Megszokásból pályázunk a XII. kerületi eltitkolt pályázati lehetőségre

Ismét lehet pályázni az önkormányzati támogatásra, amiből úgyse kaptok, mert mindig ugyanazok kapnak, akik szoktak.

Ez az, amiről elfelejtettek szólni nektek.

Egy rendelet alapján lehet kérni pénzt az Önkormányzattól. Kár, hogy csak ők tudnak róla.

Tavaly már többen tudtak a lehetőségről, többen is pályáztak, ijedtében meg is akarta szüntetni az Önkormányzat, aztán mégis maradt, de semmi gond, azok nyertek, akik eddig.

Na, de most már túljárok az eszükön, mivel tudni előre, hogy kik fognak kapni: a nagy részét egyházi szervezetek, cserkészcsapatok és a kisebb részét iskolai alapítványok, valamint kulturális szervezetek, ezért most arra kérek pénzt, hogy egyházat és cserkészcsapatot alapítsak és akkor jövőre már én nyerek meg majd minden pénzt.

Úgyhogy ment az email polgarmester@hegyvidek.hu-ra.

Tisztelt Polgármester Úr,
Az 5/2014. (III. 4.) Bp. Főv. XII. ker. Hegyvidéki Ök. Kt. rendelet az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának, átvételének rendjéről (Egységes szerkezetben a 41/2015. (XII. 22.), a 29/2017. (VII. 6.), a 19/2018. (IV. 27.) és a 24/2019. (VI. 21.) rendelettel.) alapján szeretnék támogatást igényelni az alábbi célhoz.

Tavaly már igényeltem 2590 Ft támogatást a szobrom tervezésének előkészítési költségeinek előkészítésére, hiszen a rendelet nem zárta ki ezt a támogatási célt sem, de sajnos hiába kérnek a kerületiek a rendelet alapján mindenfélére támogatást, Önök minden évben csak ugyanolyan célokat tartanak fontosnak.

Így most idén az egész keretet, 50.000.000 Ft-ot szeretném igényelni, az Önöknek fontosnak talált és támogatott célokra. Tavalyi évben az alábbi arányban lettek elosztva a pénzek, így én is arányosan ugyanezekre a célokra kívánom fordítani az összeget:
32,500,000 Ft-ot, azaz a teljes összeg 65%-át a Kétfarkú Kutya Katolikus Buddhista Zsidó Református Evangélikus Jedi Egyház megalapítására szánom, amely tartalmazza a templom épület teljes kifestését, bútorok vásárlását, kertészkedést, riasztórendszer beszerelését.

5,500,000 Ft-ot, az összeg 11%-át a Kétfarkú Kutya Iskolai Alapítvány létrehozására, hogy kézműves, nyelvi táborokat és programokat tudjunk az iskolásoknak szervezni.

6,000,000 Ft-ot, az összeg 12%-át a Kétfarkú Kutya Cserkész Egyesület megalapítására, működési költségeire, táborozások, utazások szervezésére.

A maradék 12%-ot, 6,000,000 Ft-ból pedig létrehoznám a Kétfarkú Kutya Kulturális Központot, ahol kiállításokat, zenei programokat, táborokat fogok szervezni.

A fentiek pontosan tükrözik a tavaly kiosztott összeg arányos elosztását a támogatott célok között, így biztosak lehetnek abban, hogy ebből egy fillér sem jut semmilyen más kerületi szervezet vagy személy kezébe, aki esetleg valami értelmes dolgot szeretne szervezni.
Egyben jelezném érintettségem, mivel képviselő vagyok a XII. kerületi Önkormányzatban.
Előre is köszönettel,
Kovács Gergő

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more