Végül így osztotta szét az önkormányzat a pénzt, azzal szemben, ahogy ti tettétek volna

Sok meglepetést nem hozott az Önkormányzat támogatásainak odaítélése. Hiába érkezett sok pályázat, nagyjából ugyanazok kaptak, akik szoktak, főként egyházi szervezetek. De hatalmas siker: legalább a KDNP-közeli szervezetek most nem kértek.

Bárki kérhetett bármire, de nem úgy van az…

Az 5/2014 önkormányzati rendelet alapján a mai napig gyakorlatilag bárki (magánszemély és szervezet egyaránt), bármire (egy szó sem esik arról, hogy milyen jellegű dolgokra, vagy mi az ami kizárva)  kérhet bármennyi pénzt (nincs sem minimum, vagy maximum összeg megadva). Mivel erről az önkormányzat szemmel láthatóan soha nem kérdezte meg a kerület népét, így lehetséges az, hogy tök máshogy értelmezik az abban található mondatokat, mint a lakosság.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a rendeletben leírtakkal semmilyen összhangban, tavaly decemberben “hírek” formájában közölték a kerületiekkel, hogy ez a pénz mire való és mire nem, kiknek jár, kiknek nem. Majd rá 3 nappal úgy módosították a rendeletet, hogy igazából nem módosították. Pont.

Úgy döntött a bizottság, hogy előre be volt jelölve, mi lesz támogatva

Az Oktatási és Kulturális Bizottság tagjai részére kiküldtek egy előre véleményezett, scannelt excel táblázatot az összes (135 darab) kérelemmel, amibe már bele volt írva a megjegyzés, hogy ki és mire mennyi pénzt kap és kik azok, akiknek a megjelölt céljait érdemtelennek tartották egy forinttal is támogatni és nem kaphatnak semmit. Ezután csak szavazni kellett az egészről egyben, hogy igen/nem. A korábbi években szokásos 50 milliós keretet erre az évre a járványügyi helyzet miatt megfelezték, így közel 24 millió lett elosztogatva.

Kik kapnak idén és mennyi pénzt? 

Plébánia, plébánia, hitközség, plébánia, egyházközség, plébánia, templomigazgatóság, plébánia, kápolna

A 24 millióból 15,475,000 Ft-ot, azaz a teljes összeg 65,3%-át egyházi szervezetek kapják. Ezen belül 4,75 millió Ft megy egyházi programokra és működési költségekre (családos hittantáborok, gyülekezeti nyári táborok és hétvégi programok, gyülekezeti újság nyomdai és postázási költségei) és 10,775 millió Ft többek között olyan dolgokra, mint plébániák bútorozása, felújítása; templomokba riasztó- és kamera beszerelése; templom felújítása és korszerűsítése; kertépítés- és tereprendezés. Hiszen egy világjárvány kellős közepén mi sem fontosabb annál, hogy az egyházi ingatlanok és kertek patentek legyenek.

Iskolai programokra (bel- és külföldi nyelvi, kézműves és helytörténeti táborok, cserediák-programok) a pénz 10,93%-a jut, összesen 2,590,000 Ft-ot kapnak a kerületi iskolai alapítványok. A cserkészcsapatoknak és szervezeteknek nagyjából ugyanennyi megy, működési költségekre, táborozásra, utazásra, összesen 2,734,201 Ft, ami az összeg 11,54%-a.

Kulturális célokra a pénz 12,24%-a megy, összesen 2,900,000 Ft. Ebből 900 ezret kap az Unisono Alapítvány zenei programokra és zenei táborra, 1,5 milliót a Galéria 12 működési költségekre és kiállításokra, félmilliót pedig az Angelica Leánykar.

Az összes támogatásra javasolt tétel itt:

ngo.xlsx - önkoris támogatások-2

Kik nem kapnak semmit?

Akik Tavalyig Minden Évben Kaptak

Nem kértek és nem is kaptak azok a KDNP-Fidesz közeli szervezetek, akik az elmúlt években és akikről ezt megírtuk. A POFOSZ sem, szegények kénytelenek lesznek idén a tagok fizetni a kajájukért, vagy az általuk sütött házi dolgokkal beérni. Így a potyavacsorák, szépkilátós sütizések, sörözések, és postára járós programok idén elmaradtak. De vajon idén miért nem mertek pénzt kérni?

Kovács Gergő Szobra Baráti Kör és az Út a Házamig

A legeslegeslegfelháborítóbb az egészben ez. A szobrom építése emiatt sajnos csúszik, mert ugyan a teljes 6000 milliárdos megvalósítási költség rendelkezésre áll, de nem kaptam meg a szobor tervezésének előkészítésére a kért 2590 Ft-ot, így nem tudok nekikezdeni. A második legeslegeslegfelháborítóbb, hogy nem adtak pénzt az útra a házamig, pedig ott mások is laknak és ők se kaptak.

Civil közösségépítő programok és szívatásuk

De azért volt néhány dolog, ami talán a lakosság szélesebb rétegének vált volna hasznára, mint a különböző egyházi ingatlanok és bútorzatuk felújított állapota.

