átláthatatlan működésről. Szeptemberben a zuglói képviselő-testület megszavazta az előterjesztésünket, miszerint a ZIM készítsen egy jelentést az átláthatóbb működés érdekében tett intézkedéseiről.
Az MTK-pálya előtti füves közterületen történő parkolást egy molinó kihelyezésével sikerült megakadályoznunk. Később az önkormányzat „hivatalosan” is lezárta a zöldfelületet a parkoló autók elől, a talajrendezés már folyamatban van. Legyen minden zöld!
Sikerként könyveljük el, hogy a Nagy Lajos király úti villamospálya kizöldítésére vonatkozó javaslatunkat a zuglói főépítész a településképi rendeletbe foglalta. Ez ugyan csak az első lépés a jövőben történő megvalósításra, de szintén fontosnak tartjuk abban a küzdelemben, amelynek eredményeként Zugló igazán kiérdemli majd a zöld jelzőt. Erről a projektről is készítettünk összefoglaló videót.
Az önkormányzat által tavaly eladott, a lakóépületektől 80 m-re található telken egy betongyár építési előkészületeiről szereztünk tudomást. A környéken lakók felháborodásával egyetértve ’20 szeptemberében előterjesztésben kértük a polgármestert, hogy segítsen megakadályozni a betongyár megépülését. Az előterjesztést a képviselő-testület megszavazta, Horváth Csaba polgármesternek október 30-ig kellett választ adnia a betongyár megépítésével kapcsolatban.
Kiállunk amellett, hogy ne épülhessen meg egy újabb betongyár Zuglóban! A tavalyi évben sikerült elérnünk, hogy Zugló zöldövezetében a Rákos-patak utca Csömöri út kereszteződésében felépített betongyárat végül bezárják.
Kérjük, ha fontos számodra ez az ügy, írd alá a petíciónkat, amelyet ezen a linken érsz el.
A két éve tartó „zebrásító” törekvésünknek hála, ez év elején Zuglóban három új helyen kerültek felfestésre gyalogos átkelőhelyek.
Lehetséges termálvízzel fűteni a Füredi úti lakótelepet? Tudományos törekvéseinket komolyan veendő, szakértővel beszélgettünk a lehetőségekről.
Legyen minden jobb!