Átvilágítottuk a Zuglói önkormányzat médiacégét – Ezer sebből vérzik

Az évi 220 milliós büdzsével Horváth Csaba Budapest, XIV. kerület polgármesterének kezdeményezésére 2020-ban létrehozott zuglói médiacég a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. ( ZIM ) vállalkozási szerződésében ugyan szerepel a pártatlan megjelenés, a rendszeres beszámolási kötelezettség és az átlátható működés biztosítása de úgy néz ki, hogy egy év alatt nem

Read more

Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete

Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé van így: sorra épülnek a lakóparkok és fogynak a zöldfelületek. Gyakran úgy módosítják az Építési Szabályzatot, hogy lehetővé tegyék, hogy olyan helyen is lakóparkok épülhessenek, ahol eddig a magasságkorlátozás nem engedte volna. Számos nagyberuházás zajlik a kerületben,

Read more

Harapni lehetett a civil levegőt a Hősök terén – A Civil Sugárúton jártunk

Március 14-15-én került sor a Civil Sugárút nevű rendezvényre a Hősök terén, ahol szinte harapni lehetett a civil levegőt: közel 90 szervezet mutatkozott be, és ünnepelte közösen a civil szféra eredményeit az elmúlt három évtizedből. A szervezésért nagy köszönet illeti a Civil Bázist és partnereit! Mivel politikai közösségeknek is szólt

Read more

MÁV feat. Zugló: Lassan elborít mindent a szemét a sínek mentén

Az ember azt gondolná, 2023-ban léteznek megoldások arra, hogy Budapest közepén ne kelljen a lakóknak sok éve elképesztő mennyiségű szemetet nézegetniük az utcájukban, de téved. Illetve talán csak mostanáig. Több száz méteres részen borítja szemét emberiemlékezet óta Zuglóban a Francia út egyik oldalát. A terület a vasúti sínek mellett fekszik

Read more

Pintér Sándor esete a szabad oktatással

Egy zuglói aluljáróban tette egyértelművé a kormány álláspontját az utóbbi időben főként oktatási és egészségügyi szakemberként ismert belügyminiszter. Nem sokkal később valaki stílszerűen úgy döntött, cenzúrázza a cenzúráról szóló műalkotást, de ugyebár, mint azt tudjuk, “hiába téped le, alatta is ez van!” Az úgynevezett “anyósülés-Pintér” mellesleg a gyorshajtók ellen is

Read more

Permakultúrapark Zuglóban

Kampánypénzre pályáztak, nyertek, permaparkot építettek. A Zuniverzum egy zuglói civilszervezet, akik most egy permakultúrás park létrehozásával virágzó kis ligetet és közösségi találkozóhelyet varázsoltak a kerület szívében, a Németpróna és a Miskolci utca sarkán. Ebben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt RÓSÁNÉKATÉKA (Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap) pályázata volt a segítségükre. A

Read more

VERSELŐ LÉPCSŐK – A Nyugati pályaudvarnál és az Örs vezér terén jártunk

A Magyar Kultúra Napjára lépcsőbűnözéssel készültünk, természetesen a rendőrök sem hagyták, hogy magányosan dolgozzunk, nekünk pedig pont belefért az időnkbe egy igazoltatás. A műhely munkatársai és a grafikusunk 20-án már nagy erőkkel dolgoztak, hogy 22-én sikerüljön megcsinálni ezt a nem hétköznapi performanszot. Grafikai tervezés, nyomtatás, vágás…bármiről legyen szó, a barkácsoló

Read more

2021-ben ezeket csináltuk Zuglóban

2021-ben sem tétlenkedtünk a zuglói önkormányzatban, a teljesség igénye nélkül ezek voltak azok az ügyek melyekkel foglalkoztunk, volt ahol sikereket könyvelhettünk el és volt olyan is, hogy “kapufát lőttünk”. Írás, kép, videó – Victora Zsolt – 2022.01.15 2021-ben, a képviselői munkáról, a kerületet érintő tevékenységünkről több mint 24 alkalommal készítettünk

Read more

MKKP-hírlevél – Jajj, önkormányzati képviselők lettünk 4. rész: XIV. kerület

Önkormányzatos hírlevéllel jelentkezünk megint, ezúttal Zuglóból. A 470 milliós Rákos-patak revitalizációja projekt sajnos nem készült el időre, a patakpartot használók megkérdezése nélkül, gyanús körülmények között folynak a munkálatok, erről készítettünk egy interjút egy helyi lakossal, aki már a képviselő-testület előtt is felszólalt az átláthatatlan beruházás miatt. A felmerült kérdéseket a

Read more

Ha szeptember, akkor Nagyon Országos Városfelújító Hét!