Az értelmesebb civil célok esetében a kérelmezőnek javasolták, hogy a közösségépítő pályázaton induljon, de ott egy normálisan megírt pályázatot kell beadni és nem elég 3 mondatot írni a polgármester e-mail címére, mint ebben az esetben. Az elutasított kérelmek között volt rádióállomás működtetése (veszélyes dolog az),  mentálhigiéniés és pszichológiai tanácsadás, egészségnevelés, tudatos gyógyszerhasználat edukációs, program, óvodások zenei foglalkozása, szülésfelkészítés és még számos haszontalan és felesleges program.

Összesen 12.380.000 Ft-nyi kérelmet pattintottak így le, abba a pályázati lehetőségbe, aminek az egész éves kerete 10 millió Ft. Pont annyi se, mint amit most az emailben érkezett pár mondatos kérelmekre szétosztogattak még csak nem is programokra, hanem egyházi ingatlanokra.

Társasházak a kerületben és a cinizmus

Természetesen ezek is mind el lettek utasítva, azzal a megjegyzéssel, hogy pályázzanak a kérelmezők a társasházi program keretében. A kérelmek nagy része állagmegóvással, felújítással, vagy kertrendezéssel volt kapcsolatos, de volt köztük pl. közös területen létesítendő játszótér, kültéri edzőpark is. Társasházak összesen 17,1 millió Ft értékben kértek pénzt, nem kaptak egy fillért sem. Végülis logikus, hogy a lassan egy éve tartó pandémia közepén, mikor az van, hogy “maradjotthon”, menjenek el valamelyik kerületi plébániára azok, akik felújított környezetet, vagy közösségi tereket szeretnének látni. És a slusszpoén az önkormányzat nagyon rossz humorérzéke: “A társasházi felújítási program a járvány megszűnéséig elmarad”. 

Szociális jellegű idegesítő kérések

Ezekből nagyon sok volt (megélhetési problémák, háztartási gépek, stb) és a kérelmek összegének töredékét, 1.435.000 Ft értékben javasolta az önkormányzat a kérelmezőknek, hogy más módon jelentkezzenek segítségért. A szociális háló itt legendásan gyorsan és jól működik, mint tudjuk, semmi aggódás. Van köztük jó pár szívszorító kérés, de majd a plébániák idilli környezetében merengve el lehet felejteni az égési sérült, vagy a nélkülöző gyerekek mindennapos problémáit.

Ti ugyanezt így osztottátok volna szét

Megkérdeztünk benneteket, hogy az adóforintotokat milyen arányban osztanátok szét a korábban felsorolt szervezetek és célok között, bár ezt lehet, hogy 6 évvel ezelőtt, a rendelés alkotásakor nekik kellett volna megtenniük.

Összesen 2793 szavazat érkezett, ezt ezúton is köszönjük. Tehát így megvan az összehasonlítási alap, amiből látható, hogy mennyire van összhangban az ő elképzelésük a ti véleményetekkel. Hát, nem nagy titok, hogy elég eltérő a kettő, íme a végeredmény:

 

És végezetül néhány pénzkérés a személyes kedvencek közül


Eredménnyel elégedetlen csömöri csirke

  • Civil klub alakítása kétfarkú kutya gazdáinak 20 millió Ft-ért: köszönjük <3
  • Okosóra súlyfelesleg ledolgozása  iránti motivációhoz: abszolút nyerő, szegény illető emiatt nem tud lefogyni, ez szívtelenség
  • Az erdő tisztaságának fenntartásához eszközök (zsákok, kesztyűk, csipeszek) beszerzése: majd a plébánosok szabadidejükben megoldják, mert csak nekik lesz erre pénzük, ahogy eddig is
  • Mélyalmos bio baromfitelep beázó tetőjének javítása Csömörön: A Pokorni miatt áznak a tyúkok, ez tűrhetetlen!
  • Dabas város játszótereinek felújítása: ne haragudjatok, de  mi itt Budáról még a folyón se kelünk át Pestre, ha nem muszáj, nemhogy túllépjük a város határait, ti kik vagytok és minek írtatok ide?
  • A Svábhegy és környéke múltjának kutatása és annak ismertetése: még mit nem! Ha a sok szép régi villáról és erdős részekről még több ember tud, annál többen háborognak majd a fakivágások és a düledező villák kertjébe épülő fehér kockaházak miatt
  • Hegesztőgép vásárlása: százszor inkább az, mint a reggelente flexelő/fűnyírő szomszédok, mert ugyan szikrázik, de nem hangos

Az előzményekről itt olvashattok:

Tudta? Még mindig lehet kérni pénzt az önkormányzattól.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Tervezett álláshirdetések a XII. kerületi önkormányzatnál

UPDATE: Most már tudunk hivatalosan is hirdetni, amit el is kezdtünk. Lett kommunikációs vezetőnk és Fáber Kft. ügyvezetőnk, novemberben állnak Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more