Szemétszedés kenukkal – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM

Számos hely és folyamat van ma Magyarországon, amit meg kell tisztítani, ezért a Magyar kétfarkú Kutyapártnál úgy véltük, hogy a kampánypénzből másfél millió forint a legjobb helyen a mohácsi cserkészek csapatánál van, akik kenukkal tisztítják meg a szeméttől a Duna azon szakaszait, amik nem érhetők el a szárazföldről. 

A RÓSÁNÉTÉKA pályázaton nyert összegből a cserkészek 6 új kenut vásároltak a meglévő 2 mellé, így a saját csapatukon kívül már a lakosságot is könnyen bevonhatják természetvédő önkéntes programjaikba. A csapat számára fontos, hogy ingyenesen végzett karitatív munkájukat a város és a helyi lakosok is támogatják.

A mohácsi cserkészek 29 éve végeznek két pilléren alapuló önkéntesmunkát a környéken. Egyrészt olyan programokat szerveznek gyerekeknek, amik segítenek alázatos, életrevaló, testben és lélekben edzett emberekké válniuk, miközben szeretetteljes, támogató és inspiráló közösség veszi őket körül. Másrészt természetvédő megmozdulásokat, közösségi szemétszedéseket is szerveznek, mely programokra a helyi lakosokat is szeretettel várják, hogy együtt örülhessenek a közös élményeknek és a tisztább Dunapartnak.

Verbulecz Barnabás csapatvezető szervezésében 2022. március 27-én meg is történt az idei  első nagy kenus tisztogatás, ahol a mohácsi strandról egy délelőtt alatt összeszedte a csapat keménymagja az összes szemetet. A hideg és szél nem könnyítette meg a dolgukat, és úgy tűnik, edzésnek sem volt utolsó a feladat.

Az új kenukkal felvértezve a cserkészek célja, hogy 5 éven belül egy egyedülálló vizicserkész csapatot neveljenek ki, aminek egyik elsődleges természetvédő feladata azoknak a zátonyoknak, holtágaknak a tisztán tartása lesz, amiket a partról nem lehet megközelíteni. A jelenlegi csapat különleges képessége, hogy a tavaszi 8 Celsius fokos Dunában is ugyanolyan lelkesedéssel eveznek, mint ahogy azt a helyi lakosokkal közösen a nyári 20 fokosban teszik. Ki tudja, mire lesz képes a vizicserkész csapat?!

A szép idő beköszöntével a cserkészek heti rendszerességgel szerveznek természetvédő és gyerekprogramokat, többet ezek közül a helyi lakosság számára is megnyitva. Céljuk, hogy erősítsék Mohácson és környékén a természet és a közösség szeretetét, és izgalmas programokat nyújtsanak csapattagjaiknak és a helyieknek. 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó Read more

Csikket szedtünk volna a csepeli HÉV sínei közül, de kiderült, hogy még nekünk kéne fizetnünk érte

Zöldkutya heteket tartunk áprilisban, amihez kapcsolódóan igyekszünk minél több helyen szemétszedő akciókat szervezni. Így történt például Szombathelyen, Kőbányán, valamint Csepelen Read more

Földmásnapi szemétszedés és lefojtó klubozás Szombathelyen

Április 22. a Föld Napja, mi viszont egy nappal későbbre hirdettünk "Földmásnapi" szemétszedést Szombathelyre, már csak azért is, hogy megmutassuk: Read more

Bulizz szemetelés nélkül! – Figyelemfelhívás Úrkúton

Tudjuk, hogy a helyi fiatalok legnagyobb problémája, hogy Ajkán nincsenek szórakozóhelyek, ezért a szomszédos Úrkútra kell járni bulizni. Azt is Read more