Felújítunk mindent! – így kezdtünk neki a sokadik országos kutyapártos városfelújító akciónak szeptember elején. És úgy is lett. 578 helyszínen végeztünk 6749 db városfelújító tevékenységet szeptember 6-tól 12-ig (végül sokkal tovább tartott) országszerte. Most először Budapesten kívül vittük véghez a városfelújító események többségét. Felújítottunk-kifestettünk 4 buszmegállót, renováltunk több mint 30

Read more

Antiszociális szállodák, hűtlen vagyonkezelés nagyon nagy tételben, Tóth-közeli tanácsadó cégek és erős utcai emberek. Kanyargós út Zuglón át a budafoki gyártelepig: Tóth Csaba politikai és gazdasági karrierje, 5137. rész.

Á, dehogy! Nem. Nem olyan gáz. Bár Tóth Csaba a nyolcvanas évek második felétől sokáig Zuglóban élt, és első cégeit is ott alapította, politikusként először a vas megyei MSZP-ben tűnt fel 2002-ben. A korabeli hírek szerint Hagyó Miklós politikus/üzletember és Leisztinger Tamás milliárdos vállalkozó országos terjeszkedésében segített az épp kormányzó

Read more

A zuglói parkolási cég szocialista vezetőjéhez került végül a féláron eladott önkormányzati üzlethelyiség

2009-ben fél áron értékesített a Zuglói Önkormányzat, egész pontosan a tulajdonában levő Zuglói Vagyonkezelő Zrt. egy Bosnyák téri üzlethelyiséget a frissen alakult Dady kft.-nek. Már akkor is látszott, hogy a szocialisták lehetnek az ingatlanügylet mögött, ám az offshore tulajdonosi háttér miatt nem lehetett tudni, egész pontosan kikről van szó. Aztán

Read more

A szomszédos budafoki telek is Tóth Csaba üzlettársáé lett

Nem csak a Hadházy Ákos által bemutatott XXII. kerületi 26 436 négyzetméteres gyártelep került Tóth Csaba üzleti köreihez és ezáltal közvetve Tóth Csabához. A szomszédos, kétszer ekkora ingatlant Sági László, Tóth Csaba régi üzlettársa szerezte meg. Jót tett Tóth Csaba politikai karrierjének, hogy csak a vasi tagtoborzási botrányra emlékeznek az

Read more

Tagbeléptetési háború, plébánosi pornográfia, kamu fenyegető levél. Lépcső a parlamenti képviselőség felé: így vette át a hatalmat Tóth Csaba a zuglói MSZP-ben.

Tóth Csaba vagy Tóth Csaba? Miután Tóth belebukott a fenyegetésekkel, erőszakkal, pénzért belépő tagokkal, eltűnő hamisított okiratokkal terhelt vas megyei botrányba, fennállt annak a lehetősége, hogy nem csak a megyei elnöki posztját veszíti el a szocialistáknál, hanem a párttagságát is. 2005-ben az MSZP megyei etikai bizottsága épp tárgyalta volna azi

Read more

Kamupártok, bűnszervezetben elkövetett csalás, heteroszexuális panda és persze Zugló. Mi történt Tóth Csaba Vas megyei embereivel azóta?

Hosszasan írtunk korábban Tóth Csaba Vas megyei kalandjáról, aminek az lett a vége, hogy fel kellett oszlatni a megyei MSZP-t, hogy meg tudjanak szabadulni tőle. Na, de vajon mi történt azóta Tóth egykori csapatával? Aki még az MSZP-nek is sok volt: így kezdte a politikát Tóth Csaba Szabó Bálint Szabó

Read more

Aki még az MSZP-nek is sok volt: így kezdte a politikát Tóth Csaba

2004. március 16-án folytatta a Szombathelyi Városi Bíróság a rágalmazási per tárgyalását a tanúk kihallgatásával. A magánvádas eljárást Tóth Csaba egyik embere, a Fideszből a szocialistákhoz igazolt Szabó Bálint indította hat Vas megyei roma vezető ellen, mert ők 2003. december 22-én egy sajtótájékoztatón azzal vádolták meg Szabó Bálintot és Tóth

Read more

Bringatárolókat a zuglói közintézmények elé! – Nem sikerült megoldani.

