Permakultúrapark Zuglóban

Kampánypénzre pályáztak, nyertek, permaparkot építettek.

A Zuniverzum egy zuglói civilszervezet, akik most egy permakultúrás park létrehozásával virágzó kis ligetet és közösségi találkozóhelyet varázsoltak a kerület szívében, a Németpróna és a Miskolci utca sarkán. Ebben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt RÓSÁNÉKATÉKA (Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap) pályázata volt a segítségükre.

A projekt keretein belül első körben terepet kellett rendezni. Az ehhez szükséges kellékeket, kapát, gereblyét, illetve minden olyan dolgot meg kellett vásárolniuk, amivel dolgozni tudtak.

Második körben szépen-ügyesen a cserjék is a helyükre kerültek: majd’ 50 darabot ültettek el.

Március 27-én ért utolsó fázisához a permakultúrás park építése: kikerültek a táblák, a növényeket megöntöztük, és volt dínom-dánom, ünneplés is.  

A legfontosabb kérdés nyilván mindenki fejében megfordult: mire költötték a kampánypénzt, amit a Kutya Párt pályázatának keretében nyertek el?

Nos, a kérdőjeleket a gondolatbuborékokban most eloszlatjuk.

A fent említett tereprendezésen és facsemete-vásárláson kívül folyamatban van fűszerspirál építése, ennek alapja egy kövekből felépülő, spirálisan tekeredő fal, ahol kis területen mindenféle fűszernövény megterem.

Ezenkívül dombágyás, komposztkas és függőleges kert létrehozása is a célok közt szerepel.

A terv, hogy minden hónapban rendeznek egy workshopot, ahol közösségi locsolás, piknik, csacsogás és hejehuja kapna helyet Magyarország egyetlen nyitott permaparkjában.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Virágokat és bónusz paradicsomot ültettünk a gaz helyére a Savaria Hotel előtti ágyásba

Eléggé virágtalan, inkább csak gazos volt a szombathelyi Savaria Hotel előtti virágágyás, ami – mint közben kiderült – nem önkormányzati Read more

Hogyan lesz két zsák összeszedett üvegcserépből fűszerspirál? Baján megcsináltuk!

Még február elején történt Baján, hogy az elhagyott varroda épületének Honvéd utcai oldala annyira meglepődött az óriási szélvihartól, hogy kitüsszentette Read more

A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more

Másfél millió tonna hulladékot raknának le pár méterrel a karsztvíz fölé Veszprém megyében

A nagyjából 1700 fős Veszprém megyei falu, Márkó lakosai 2021 nyarán szembesültek először azzal, hogy megpakolt teherautók haladnak át a Read more