Fluxuskómába esett halak, zsiráf-kosárpalánk, négyszínbűnözés – Ezt csináltuk Békés megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Békés megyében.

A MKKP által szervezett karácsonyi-újévi adománygyűjtes 2020-21 fordulóján olyan sikeres lett, hogy a befolyt összegből nemcsak Budapesten, hanem néhány vidéki városban is tudtunk segítséget nyújtani. Ezen városok közé tartozott a Békés megyei Dévaványa, ahol tavaly január 21-én helyi passzivistáink segítségével 15 családnál, közel 40 ember kaphatott adománycsomagot.

A csomag túlnyomórészt tartós élelmiszerből, valamint alapvető tisztálkodási szerekből állt. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki adományozott, minden csomag jó helyre került!

Bevallott célunk, hogy Orosházát is streetart nagyhatalommá tegyük. Az efelé vezető út első lépcsőfokát 2021. januárjában tettük meg. Ekkor csináltunk egy akváriumot, ámde egy nagy piros gomb óvatlan megnyomása miatt a halak azonnal fluxuskómába estek.

Tavaly áprilisban Kondoros történelmének első kutyapártos akciója is megtörtént. Az országos négyszínfestő hétvége keretei között festettünk, de ez a helyi erők körében nem aratott osztatlan sikert. Festés közben többen is megjelentek, saját bevallásuk szerint a helyi fideszes polgármester kérésére, és fotózni, videózni kezdték a járdát és az autót, amivel voltunk.

Miután mindenki hazaért, egy dévaványai passzivistánkhoz kiszálltak a rendőrök és bevitték Gyomára “felsőbb utasításra.” Az este folyamán még egy kondorosi passzivistát is bevittek az őrsre, de mindkettőjüket elengedték, az éjszakát már otthon töltötték. Ilyen izgalmak után nem volt kérdés, hogy folytatjuk.

Május 1-jét gerillakertészkedéssel köszöntöttük Békéscsabán, elég nagyszabású akció volt, legalább 10-12 ládát megcsináltunk.

Szintén Békéscsabán történt szeptember elején, hogy találtunk egy kosárpalánkot, ami a közepesnél jobban hasonlított egy zsiráfra. Nem hagyhattuk annyiban a dolgot, így munkához láttunk, hogy mindenki más számára is egyértelmű legyen a párhuzam.

Ősszel keresett meg bennünket egy helyi lakos, hogy Békéscsabán a Móricz Zsigmond utcában található egy veszélyes csatornafedő, ami az autója is fennakadt. A hölgy azt kérte, hogy fessük be ezt a fenyegető aurájú csatornafedelet, hogy más már ne juthasson az ő sorsára. Örömmel vettük a felkérést, a tervünk egy vulkán volt, a csatornafedő csonkagúla alakját kihasználandó. A festés szép csendben el is kezdődött, a közeli italmérés vendégei is bíztató szavakkal illettek minket, úgy tűnt, hogy ez tényleg egy olyan tevékenység, ami senki szemét nem szúrhatja.

Nagyobbat nem is tévedhettünk volna! A festés közepén jártunk, amikor előkerült egy közelben lakó ember, és megfenyegetett minket: ha nem tüntetjük el 10 percen belül ezt a “gyerekriogató förmedvényt” , akkor hívja a rendőröket.

Némi győzködés és vita után sem tágított, így mérlegelve a helyzetet, végül a festés berekesztése mellett döntöttünk, hiszen nem sokkal utána kezdődött a klubunk, amit egy esetleges rendőri intézkedés miatt valószínűleg nem tudtunk volna megtartani. Azóta is félkész állapotban van, valamikor szeretnénk majd befejezni, remélhetőleg akkor már senki nem fog feljelentéssel fenyegetőzni.

Karácsony előtt néhány héttel egynapos roadshowra indultunk Budapest XI. kerületéből. A végállomás egy gyulai klub volt, de útközben kiraktunk sok plakátot, illetve néhány vicces növényes táblát, leginkább Szarvason.

Gyulára menet megálltunk Békéscsabán is, ahol a buszpályaudvar aluljárójában felszereltünk egy-egy példányt a máshonnan már jól ismert kék mikróból és Szabadfogasból. Azóta ételt, italt, ruhaneműt és higiéniai termékeket is várunk, melyeket bárki elvihet, aki rászorul. Segíts beindítani a körforgást bármilyen felajánlással!

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Békés megye oldalt kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Trafóházfestés, tekeverseny, emléktábla az 500 vasi hősnek – Ezt csináltuk Vas megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Zebraháború, gerillakertészkedés, padfelújítás – Ezt csináltuk Tolna megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Kizöldített buszmegálló, táblahekkelések és a pad, ami nem AZÉRT színes – Ezt csináltuk Győr-Moson-Sopron megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Ingyensör-osztás és a bizonyíték, hogy Barcs létezik – Ezt csináltuk Somogy megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more