Zuglóban is gond, hogy a kerékpárosok, nem tudják megfelelő módon tárolni a kerületben lévő intézmények (iskolák, óvodák, rendelők) előtt a kerékpárjukat. 2020 februárjában előterjesztettük, hogy mérje fel az önkormányzat, hogy hol nincs kerékpár tároló, ha van az megfelelő-e, illetve bővítse a meglévő kerékpártárolók számát. “Bringatárolókat a közintézményei elé” előterjesztésünket a testület

Read more

Betongyár épült Zugló zöldövezetében – Az önkormányzat tehetetlen, a lakók nem hiszik el, hogy ilyen megtörténhet

Egy hónap alatt húztak fel egy betonüzemet Zugló zöldövezetében. Az önkormányzat tehetetlen mert magánterületen épült fel a gyár. Senkit sem zavar, hogy 100 méteren belül van lakóház, a Rákos-patak, az MTK Lantos Mihály sporttelepe? Utánajárunk, mit lehet ilyenkor tenni. Amint a Zuglóban élők tapasztalhatták, a XIV. kerület Csömöri út- Rákos-patak

Read more

Zuglói parkolás – A megoldás neve: NANONIZÁTOR

Victora Zsolt az MKKP alelnöke és zuglói képviselője mutatta be a XIV. kerület kerület vezetőinek azt a forradalmian új eszközt, mely segítségével véget érhet a parkolással kapcsolatos évek óta húzódó hercehurca. Horváth Csaba Zugló Polgármestere és Tóth Csaba vállalkozó, a XIV. kerület parlamenti képviselője elégedett az MKKP által kifejlesztett berendezéssel.   

Read more

Sok vagy nem sok? Zuglói média évi 240 millióért

Zuglóban él és nem kapott még újságot? Semmit nem talál meg az Önkormányzat honlapján? Kevés és bárgyú tartalmak jelennek meg a közösségi médiában?  Ezen szeretne változtatni Zugló önkormányzata, így miután a képviselő testület megszavazta az előterjesztést, létrejött a zuglói önkormányzat tulajdonban lévő médiavállalkozás, a Zugló Információs és Médiacsoport Kft. (a továbbiakban ZIM)

Read more

Miért számít extrém-sportnak a gyalogos közlekedés Zuglóban?

A kerületet járva és sok lakossági megkeresést, zebra telepítési javaslatot figyelembe véve választottunk egy pár helyszínt, ahol új gyalogátkelőhelyekre volna szükség és körbejártunk veszélyes kereszteződéseket, ahol olyan nagy mértékben koptak le a zebrák, hogy már nem is látszanak. Kijelenthetjük, hogy Extrém-sportnak számít a gyalogos közlekedés Zuglóban! A Zuglói Városgazdálkodásnál írásban

Read more

ZUGLÓI VÉSZHELYZETI TÁJÉKOZTATÓ

Itt találtok mindent amit a  járvánnyal, a megelőzéssel és a zuglói ellátó és információs rendszerről tudni kell. Hasznos telefonszámok, elérhetőségek, minden ami fontos lehet ezekben az időkben. Ha valamit nem találsz itt, keresd a zuglói önkormányzat honlapján. FRISSÍTÉS 2020.06.20. Véget ért a rendkívüli jogrend, vége a járványügyi vészhelyzetnek. Köszönettel tartozunk

Read more

Zuglói Képviselő-testületi ülés 2019.11.07

Rendkívül unalmas volt az öt órás ülés ahol is megszavaztuk az SZMSZ-t, tanácsnokokat, alpolgármestereket és bizottsági tagokat. A benyújtott módosítóinkat mind elkaszálták de azért egyhangú szavazattal megválasztották Victora Zsolt képviselőnket a Városfejlesztési bizottság tagjának. Ezek történtek: Ha nincs kedved tovább olvasni nézd meg ezt a videót Az ülés előtt két

Read more

Zuglóban már a Kutyapártot is támogathatjátok a parkolásotokkal

Fejlődik a kerület. Végre már minket is támogathattok, ha a helyi fizetős parkolást választjátok. Siessetek Zuglóba parkolni, hogy végre mi is el tudjunk menni nyaralni! Ez is érdekelhet: Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre

Read more

Vár épült a Városligetben

Valakik (de vajon kik?) várat építettek a Városligetben. Gondolom ilyen nemzetstratégiailag kiemelt támadhatatlan óriásberuházás keretében. És ráadásul ehhez nem kellett fákat kivágni, csak egy betonoszlopot. Mi sem értjük. Ez nemnormális.   Ez is érdekelhet: Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb

Read more

Lámpatündér legyőzi a Sötétet

Budapest a nyári estéken hemzseg a settenkedő ninjabringásoktól, akiket szinte lehetetlen időben észrevenni. Évek óta rontják ezek a sötét elemek a baleseti statisztikáinkat, pedig, mint tudjuk, egy jó statisztika sose rossz. Ezért beszereztünk tizenkétezer-hatszázegykettő köblumennyi fényfegyvert, és szétosztottuk a becsapdázott ninják között. Több lámpa – több fény az utakon –

Read more

Városliget: Mire odaérsz, hogy kitegyél egy táblát egy fa miatt, már kivágták a fát

Az úgy volt, hogy érkezett egy bejelentés a Rendkívüli Ügyek Minisztériumához, hogy sikerült egy rokkant parkoló táblát épp egy fa mögé tenni. Ami esztétikailag teljesen rendben van, eltakarják a fa levelei a ronda táblát. Funkcionálisan viszont némiképp problémás, egy csomó autót már el is szállítottak onnan a közteresek emiatt. Na

Read more

A rákosrendezői MÁV WC különös története

Elhánytuk magunkat a havonta 8000-ért takarított WC-től, elértük, hogy kitakarítsák, aztán bezárták kulcsra, majd kitettek egy térképet, amin.. na de inkább olvassátok végig. Mikor az állomásfőnök néni ránk hívta a rendőröket a bicikliút építésekor, kiváncsiak lettünk rá, hogy ő  hogyan bán a rábízott közvagyonnal. Például az állomás WC-jével. Nos, így:

Read more

Sikeres volt a kutyavizes VB

Ez is érdekelhet: Virágokat és bónusz paradicsomot ültettünk a gaz helyére a Savaria Hotel előtti ágyásba Eléggé virágtalan, inkább csak gazos volt a szombathelyi Savaria Hotel előtti virágágyás, ami – mint közben kiderült – nem önkormányzati Read more Hogyan lesz két zsák összeszedett üvegcserépből fűszerspirál? Baján megcsináltuk! Még február elején

Read more

Zuglói kampány

Nemsoká időközi választás lesz Zuglóban, úgyhogy most leginkább azon pörgünk. Itt az oldal: Ez is érdekelhet: Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé van így: sorra épülnek a lakóparkok és Read more Harapni lehetett

Read more

Az értékesítés folytatódik

Találtunk egy ilyet, gondoltuk, érdemes lenne folytatni, ha már ennyi év eltelt, s nem nagyon épült semmi. Folytatódik az értékesítés, a koncepció kicsit módosult. Sőt, időközben felcseperedtek a gyerekek. Ez is érdekelhet: Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt,

Read more

Interjú a zuglói jelöltünkkel

Tóth Imrét, az MKKP zuglói jelöltjét kérdezte a Központi Újság, az egyetlen valóban független, kutyapárt-közeli újság riportere.   Központi Újság: Úgy tudom, hogy elhúzódott a részvétele egy Kajmán-szigeteki politkusképző tréningen. Nehéz volt levetkőzni – ha fogalmazhatok így – a korábbi Tóthimreséget és a vele járó keresetlen egyszerűséget, becsületet, azt, hogy

Read more

A Kajmán-szigeteken készül a választásra az MKKP zuglói jelöltje

Bemutatjuk zuglói jelöltünket, Tóth Imrét. Tóth Imre a tökéletes jelölt. Tóth Imre az ember. Tóth Imre, aki egyszerre ember és férfi. És jelölt. Tóth Imrét azért támogatjuk, mert ő az, aki a legkevesebbet árthat a kerületnek, lévén egyik legfontosabb ígérete, hogy nem megy oda, ha megnyeri a választást. Hiteles távolmaradása szárnyakat adhat

Read more

Festés a ligetben

Voltunk szerdán festeni a Városligetben. Most nem jöttek a rendőrök. A Ligetben az a jó, hogy el lehet végeztetni a meló nagy részét turistákkal. Ez is érdekelhet: Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban ez egyre kevésbé

Read more

Liget projekt

Már előre látszik, hogy sikeres lesz a ligetes építkezéseket népszerűsítő merész kampány. 46 ezer milliárdba került, de szerencsére a nagy részét az EU és hat ló fizette. Ez is érdekelhet: Túlépítés Zuglóban: így válik lassan élhetetlenné Budapest egyik legzöldebb kerülete Zugló mindig is Pest egyik legzöldebb kerülete volt, manapság azonban

Read more